Incredibleindia

Nem is tudom.....most vhogy nem szívesen mennék oda!

Majmok bolygója

Mostmár tudom, hogy fog kinézni Michael Jackson, ha végleg leesik az orra.

Új tapasztalatok

Mire kezdtem volna magam jól érezni, a gyerek úgy döntött, hogy kívül tágasabb. Nem bántam igazán.

Érdekes új tapasztalatokra tettem szert:
- Egy 3 kilós gyerek is hájas, ha csak 45 centi hosszú.
- A szopizás képessége nem feltétlenül velünk született tulajdonság, egyesek simán éhenhalnának, ha magukra lennének utalva (vagy megenné őket a tigris, amit a folyamatos üvöltés csal oda!).
- Vajon hogyan lehet rávenni egy újszülöttet, h. ugyan tátsa már ki azt a pici száját, mert a mellem nincs szívószállal szerelve, mint a dobozos gyümölcslevek?
- Vajon miért csak a protekciósok hátában hagyják benne másnapig az EDA katéterét, biztosítva ezzel, h. legalább addig fájdalommentesek legyenek? (Még jó, hogy ez esetben én voltam a protekciós!)
- A csecsemős nővérek éjjel miért nem képesek kivinni az őrzőből a felébredt, éhes babákat az anyukáknak a kórtermekbe, miért jobb, ha senki nem alszik, miközben ők halálos nyugalomban töltögetik a kórlapokat, rá sem hederítve az üvöltő apróságokra?
- Ha elő van írva, h. a babákat 3 óránként meg kell etetni, akkor a gyerekorvos miért pont akkor jön vizitelni a csecsemőosztályra, amikor a legtöbb babának pont ennie kéne, és miért tököl majdnem egy teljes órát az osztály ajtaját magáracsukva? Vagy legalább azokat a babákat adnák ki, akikkel már végzett!
- Egy bababarát kórházban (?) miért adnak 6 hónapos kortól adható tápot az újszülötteknek?
- A csecsemőosztályon éjjelente ( még a legnagyobb káoszban is!) békésen szendergő csecsemő miért változik éjjel tomboló fúriává attól, ha hazahozzuk?

Kettesben egy testben

Szeretem az ilyen reggeleket, amikor előbb ébredek, mint elsőszülöttem és van egy kis időm magamra, magunkra.
Amikor kinyitom a szemem és csak fekszem. Élvezem, h. még nem fáj semmim, könnyűnek érzem magam. Símogat a paplan, körülölel a lét elviselhető könnyűsége.
Egyedül vagyok, de mégsem.
Ilyenkor ő még alszik odabenn, de amikor átfordulok a másik oldalamra, egy nagy lusta fordulással vagy a lába kidugásával jelzi, h. "csak még egy kicsit". És már alszik is tovább.
Ilyenkor tudom, h. minden rendben kinn is és benn is.
Szeretem az ilyen reggeleket.

Katarzis nélkül

Ma éjjel minden félelmem és rettegésem egyetlen borzasztó rémálomban egyesült. Megtörtént benne minden rossz, ami még rám várhat a közeljövőben.
Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam, mert csak sodortak az események, minden összesküdött ellenem, és nem volt senki, aki segítsen, senki, aki megakadályozza a rossz dolgok megtörténését. Minden ajtó becsukódott körülöttem és én csak csapongtam a kiutat keresvén, de nem volt menekülés.
Aztán már csak sirattam az elveszített boldogságot.

Amikor felébredtem, a rémálom folytatása várt rám, ami aztán végül jóra fordult, de nem tudom mikorra fogom lerázni magamról azt a bénultságot, amit a két egymással összefüggő esemény okozott.

Tudom mitől félek, tudom miért, de nem tudom, mit tegyek ellene!
Lenne választásom, de nem tudom, h. nem éppen a másik verzió vezetne esetleg tragédiához.
De mi van, ha rosszul döntök?
Bíznom kéne egy másik ember döntésében, hiszen ő jártasabb a dologban.
De sohasem tudtam megbízni senkiben.
Ott csilingel a kis ezüstcsengő és én nem tudom, h. mi jobb, ha hallgatok rá, vagy ha sutba dobom a félelmeimet és átengedem az irányítást egy másik embernek?

Abszolut 0

Kreativitásom, energiaszintem, hangulatom a béka alatt igen-igen sokkal.
Innen szép nyerni!

Hogyan lesz az álomból rémálom

Az elején az ember persze aggódik, de a lelke mélyén reméli, h. nem lesz baj.
Aztán beüt az első probléma.
Akkor pár hét pánik.
Aztán túljut rajta és kezd megnyugodni.
Akkor beüt a második probléma.
Igaz ez csak 1 napig áll fenn, de arra bőven elég, hogy széttiporja az ember saját sérthetetlenségbe vetett hitének utolsó morzsáit is.
Onnantól jön a bizonytalanság, rettegés, várakozás.
Hiába bizonyítják újabb és újabb vizsgálatok, hogy nincs semmi baj, a lélek már nem mer hinni, nem mer bízni.
Helyette beindul az elidegenítés folyamata.
Hogy ne fájjon majd, ha bekövetkezik a legrettegettebb, az elvesztése annak, amit pedig nagyon szerettünk, nagyon vártunk, de akihez már beszélni sem merünk.
A tudat leválasztja magát az érzésről, nem engedi, h. többé bele tudjon merülni a felhőtlen boldogságba.
Aztán lassan mégis felenged, kezd ellazulni, hinni újra, átengedi magát a boldog várakozásnak, tervezgetésnek...
És akkor jön az újabb rém, az újabb lehetőség a boldogság elvesztésére.
És onnantól többé már nem úgy működik semmi, mint korábban.
Nincs többé ráhangolódás, boldog várakozás....
Már csak a "legyünk túl rajta és ne legyen baj!" reménye marad.
Ez maradt nekem. A remény.

Kis szünet után

Már jó régen nem írtam. Nem azért, mert nem lett volna miről írnom, hanem éppen azért, mert túl sok mindenről kellett volna írnom.
De képtelen voltam.
Majd talán apránként pótolom.

Naptárreform

Szeretném ezúton indítványozni a Gergely-naptár megreformálását, mert úgy érzem, hogy már nem képes a megváltozott életmódunk által támasztott igényeknek megfelelni (legalábbis az enyémeknek tuti nem!).

A 24 órából álló nap semmire sem elég, javaslom a kiterjesztését 42 órára.

Amennyiben ez mindenféle csillagászati problémákat vet fel, úgy kénytelenek leszünk a saját szabályrendszerünkön változtatni és a hét 7 napját új felfogásban megosztani: 4 munkanap/3 pihenőnap.
Így a páromnak lenne lehetősége engem tehermentesíteni és akár heti fél napom is lehetne arra, hogy végre utolérjem magamat. Meg ő is többet látná a fiát.

De valamit muszáj tenni, mert ez így nem megoldás! Kismamáknak miért nem jár szabi?

Egzotikus hüllő

Megharapott egy kígyó.
Egy szép, méretes (vagy inkább méteres!) erdei sikló.
Szegény a tízemeletes bejárata felől igyekezett át az aszfalton a bokrok irányába és csak centikkel úszta meg, hogy elé ne üssék.
Kiszálltam, h. bedobjam a bokrok közé, de nem számoltam vele, h. már eléggé felhergelték a körülötte dübörgő kerekek, így egyből támadott. Másodjára már sikerült a farka felőli végét megcsípnem és szép ívesen célbajuttatni.
Hálistennek foga nincs, csak éles kis szarupikkelyek a szája szélén. Vérzett egy picit a kezem, sajgott egy darabig, aztán megnyugodott a seb.
Remélem a bokor biztonságában már meg tudott nyugodni szegény kígyóm is.

Csak jó fél órával később kezdett el emelkedni a gyomrom, amikor belegondoltam, h. itt a panelrengetegben kb. ugyanakkora esélyem volt erdei siklóval találkozni, mint valami ismeretlen, egzotikus, de méregfoggal is rendelkező fajjal!
Ma már a feketepiacon bármit be lehet szerezni, egy ekkora kígyó táplálása pedig idővel gondot jelenthet, vagy csak simán meg is szökhet a tartójától.
És akkor én hiába tudom, h. a hazai kígyófajok, a rákosréti vipera kivételével, teljesen ártalmatlanok.
A dokinak meg csak azt tudtam volna mondani, h. egy szép, nagy, aranybarna, de igen agresszív jószág harapott meg. És keressünk szép, nagy, aranybarna, agresszív kígyóhoz való ellenmérget.

És még csak azt sem tudom megígérni, h. legközelebb körültekintőbb leszek, mert úgysem leszek.
Nekem egy ilyen kígyó nem ellenfél, nem agyonverni való csúszómászó, hanem megmentendő kisállat. Még, ha méteres is! :)

Gyöngytyúk is talál blogot

Alakulgat a gyöngyösöm végre! :)
Már csak fotózni kéne megtanulni rendesen!

Kánikula

Kellett nekem? Megkaptam! :)

Hidegfront

Nyúlós, esős, hideg, őszi idő van.
Nem is lenne ezzel baj, ha nem július lenne.
Mert nekem semmi nem jó!
Ha kánikula van, akkor az a baj, ha hidegfront, akkor meg az!

Kunyerálók

Csenget!
Kérdezem. ki az?
Összeírás.
Mondom: mi van???? Mit szeretne?
Nyissam ki, majd elmondja.
Nem akartam, h. mégegyszer csengessen, így kinyitottam, de amikor megláttam a nyápic fiatalembert a szokásos pénzkunyeráló mappával a kezében, elöntött a pulykaméreg!
Hülye ennek gyűjtünk, annak gyűjtünk típusú baromságok miatt vagyok megzavarva nehezen kiküzdött délutáni pihenőm alatt???
Még jó, h. a gyerek nem ébredt fel, mert akkor kikapartam volna a szemét is ennek a hülye erőszakos majomnak!

Anyaság

Az ember nem születik anyának, hanem azzá lesz.
Nem a szülés pillanatában, hanem csak szépen fokozatosan.
Amikor meglátjuk az első UH képen, hogy a még lóbabnyi apró valaminek bizony keze, lába, sőt arca van, dobog a szíve és még kalimpál is a praclijaival.
Amikor kezd összeállni a gyerekszoba, minden a helyére kerül, és már csak a kis lakó hiányzik belőle.
Amikor először ébred rá az ember, hogy az bizony nem bélmozgás, hanem valaki kaparászik odabenn, aztán idővel egyre erősödő rugások és forgolódások jelzik, nem valami kis szende cukormázas álomlényről van szó, hanem egy komoly Alien munkálkodik odabenn a jogai érvényesítésén.
Amikor a 4D-s UH felvételen már lehet hasonlítgatni a felmenőkhöz az arcát.
Amikor elmegy a magzatvíz és felfogjuk, hogy innen már nincs visszaút, végig kell csinálni.
Amikor megszületik és először néz szét gyűrötten és morcosan a világban. Persze hogy csúnya, de nekem szép!
Amikor először lépünk be vele az ajtón. Némi pánik kíséretében.
Az első együtt töltött éjszakán, amikor 10 percenként hajolunk főlé, hogy lélegzik-e még.
Az első betegségnél, amikor semmi nem viszi le a lázát és azt mérlegeljük, hívjunk-e mentőt v. úgyis kiröhögnek az ügyeleten?
Az első végigüvöltött nap.
Az első végigaludt éjszaka.
Az első mosoly.
Az első lépések.
Az első szavak.
A nyíladozó értelem.
Az összebújások és hisztik.
Az immáron sosem múló felelősség egy új életért.

Ez az anyaság.

Dühönghetünk mi, anyák, a még nem anyák érzéketlenségén és durvaságán, de aki nem élte még meg ezt a dolgot, az úgysem érti, hogy mire vagyunk dühösek!

Amíg nem lettem anya:
- egyetértettem az abortusz bizonyos eseteivel
- megszóltam a csúnyán kidudorodó köldökére feszes pamut tunikát húzó kismamát.
- nem láttam semmi szépet egy rózsaszín, kopasz, nyálzó és üvöltő élőlényben
- kiröhögtem a tejtől átázott pólóban bevásároló anyukát
- lenéztem a hisztiző gyerekkel küzdő szülőket, hogy mennyire neveletlen a gyerekük
- pipa voltam a szomszéd házban éjszaka üvöltő csecsemő szüleire, hogy miért nem hallgattatják már el
- lefitymáltam mások logó mellét, kinyúlt hasát

Ma már máshogy látom ezeket a dolgokat.
Anya lettem.

Ember az ilyen egyáltalán?

http://tundi30.blogol.hu/
Nem tudom hogyan lehet odáig lealjasodni, hogy valaki egy halott kisbaba sírjáról ellopjon bármit!
Nincs indok! Nincs semmi, de semmi, ami bárki számára megengedhetővé tegyen ilyesmit!
Nincs az a nyomor, nincs az a szegénység, ami jogossá tehetné a dolgot.
Ez nem lopás, ez annál sokkal, de sokkal súlyosabb!
Az, aki ilyen szinten nulla erkölcsileg, annak nincs joga embernek vallani magát!
Rettenetesen dühös vagyok!!!!!

Magának szarvasbogár jutott....

A minap este kisebb szívinfarktust okozott, ahogy olyan hanggal repült be a szobába, mint amikor valaki fapálcát dug a ventillátorba.
Kibányásztuk a fikusz lombjából, megcsodáltuk a csokoládészín csillogást, a komoly külsejű "agancsokat". Konstatáltuk, hogy 23-25 éve láttunk utoljára ilyen állatot, és hogy vajon a gyerekeink fognak-e egyáltalán valaha látni akár egy darabot is?
Kitettük a párkányra, ahol mélázott még egy darabig.
Valószínűleg azon, hogy hol fog becsajozni, amikor ilyen ritka.

Hársfavirág illat

Azt nem lehetne, h. mostantól a párizsi és japán illatszerkémikusok együttes erővel dolgozzanak a hársfavirág illatú parfüm feltalálásán?
Én megvenném, bármennyibe is kerül!

Hozd magad formába!

Most olvasom egy női lap weboldalának bannerében a reklámot: "Hozd magad formába nyárra!"
Kicsit elkéstek.
De azért azt hiszem sikerülni fog.
Eléggé jó formám lesz nyárra.
Olyan dinnyés!
Bár félő, h. a reklámozó cég nem ilyesmire gondolt. :)

Megtalálva

Tegnap egy kedves és közeli ismerősöm szólt, h. megtalálta a blogomat, rámismert, és dejó.

Hát nem is tudom.
Azt hiszem erre nem vagyok még felkészülve.
Tudom, hogy a blog amolyan publikus dolog, amit bárki, aki a neten cserkel, megtalálhat és azért annak esélye, h. ismerősök is rámtaláljanak nem egyenlő a nullával, de mindenesetre meglepődtem.
Amikor barátném hosszas unszolással rávett a blogírásra, valószínűleg arra gondolt, h. az általa már ismert ironikus-humoros vonalat fogom szervezett formába önteni.
Én is így terveztem, de aztán nem így lett.
Az a stílus nagyközönség előtt, egy fórumon folyik, ahol tudom, h. mások is olvassák.
Egyfajta önirónikus levezetése a mindennapi élet során felmerülő helyzeteknek.
Ez itt más.
Ez egyfajta párbeszéd önmagammal, kimondása dolgoknak. Nehéz és fájó dolgoknak is.
Sosem néztem, h. olvassa-e egyáltalán valaki.
Meg is lepődtem néha a kommenteken.
Persze jólesik, hogyha kapok visszajelzéseket.
De ez most meglepett.
Mert teljesen más úgy írni, h. X.Y. valahol a net rengetegében olvas, és valószínűleg soha az életben nem találkozunk. Meg egészen más úgy írni, h. Konkrét Ismerős szól, h. most már érti, h. akkor Az miért is volt.
Furcsa érzés. Szoknom kell.
Olyan, mintha hirtelen találtam volna egy kis kamerát a hálószobámban.
Még nem tudom, hogy fogok viselkedni ezután.
Valószínű viselkedni fogok.
Aztán majd megszokom a kamerát és élem tovább a kis életemet.

Amikor megírtam neki ambivalens érzéseimet az ügyben, azt mondta, lehet egy blogot jelszavasítani is, h. csak a számomra fontos emberek olvashassák, amiket írok.
Hát éppen ez az!
Ez a dolog nem arról szól, h. vannak számomra fontos emberek, akiknek kulcsot szeretnék adni az életem egy szeletkéjéhez.
Ezek a dolgok jóval inkább a "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" kategóriájába tartoznak.
Nem valakinek/ valakiknek íródnak.
Pusztán belső indíttatásból kerülnek megörökítésre.
És néha talán pont azért, mert vannak dolgok, amiket az ember még a legbensőbb barátainak sem mondhat el, de kikívánkoznak.
Tudom, vegyek Titkos Naplót, mint a tizenévesek, abba írogassak, zárjam lakattal és hordjam a nyakamban a kulcsát.
Sosem volt ilyenem.
Mindig attól féltem, h. valaki megtalálja és beleolvas.
Most van egy blogom.

Kölyökrigók vs. fűnyíró

Miután a rigók napok óta erősödő csettegése nyilvánvalóvá tette, h. megtörtént már a fészekhagyás (bár a magas fűben nem csak a rigófiókák, de a fiam is majdnem eltűnt), ma rémülten hallgattam, h. a Parképítő kistraktorokkal nekiállt lenyírni a füvet.
Már a legrosszabbra készültem, lelki szemeim előtt szétdarabolt véres tetemek hevertek a fűben, de aztán kiderült, h. azért a rigók fifikásabb jószágok ennél, és a ma reggeli csettegés minden bizonnyal a menekülési útvonalat mutatta a fiataloknak, akik most a már lenyírt területeken ugyan kissé védtelenül, de talán nagyobb hatásfokkal kunyeráltak a gépek által felzavart rovarok közt dőzsölő szüleiktől élelmet.

Fásultság

Néha annyira fáradtnak és fásultnak érzem magam. Szívem szerint ki sem kelnék az ágyból, csak döglenék egész nap.
Ilyenkor jó a háznál egy kiskorú, aki miatt igenis fel kell kelni és menni kell. Csinálni kell, amit muszáj. A többi meg már jön magától.

Trilla

Sokan rajonganak a madárfüttyért és úgy gondolják, h. az a legédesebb muzsika a fül számára.
Én is így voltam egy darabig, de rá kellett jönnöm, h. amit a városi rigók művelnek, az már régen nem tartozik a trilla kategóriájába.
Évekkel ezelőtt egy hajnalon nekiindultunk megkeresni az éjjel elveszett cicánkat és megdöbbenten vettük észre, hogy hal el a ciccegésünk a rigók egymást túllicitáló hajnali hangversenyében. Egyszerűen esélyünk nem volt rá, h. bármilyen vájtfülü macska meghallja a hangunkat, max, ha végigüvöltöttük volna az utcát a nevével, de nem akartuk mások álmát megzavarni.
A macska soha többé nem került elő, és néha eltöprengek, h. vajon milyen messze lapulhatott tőlünk és hallott-e bármit abból, h. kerestük.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert mostanában gyakran előbb ébredek, mint a kis tollas hangversenyzők, és van lehetőségem végighallgatni, ahogy az erdei (immáron urbanizált) pinty kissé karcos, de még szolíd trilláit fokozatosan felváltja a territóriumért vetélkedő rigók őrjöngésig fajuló hangorkánja.

Ilyenkor visszasírom azt a nyarat, amikor az éjszakáinkat egy panelrengetegbe tévedt fülemüle finom, szinte csobogásszerű éneke édesítette meg.

Művirágkereskedők figyelem!

A selyemvirágkészítők lassan betörhetnek egy új piacra. Ideje lenne felkeresniük az iskolaellátó cégeket, mert az tuti, h. idén sem lesz már ballagásra orgona a termek és folyosók feldíszítésére!

És a májusi cserebogárnak is vmi új nevet kéne találni, mert a rajzása már április elején megvolt.

Annyit filózunk azon, h. van-e v. nincs globális felmelegedés. Pedig az orrunk alá van dörgölve, h. van!

Szarrágás

Azért az annyira stílusos, amikor az 1000 Ft-os felnőtt, és 690 Ft-os nyugdíjasbelépő mellé a másfél éves gyereknek 10 Ft-ért "kísérő" belépőt kell váltani, holott a gyerekjegy 3 éves kortól szól csak!

Egyenfizimiskák

Az elmúlt napok kényszerű fekvését olvasással és tv nézéssel próbáltam élvezetesebbé tenni.
Eközben felfedeztem, h. délelőttönként már nem csak venezuelai, brazil és olasz sorozatok közül válogathat az igényes közönség, de új színfoltként betört a dél-koreai szappanopera is!
Mivel teljesen meglepődtem a dolgon, ottragadtam és megpróbáltam lekövetni a történetet, azonban minden igyekezetem kudarcot vallott.
Az a helyzet, h. én alapból elég rossz arcfelismerő szoftverrel rendelkezem, ami számos problémát okozott már az életben, ezesetben azonban teljességgel lehetetlenné tette a szereplők egyenkénti beazonosítását és követését.
Mindenkinek sötétbarna haja van, és mandulavágású szeme, kiálló arccsonttal. Az egyhangúságot csak a két tanácsos szakálla töri meg, de ez édeskevés a többi szereplő megkülönböztetéséhez.
Ráadásul úgy tűnik a korabeli divat meglehetősen egyhangú volt, mert csupán kétféle viselet különbözteti meg az előkelő hölgyeket és a szolgálókat, de egyazon rangon belül mindenki ugyanúgy öltözködik.
Hogy végképp ne legyen semmi támpont számomra, az előkelő hölgyek mindegyike egyfajta pártában felfonva hordja a haját a homloka körül, sehol egy lokni, dauer, bubi.
Kb. 10 perc után feladtam, mert egyedül az ármánykodó udvarhölgyet tudtam pillanatokra kiemelni a tömegből, amikor a dél-amerikai szappanoperákból már jól ismert "csúnya, aljas és ármánykodó" nézést produkálta.
Vajon ők meg tudnak különböztetni minket, európaiakat?

Sajnálom

Néha nehéz kimondani ezt a szót.
Volt, h. megbántottam embereket, mert nem voltam képes időben kimondani.
De még sosem sikerült valakit megbántanom azzal, h. kimondtam.
Sajnálom.

Az élő koncert "varázsa"

Még sosem volt olyan, h. egy koncertet a felénél otthagyjak, de a Cotton Club Singers koncertje sajnos minden volt, csak jól sikerült nem!
Úgy tűnik, a technikai háttérért felelős emberke nem állt igazán a helyzet magaslatán!
Valahogy az az érzésem, h. szegény kőkemény metál koncerteken nevelődött és tizenéves kora óta nem lehetett kirobbantani a walkman fülhallgatóját a füléből, ennek minden halláskárosodást okozó következményével együtt, ugyanis olyan szintre állította a hangerőt, h. az énekesek hangja üvöltéssé és sikoltássá torzult, teljességgel élvezhetetlen volt, jóformán fizikai fájdalmat okozott, pedig nem az első sorokban ültünk, hanem a terem végében. Bár közben kísérletképpen előrementem megnézni, h. csak a terem rossz akusztikája okozza-e a dolgot és előrébb esetleg élvezhetőbb a hang, de sajnos mindenhol ugyanolyan rettenetes volt.
Még másnap is átmeneti halláscsökkenéssel és fülcsengéssel kínlódtam!
A világítást sem sikerült beállítania, az együttes hölgytagjairól majd leolvadt a smink, a srácok viszont akárhogy helyezkedtek, nem tudtak "rivaldafénybe" kerülni. Az est folyamán ezt többször is szóvátették (még az előadott számokba is beleszőve a dolgot), de nem történt semmilyen változás. Ráadásul kétszer is teljes sötétségbe borult a színpad, valami érintkezési hibának köszönhetően. Ez több volt, mint égés!
Emellett az, h. a székek tartós ücsörgésre teljességgel alkalmatlanok voltak, már nem sokat nyomott a latban. A koncert két része közötti szünetben egymásra néztünk és hazajöttünk.
Én CCS-t ezentúl inkább csak CD-ről hallgatok!

Térgeometria

Sosem gondoltam volna, h. egyszer matematikai alapon fogok gyöngyöt fűzni, de ennek is eljött az ideje.

Úgy gondoltam, h. nekem ezt muszáj megfűznöm:

http://www.beadinfinitum.com/ Octahedral cluster beads

Adva volt két infó: octahedral és 12 svari.

Tehát oktaéderen kell elhelyezni 12 gyöngyöt.

Volt a 3 kép, 3 nézettel.

Már csak olvasni kellett a sorok között! :)

Íme az eredmény:

Levél Hegylakónak

Kedves Hegylakó!

Csak ezúton tudom megkérdezni tőled, h. te vateráztál-e nemrég egy Vaude Jolly hátihordozót?
Mert, ha igen, akkor ütöget a guta, h. nem néztem körül időben!!!!

Ha csekély létszámú olvasóközönségem bármely tagjának van otthon v. ismerősöknél, barátoknál, üzletfeleknél; jó minőségű, nem leharcolt, túra hátihordozója; az most szóljon vagy tartsa titokban mindörökre!

Betegfelvétel 2008

Megjelenés reggel 8-kor, műtét előtti napon.
1. stáció: ambulancia, aznapi ambuláns doki megvizsgál, továbbküld az osztályos felvételes szobába, folyosó végén jobbra 2. ajtó
2. stáció: osztályos felvételes ajtó, nővérke kijön, kérdezi a sorrendet, anyuka gyermekével kérdezi, nem lehetne-e soron kívül, mert megy a buszuk, nővérke problémázik, de ránk bízza a döntést, mind a hatan beleegyezünk. Másik nővérke is megérkezik, ismét egyeztetik a sorrendet, behívják kisgyerekest, majd természetesen fordított sorrendben kezdik el behívni az embereket. Így lesznek elsőkből az utolsók és utolsókból az elsők! 6 embernél még nem nagy ügy.
Benn kiderül, h. ambulancián még nem vittek minket gépre, de két telefon és megoldódik. Adatok felvétele, lakcím, telefon, közvetlen hozzátartozó telefonszáma, stb. Paksaméta kézbe, jobbra második ajtó.
3. stáció: itt lázmérés, amíg kúszik a higany, lázlap kitöltése, különböző papírok aláírása, majd lázmérő leolvasása. Újabb papírokkal bővülő paksaméta. Új cél: labor.
4. stáció: labor, a várakozás alatt megállapítjuk, h. szinte 100%-osan biztos, h. egy kis poharat fog kapni. És nem is csalódunk. Vizeletminta leadását követően újabb cél: nővérszobával szemközti 2. ajtó.
5. stáció: vérnyomásmérés a folyosón, majd 3 papír, tájékoztatás, beleegyező nyilatkozat, létező összes lehetséges szövődmény felsorolásával, minden lap alján aláírandó. Másik lapon újabb szükséges, még hiányzó adatok felvétele. Paksaméta 2,5 centissé dagadt. Várakozás.
6. stáció: Az osztály 3 rezidens orvosa végzi a betegek kikérdezését egyetlen teremben. Nesze neked diszkréció és betegjogok. Anamnézis, újabb vizsgálat, ugyanaz, mint reggel 8-kor az ambulancián, hátha azóta változott..... De nem. Búcsúzás, holnap várjuk reggel fél 8-ra.
Az egészet sikerült röpke 2 és 3/4 óra alatt lezavarni, 5 szoba és kb. 10 dolgozó igényevételével.

Az már csak hab a tortán, h. másnap a 11.45-re kiírt műtét kicsit csúszott 14 órára, de legalább a reggel 8-kor beadott nyugtatótól tudott aludni 2 órát, h. a műtét időpontjára fitt legyen és kipihent, bár nyugodtnak nem igazán nevezhető.

Hidegfrontos ded, hidegfrontos anyával

Az anyaság időnként abból áll, h. nem csapom agyon!

Forradalmi fogyókúra

A Mövenpick megint alkotott valami hihetetlenül finomat!
http://www.moevenpickfoods.com/joghurt/index.html
Tejszínes joghurt különböző gyümölcsökkel. A Spárban az van aláírva, h. 8 féle ízben, de nekem eddig csak a málnás, az epres és az áfonyás verzióval volt szerencsém közelebbi ismeretségbe kerülni. A többit úgy látszik nem hozzák el idáig, pedig a karamellásra kifejezetten kíváncsi lennék!

Ami a legérdekesebb benne, h. annak ellenére, h. csupa zsír (lásd tejszín) és csupa szénhidrát (lásd édes gyümölcskészítmény), eddig másfél kilót sikerült fogynom vele!
Igaz, nem is nagyon eszem mást! :)

Na jó, felváltva eszem az Olma hasonló - és hasonlóan isteni! - joghurtkészítményével.
http://www.olma.cz/spotrebitele.php?kat=33

Kinőtt komment

Akartam írni egy kommentet Hegylakóra, de aztán valahogy kinőtte magát:

Most azon gondolkodom, h. hogyan lehet megtenni azt a lépést visszafelé, amit az ember tizenévesen megtesz előrefelé? Amikor elengedi a kezet, ami addig óvta. Sőt, néha szinte ellöki. Mert úgy érzi, csak akadályozza abban, h. végre a saját életét élje.
Merre visz az út visszafelé?

Már a múltkor, Suhodminyák kapcsán felmerült bennem, h. végetért az aranykor, a védettség és biztonság érzése!
Az ember gyerekként valahogy evidenciának véli, h. ott vannak a szülei, mint biztos háttér.
Tiniként lázad ellenük, hülyének nézi őket, diadalittasan fedezi fel, és nagyítja hatalmasra a legkisebb hibájukat is.
Amikor a saját lábára áll végre és nincs többé ok vagy alkalom konfrontációra, onnantól megint átmennek a biztos háttér kategóriába, akikhez lehet fordulni, ha valami baj van, meg lehet kérni őket, ha segítség kell. Akiket bármikor fel lehet hívni, ha az embernek nyűgje van, vagy csak nem jut eszébe egy kaja receptje.
De aztán egyszercsak villámként hasít az emberbe a felismerés, h. nem lesz ez mindig így!
Egyre fogynak az évek, hónapok és napok, amit még együtt tölthetünk, amíg még hallhatjuk a hangját, amíg még láthatjuk.
Aztán pedig ... nem lesznek többé!
Elég nehéz ezt feldolgozni.
Az ember próbálja visszagyömöszölni a tudatalattijába, de mindig jön valami, ami előhozza. Hol egy temetés, hol egy blogger bejegyzése. Pedig nem akarok tudni róla! Nem akarok ezen is töprengeni, h. vajon mennyi van még vissza együtt!
Azt akarom hinni, h. mindig itt lesznek, hogy mindig felhívhatom őket, hogy bármikor átmehetek hozzájuk, ha úgy adódik!
Nagyanyám kb. annyi volt, amikor elment, mint anyám most. És én szűkölve gondolok arra, h. a fiam lesz-e annyi, amennyi én voltam akkor amikor eltemettük nagyanyámat, mire anyámat temetjük majd?
Mennyi idő adatik majd nekik unokázni?
Ezért is nehéz dolog elköltözni innen, elmenni 70 kilométerre, mert úgy érzem, őket rabolom meg minden nappal, amit nem tölthetnek a fiammal!
Amikor nagyanyám meghalt 10 éves voltam és elhatároztam kicsilányként, h. én mielőbb meg fogom szülni a gyerekeimet, h. ők sokkal, de sokkal több időt tölthessenek majd a nagymamájukkal, mint amennyit én tölthettem. Aztán az élet máshogyan hozta.
De remélem legalább annyi megadatik majd az én gyerekeimnek is!

Most azon töprengek, h. vajon hogyan lehet felvenni a fonalat újra? Hogyan lehet gyerekből szülővé válva átvenni a gondoskodás fonalát azoktól, akiktől annyi szeretetet kaptunk kisgyerekként, és hogyan lehet azt megosztani immáron?
Hogyan lehetünk egyszerre gyerekek, akik gondoskodást várnak el; szülők, akik gondoskodnak egy gyerekről; és gyerekek, akik gondoskodnak a szüleikről?
Hogyan lehet ezt egyszemélyben megtenni?
Hogyan lehet gyengéden és fokozatosan megfordítani a dolgot? Kell-e, lehet-e átvenni az irányítást? Hogyan lehet segíteni, de anélkül, h. megaláznánk a másikat?
Hogyan lehet újra megfogni azt a kezet, de immáron nem belecsimpaszkodva, hanem támaszt adva?

Twin Peaks

Annakidején kifejezett rajongója voltam a sorozatnak. Tetszett a film egész miliője, maga a hely, a hegyek, a fűrészüzem, a fűrészélező, a rönkszállítók, a vízesés, az erdő.
Tetszett ahogy szép lassan kiderül, h. mindenkinek, még a legártatlanabbnak látszó lakosnak is van valami kisebb-nagyobb sötét titka.
Miközben mindenki azon izgult, h. vajon ki ölte meg Laura Palmert, az egész már rég nem erről szólt, hanem magáról a hangulatról, amit Lynch zseniálisan épített fel apránként, lépésről lépésre vegyítve a krimit misztikus és groteszk elemekkel.
Minden szereplőnek megvolt a maga kis stikkje, senki nem volt teljesen normális. Az egyszerű kisvárosi lét színfalai mögött csúnya dolgok rejtőztek.
Aztán a sorozat vége felé kezdett elszabadulni a pokol. Úgy tűnt, Lynch végleg a lovak közé dobta a gyeplőt. Ha jól emlékszem az utolsó részek mindegyikét más-más emberke rendezte.
De még így is volt egyfajta - még, ha kicsit az őrülettel határos - hangulata az egésznek.

Sajnos annakidején nem láttam az első részt, így nagyon megörültem, amikor a TV újságban azt láttam, h. Twin Peaks. Na, mondom, végre megnézem hogyan is kezdődött.
Hát hatalmas csalódás volt!
Utólag derült ki, h. ez a Twin Peaks, nem Az a Twin Peaks, hanem a Tűz, jöjj velem című mozifilm, amit annakidején jó érzékkel sikerült kihagynom.
Most sajnos belefutottam!
Az csak az egyik gond, h. rettenetes a szinkron, mert nem voltak képesek ugyanazon szinkronszínészeket felkérni, akik a sorozatot szinkronizálták. Ráadásul Laura Palmer, aki elvileg középiskolás, olyan kiélt harmincas-negyvenes női hangot kapott, h. az embernek folyamatos disszonanciaérzése van tőle!
A fő gond, h. úgy tűnik Lynch felügyelet nélkül maradt. Régóta sejtem, h. az amerikai filmipar a perverzek és pszichopaták kedvenc játszótere, de senki másnál nem jön le ez ennyire, mint nála!
Már a Kék bársony is eléggé beteg film volt, de voltak zseniális részei. A Veszett a világ-tól egyenesen hányok. A Twin Peaks, mint sorozat, fogyasztható volt, ha poénnak fogtuk fel itt-ott.
Aztán a Mullholland Drive-ot már csak többszöri nekifutásra tudtam végignézni, pedig az talán még sokkal kevésbé perverz és skizofrén, mint a Tűz, jöjj velem!
Úgy tűnik a Twin Peaks sorozatát elég sokan asszisztálták körül ahhoz, h. ne mehessen el teljesen ebbe az irányba, lehet, h. a befejezést éppen azért csinálták mások, mert Lynch féle verzió nem lett volna szalonképes. Erre megcsinálta a mozifilmet csakazértis!
Kár volt!

Thomas Mann: A varázshegy

Nem, és nem... Egyszerűen nem megy!
Küzdök vele 3 hete, de annyira rettenetesen unom, h. azt elmondani nem lehet!
Már az is önmagáért beszél, h. egészen a 98. oldalig jutottam csak el, ennyi idő alatt!
Általában 6 könyvet kölcsönzök ki egy hónapra, és szimultán olvasom őket, de a többi 5-öt már rég kiolvastam, ezzel viszont nem haladok egyáltalán!
Nem köt le, nincs cselekménye, groteszkek az alakok, szájbarágós és unalmas filózófiai elmélkedésekkel van tele.
De az is lehet, h. én nem vagyok elég érett rá.
Talán majd egyszer ennek a könyvnek is eljön az ideje, de nem most, azt biztosan tudom!
Ritkán szoktam feladni dolgokat, pláne egy könyvvel szemben szégyen alul maradni, de most úgy érzem nem éri meg több időt és energiát beleölni, mert csak kínszenvedéssé válik az olvasás, aminek pedig máskor minden percét élvezem. Nem beszélve arról, h. rettenetesen kevés az az idő, amit olvasásra fordíthatok, úgyhogy inkább elmentem és hoztam 5 új könyvet.
De azért ezt még nem vittem vissza, hátha......

Mehmet Karcsika

Hetek óta nem hagy nyugodni a dolog, h. Mehmet Karcsika anyja helyében én hogyan döntenék?
- Tűnjön a szemem elől a büdös kölyök, ne is lássam többé, ha ilyen aljasságra is képes volt ellenem, csak hogy az apjával maradhasson!
- Mindent megtennék, h. ne kerülhessen a gyerekem annak a gazembernek a karmai közé, aki képes volt ilyen aljasságra rávenni ellenem.
Meddig terjed egy szülő felelőssége? Mikortól mondhatja, leveszem a kezem rólad?
És ha tovább küzd érte és szerez egy örök ellenséget a saját házába, akiből végül gazember lesz?
Vagy dobja oda az apjának, h. csináljon vele, amit akar? Egy olyan apának, aki megfelelő mennyiségű kábítószerrel rendelkezett ahhoz, h. azt az anya kocsijában elrejtve a gyerek segítségével az anyát leültessék! Így tuti gazember lesz a gyerekből!
Vajon lehet itt dönteni?
Melyik az önzés valójában?

A halál után

Kisgyermek koromban iszonyattal töltött el, hogy ha meghalok megesznek majd a kukacok. Tiniként a rémfilmek hatására attól rettegtem, hogy élve temetnek el és a hant tömegének nyomása alatt beszakadó koporsófedél nyom majd agyon vagy hosszas kínszenvedések után megfulladok.
Most a dédi temetésén elborzasztott, ahogy ott állt a kripta közepén a koporsója hidegen és magányosan, ahogy visszazárták a betonlapot és betemették földdel. Nem tudok szabadulni a gondolattól, h. ott fog megaszalódni vagy elrothadni, abban a díszes koporsóban, anélkül, h. ismét a természet részévé válhatna, és legközelebb, amikor majd újabb halott kerül a kriptába, csak odébb dobják, le az eddig elfoglalt piedesztálról.
Mennyivel emberibbnek tűnt a nagybátyám temetése, ahol a hamvakat tartalmazó egyszerű, fehér, porcelán urnát; két, fehérrel hímzett selyemszalaggal engedték le a kicsiny gödörbe, majd óvatosan betakarták a selyemszalag végeivel. Aztán végre körülölelhette a föld.

Kundera

Amikor fiatal voltam divat volt Kunderát olvasni. Mindenki Kunderát olvasott, mert a többiek is Kunderát olvastak, így nekem valahogy elment a kedvem az egésztől és csakazértsem olvastam Kunderát.
Aztán most eljött az ideje, és egyáltalán nem bánom, hogy csak most.

"Különös, az emberek reggeltől estig mosdatlanul beszélnek, de ha egy általuk tisztelt, ismerős embert hallgatnak a rádióban, amint minden mondat végén a francba küld valakit, valahogy csalódottak."

"A városban tiltakozó tüntetés zajlott, s Sabina nem tudta megállni, hogy ne vegyen részt rajta. A fiatal franciák az öklüket rázták, s jelszavakat kiáltoztak az orosz imperializmus ellen. A jelszavak tetszettek Sabinának, de egyszerre csak meglepődve állapította meg, hogy képtelen a többiekkel kiabálni. Néhány perc után nem volt maradása a menetben.
Ezt az élményét megosztotta francia barátaival. Azok csodálkoztak: - Szóval te nem akarsz harcolni hazád megszállása ellen? - Meg akarta nekik mondani, hogy a kommunizmus mögött, a fasizmus mögött, az összes megszállás és invázió mögött egy alapvetőbb és általános rossz bújik meg; ennek a rossznak a jelképévé számára a menetelő sokaság vált, mely az öklét rázza, és unisono kiabálja ugyanazokat a szótagokat. De tudta, hogy ezt képtelen volna nekik megmagyarázni. "

" Sabina pillantása a sír mellé állított kőlapra esett. Ez a kőlap olyan iszonyattal töltötte el, hogy gyorsan hazasietett.
Egész nap a kőlapra gondolt. Miért rémítette meg annyira?
Így válaszolt magának: Ha a sírt kőlap fedi, a halott soha többé nem juthat ki belőle.
De hiszen a halottak amúgy sem kelnek ki a sírból! Nem mindegy hát, hogy föld borítja őket, vagy kőlap?
Nem mindegy: ha a sírt kővel borítjuk le, ez azt jelenti, nem akarjuk, hogy a halott visszatérjen. A súlyos kő azt mondja az elhunytnak: "Maradj ott, ahol vagy!"
Sabina az apjára gondol. A koporsó fölött föld van, a földből virágok nőnek, és a jávorfa gyökerei a koporsó felé nyújtóznak, így az ember elképzelheti, hogy a gyökerek és virágok által a halott kikel a sírjából."

Kesudió

Tegnap este vettem észre, h. a kesudiónak spermára emlékeztető szaga van. Eddig vhogy nem tűnt fel. Azért elfogyott.

Akadálymentesítés rongyrázással

Sokszor morgok, amikor 60 fokos dőlésszögű babakocsi feljárókkal és lépcsőfokban végződő rámpákkal találkozom, ezért mélységesen egyetértek a hivatalok és középületek akadálymentesítését szorgalmazó törvényekkel.
Azt viszont kifejezett pénzherdálásnak tartom, ha egy jónevű bank, amelyik a város egy kevésbé reprezentatív pontján, konkrétan egy sarkon áll, kb. 250 fokos köríves saroklépcsővel, képes felszereltetni speciális tolókocsiemelő szerkezetet, pedig az ajtón való bejutást mindösszesen 3 (három) lapos lépcsőfok akadályozza!
Ebből még a legegyszerűbb tolókocsival is könnyen megmászható dőlésszögű rámpát lehetne kialakítani némi beton felhasználásával.

Előny

Azért van a panelnak is előnye: nem tudja letépni a szél a tetőt.
Kezd fogalmam lenni róla, h. mi is az a "viharos erejű". EZ!

Lelkiismeret?

Vajon a sírt borító virágtenger, a drága koporsó, a díszes szemfedő, a harangok hangja alkalmas-e arra, h. elnyomja a lelkiismeretfurdalást, amiért életében nem szerettük annyira, amennyire kellett volna?

Kokárda

Tegnap láttam egy embert kokárdával a kabátján. Nincs kizárva, h. még tavaly márciusban felejtette rajta a most csak hirtelen - a tavaszuló idő hatására - előkapott kabáton.
Akár feltételezhetnénk ezt is, ha egy, magát polgárinak aposztrofáló embercsoport nem tette volna kötelezővé tagjainak a kokárdahordást ünneptől függetlenül.
Úgy elképzelem, amint otthon kornyadozik a fenyőfa június idusán, együtt aszalódnak a télapók és a csokinyulak, a penészedő szülinapi tortán pedig folyamatosan pótlódnak a fogyó gyertyák.....

Macskaléptek

Akinek van macskája, ismeri az érzést, amikor reggel arra ébred az ember, h. óvatos léptek nehezednek a takarójára, ahogy a hálóba beszabadult jószág halad lábtól felfelé.
Mindez csak akkor kísérteties, ha az embernek éppen nincs macskája.......

Biztonság kedvéért

A biztonság kedvéért jó alaposan felrázom.....a szűrt almalevet.

A jó húsleves titka

Évek óta próbálok húslevest főzni. Sokféle módszert, sokféle húst, sokféle hozzávalót kipróbáltam már. Mindig vmi lúgos ízű lötty lett az eredménye, aminek alig volt színe.
Ma rájöttem, h. nem a hús, nem a leveszöldség és nem is a fűszerek adják a lényegét, hanem egyetlen, de nagyon fontos dolog: a türelem!
Ezt nem lehet 10 perc alatt megcsinálni, mint a natúrszeletet. Ennek idő kell, mire a csirke az alig pocogó vízben előgyöngyözi magából azokat a rejtett zsírokat, amiben a zöldségek és a fűszerek aromája eggyé olvad a hús kioldódó ízével.
Sajnos a rendelkezésemre álló szakácskönyvek egyikében sem találtam normális, laikusoknak is érthető leírást a tyúkhúsleves elkészítésének mikéntjéről, azonban megint segítségemre sietett a net! Momentán azzal, h. a párom megbízott egyedi, sablonoktól mentes sírcsokorfelirat keresésével a nagymamája koszorújára, és annyira a gépen ragadtam, h. teljesen elfelejtettem a levest.
Mire kimentem megnézni, h. mennyire égett oda, pont jó is lett! :)

Táviratban????

Egyszerűen nem vagyok képes napirendre térni afölött, h. egy vidéki kórház belgyógyászatának nővére nem képes telefonon megmondani a haldokló nagymamájáról kora reggel érdeklődő páromnak, h. a nagymama előző este meghalt. Anyu ment át ( ő is az intézményben dolgozik, de nem az osztályon) érdeklődni, neki mondták, h. meghalt, és h. táviratban értesítik a hozzátartozókat.
Komolyan nem értem!
Ma a mobiltelefonok korában?
Amikor bárki, bármikor elérhető?
Mert pénzbe kerül a telefon? A távirat nem?
Vagy nincs senki, aki felvállalná, h. annyit mond: "Sajnálattal kell közölnöm, h. meghalt a nagymamája. Fogadja őszinte részvétemet.".
Ennyi emberség sincs bennük?

Útrakész lelkek

Jóformán egyszerre kerültek az intenzívre, holott semmi közük egymáshoz.

Az egyik eleve hatalmas hendikeppel indult neki az életnek, bár a körülötte élők ebből nem csináltak akkora tragédiát, mint manapság. Nagyanyám valószínűleg jó darabig fel sem fogta, h. elsőszülöttje más, mint a többi kisfiú. Az első napokban még talán találgatták is, h. kire hasonlít a gyerek. A gyerek, aki pedig már akkor az arcán hordozta az átkot. Az átkot, amit a korosodó apa hozott rá. Ma bármely gyakorlott szülész első pillantásra felismeri a bajt, akkoriban semmit nem tudtak róla. Még nem volt utrahang, nem volt AFP, nem volt kombinált teszt, a születő gyerek valóban meglepetés volt. Zsákbamacska. Ki mit húz. Nagyanyámnak nem volt szerencséje.
Hogy ő mindezt hogyan fogta fel, azt sajnos nem tudhatom. Nem tudom, mikor kezdett el sajogni benne a gyanú, h. valami nagyon nincs rendben. Akkoriban nem volt védőnői hálózat, nem volt korai fejlesztő, nem voltak gyógypedagógusok.
Nagyanyám viszont véghezvitte a csodát, egyszemélyben volt korai fejlesztő, logopédus, pszichológus, gyógypedagógus. Elérte azt, amit el lehetett érni. Megtanította írni, olvasni, minimális szinten számolni. Elérte azt, h. később hosszú éveken keresztül el tudja látni magát és az apját, akivel ketten maradtak.
Nagy teljesítmény volt tőle, de sajnos felőrölte minden ellenállását, amit egy kis csoport gyorsan szaporodó sejt hamar ki is használt. Nem sokkal apámék esküvője előtt temették.
Vajon a kisfiú, aki közben felnőtt, mennyit fogott fel abból, h. a világ közepe hirtelen megszűnt? Meddig kereste a mamát, aki nincs többé?
És nagyapám? Mi lehetett az első gondolata, amikor a temetés után kettesben maradt a fiával, aki örökre gyerek maradt? Vajon miatta nem nősült újra? Vagy csak beletespedt a mindennapok szürke egyhangúságába?
Apám 15 éven át kérte az áthelyezését, h. mellettük lehessen. Mire megkapta, már nagyapámnak sem volt sok hátra.
Apám ekkor döbbent rá, h. az öreg semmit nem intézett el, amit kellett volna. Se gyámság, se rokkantsági támogatás, se semmi, talán még személyit sem csináltatott az elsőszülött fiának. Csak éltek bele a világba.
Innentől indult a küzdelmek sora: először orvosi igazolás arról, ami tény. Némi küzdelem a bizottsággal, amely FÜV-re akarta visszahívni. Orvosoknak elmagyarázni, h. ez a betegség nem fog meggyógyulni jövőre sem. Kiselőadás genetikából.
Aztán pszichiátriai szakvélemény, h. ne dugják sárgaházba, mert se nem ön-, se nem közveszélyes és 20 évig egész jól eléldegéltek a papával.
Aztán szocotthon intézése. Elfekvők és még elfekvőbbek kirostálása után végre megtalálni azt, ami aztán hosszú évekre otthon lesz otthon helyett.
Kisebb affér, melynek során gyorsan cselekvőképtelennek nyilvánították, mielőtt némi rábeszélés hatására a szocotthonra hagyná végrendeletben a szülői ház árát ( amit apám meggondolatlanul egy számlára tett be a bankba az ő nevére, később pedig gyámként már nem nyúlhatott hozzá többé.) De nincs harag a szocotthon részéről, csak próbálkoztak, hátha.
Aztán pár nyugodt év, majd szilánkos combnyaktörés és onnantól fekvés.
Más simán belehalt volna. Kedves, aranyos nagyikákat pár nap alatt elvisz a tüdőgyulladás v. a felfekvések elfertőződése. De apámék jól választottak intézményt, itt úgy megápolták, h. semmi ilyesmi nem történt. Csak csúszott szép lassan át a vegetatív állapotba.
Most két ünnep között bevitette a szocotthon orvosa a Megyeibe, mert 3 napja nem tudják sem etetni, sem itatni. Megyei visszadobja, nincs hely. Doki beküldi a Klinikára, ott diadalmasan mutatja apámnak az ügyeletes doktornő az állon lecsorgó folyadékra, h. ő meg tudja itatni, akkor a szocotthon is el kell tudja látni. Telefonok, ide, oda, végül mégis benntartják, infúzió, tápszonda beültetés. Vérnyomás 80/ , láz. Gyulladás van valahol. A ziháló légzés nem sok kétséget hagy a "hol" felől.
De még bírja.
Meddig?
És minek?

A másik rosszul döntött, és ezt a rossz döntést nyögi 3 nemzedék.
Férjhezment, majd rá egy hónapra elvált, mert a férfinak már volt egy gyereke mástól.
Mire kiderült, h. lesz egy tőle is, már nem volt visszaút.
Nem tudom, felmerült-e annak a gondolata, h. elveteti. Talán már késő volt? Vagy a vallás, a falu nyelve nem engedte, h. megszabaduljanak a gyerektől? Megszülte, hogy aztán ne szeresse soha egy pillanatra sem.
Milyen lehet egy ilyen átokkal együtt élni? Egy gyerekkel, aki örökké azt az embert juttatja eszünkbe, aki tönkretett és megalázott?
És milyen lehet egy kislánynak, aki csak azt látja, h. eltaszítják, pedig nem követett el semmit? Milyen lehet szeretetlenül felnőni? Aki nem kap szeretetet, az később maga sem képes adni. Micsoda szülői példa, követendő minta állt előtte minden nap?
3 nő egy házban, akik folyton marják egymást. Már a dédi is egyedül nevelte a lányát és most az is a sajátját.
Nem csodálom, h. a kislány felnőve korán házasságba menekült inkább.
Férjhez ment egy férfihoz, aki szeretett volna egy kislányt, de ő mindig fiút szült neki. 5-ször.
Aztán elvált, mert....... Nem tudom.
Talán az öt gyerek, talán a férj kicsapongó életmódja, talán egy másik nő a férj életében? Vagy talán az ő házsártossága, keserűsége volt az, ami elűzte a férfit?
Mindenesetre egyszercsak újra ott ült a 3 nő a régi házban az 5 gyerekkel. És mindenki tette a dolgát, mert muszáj volt, de a régi és új sérelmek izzó parázsként kushadtak a felszín alatt.
Sok év eltelt, szétköltöztek, mindenki járta a maga útját, a fiúk is kirepültek a szülői ház jégverméből. A dédi is meghalt. A néni magára maradt. Osteoporosis, combnyaktörés, de ebből még kilábolt, ha csak bottal is. A háta addig hajlott, h. már csak ülve tudott aludni, párnákkal feltámasztva.
Az sem zavarta, h. 10 fok volt a házban telente, mert a villanyszerelő közvetlenül a konvektor fölé szerelte a termosztátot, kitartott.
Végül az robbantotta ki magányából, h. a szomszéd házba betörtek. A félelem nagyobb úr a viszálynál is. Mégis inkább odaköltözött a lányához.
Hogy aztán még pár évig marhassák egymást. Nem tudtam úgy beszélni egyikükkel sem, h. ne mindig valami rosszat mondjanak, nem csak egymásra, mindenkire. Áskálódás, uszítás, gyűlölködés. Ez maradt nekik.
Egy hete elesett és eltörte a combját és a karját, megműtötték, de aztán a kórházban történt valami és elveszítette az eszméletét. Most intenzíven van. Csövek lógnak ki belőle. Unokái siratják, anyósom......... nem igazán.
Talán még felépül.
Minek?

Két ember.
A tudatuk egy a fájdalommal. Az életük meghosszabbítása csak a szenvedés meghosszabbítása.
Az életük?
Mindkettő átkot hozott magával, amivel nem bírt megküzdeni.
Szép életük volt? Aligha.
És most lassan pont kerül a végére. Talán.

Tocsi a langyiban

Lépni kéne! Dönteni.
Mert egyenlőre csak itt tocsizok a langyiban, ahogy öcsém mondaná.
Az élet alapja a változás.
Körülöttem mindig minden változott, amióta csak az eszemet tudom.
Ma azt mondják a pszichológusok, h. egy gyereknek állandóságra van szüksége az első években.
Hát ehhez képest az első 18 évem folyamatos változások közepette zajlott.
De azt mondom, ha az intelligencia a körülményekhez való alkalmazkodás egyik művészete (a másik a kreativitás, de erről majd egyszer külön), akkor ez az állandó változás inkább szolgált előnyömre, mint hátrányomra.
Aztán egy ideig túl egyhangú volt az élet, most viszont megint érzem azt a különös belső feszültséget, ami ilyenkor jelentkezni szokott.
Mintha lenne legbelül egy kisördög, aki bököd, h. "Hé! Gyerünk! Ne lazsálj! Lépj! Hahó! Tenni kéne vmit! Gyerünk!". De még nem tudom, h. mi lenne a jó, és tehetetlen vagyok, mint egy hatalmas szikla a meredély szélén.
Nő a feszültség, egyre jobban. Ilyenkor elkezdenek fogyni a körmeim szép lassan. Gyerekkoromban azt mondta a pszichológus, h. szorongás. Nem, ez nem szorongás. Ez döntési helyzet, amikor tudom, h. vmit meg kéne tenni, de vmi még visszatart.
Akkoriban az olvasás volt a fő bűnös. Annyi mindent kellett volna csinálni: enni, rendet rakni, elmosogatni, aludni menni, de nem eresztettek a betűk. Fogoly voltam. Csak még ezt az oldalt, csak amíg kiderül, h. mi történik a főhőssel. Ez ugyanolyan függőség, mint az alkohol, a kábítószer, a cigi, és a mai nőknek a szappanoperák (amik ráadásul, mindig pont a legérdekesebb résznél érnek véget, bár az adott epizódban lényegében nem történt semmi, ami két mondatnál hosszabban lenne összefoglalható).
De ez még nem lett volna baj, ha egy alapvetően lusta, link, felelőtlen élőlény lettem volna, akinek valóban tökéletesen megszűnik a világ az olvasás közben.
De nem! Nekem sajnos itt van ez az átok, ez a rabszolgahajcsár belső hang, ez az ördög, ami folyton ott duruzsolt: " Mindjárt hazajönnek! Szalad a szobád! Még nem mosogattál el! Le fognak cseszni! Ha megkérdezik mit csináltál egész nap, mit válaszolsz? Olvastál? Olvastál?????? Az nem magyarázat! A könyv megvár, le lehet tenni, majd elolvasod, ha rend van!"
De persze nem hallgattam rá, mert a betű, az mindennél érdekesebb, az szent, az az élet, azon kívül semmi nem fontos.
De a rohadék sosem hagyott békén és ahogy már lenni szokott, a feszültség utat tört a legelső önpusztító tevékenységben a körömrágásban.
Ami aztán kötődött az olvasáshoz, mint Pavlov kutyájában a csengőhöz a nyálelválasztás.
Függő lettem. Könyv- és körömrágás függő.
De ennek hála nem szoktam rá semmi másra, mert idejekorán megtapasztaltam, h. aki függő, az függő marad egy életre.
Én is csak időszakosan vagyok "tiszta". Amíg nem kezd el zrikálni a kisördögöm és nem kényszerít választás elé.
Mint most. Lépni kéne, mert nincs mire várni. Ha várok, akkor tuti nem következik be az, amire várok és ami miatt már jóideje jegelek mindent. Lépni kell, mert majdcsak lesz valahogy (Micimackó is megaszondta: "Úgy még sosem volt, h. valahogy ne lett volna!"). Lépni kell, mert ez, amit csinálok, lassan kimeríti a széllel szemben hugyozás fogalmát, az pedig nem működik!
Hányszor hallottam: " Csak akarni kell, mert amit nagyon akar az ember, az végül valóra válik!"
Egy frászt! Amit nagyon akar az ember, az a legritkább esetben válik valóra, vagy, ha mégis, akkor már későn. Megkapod, nesze, örüljél! Hát jó az?
Persze lehet vágyni vmire, de nem megoldás a tűzön-vizen át! Hagyni kell, h. új vizekre vigyen a sodrás.
Tenni kell érte, elősegíteni, de nem mindennel szemben küzdeni érte, mert akkor kisiklik az ujjaink közül. Vki írta egyszer, már nem tudom hol olvastam: "ha nagyon szorítod, kicsúszik a markodból, kifolyik az ujjaid közül és végül nem marad a kezedben semmi sem."Hát ez van.
Azt hiszem, a nagy akarás helyett másfelé kéne venni az irányt. Lépni végre, aztán a többit majd meglátjuk. Még az is lehet, h. jó lesz a vége.

Tartózkodó érzelem

Öregszem.
Már nem tudom teljes lelkesedéssel és átéléssel élvezni, mert mindig ott motoszkál az agyam hátsó csücskében a cinizmus, h. vajon az írónő látott-e egyáltalán közelebbről pasit?
De komolyan: Melyik tengerésztiszt maradt volna 8 évig hűséges egy csajhoz, aki -még, ha csak rokonai sznobozmusának nyomására is - de társadalmi különbségükre hivatkozva kikosarazta?
Meg amikor a nevezett tengerésztiszt hirtelen rádöbben, h. hősnőnk unokahúga komolyan vette udvarlását és a család már a puszta jelenlétét is házassági ígéretnek tekinti, ő persze ebből semmit nem vett észre! Naneeee! Megoldás: gyorsan elrohanunk rokonaink sürgős meglátogatására hivatkozva, korábban állhatatoságára büszke kiscsaj közben gyorsan beleszeret legjobb barátunkba, mi ismét szabadok vagyunk.
Utána még egy-két bonyodalom, félreértés, gaz csábító, rokoni praktikák, míg végül csak egymásé lesznek. Jaj, lelőttem a poént? Miért, ki mire számított?

Akkor inkább az Üvöltő szelek!

Miért nem tudok hinni benne, h. legalább akkoriban voltak ilyen pasik?
Mi irtotta ki belőlem a romantikát?
Mikor győzött a józan ész és a realitás?
Sajnálom.

T-Mobil reklamáció

Töküres bolt, két ügyintéző csaj.
Belépünk, köszönünk, ők nem köszönnek.
Nyomunk maguknak sorszámot, látván, h. anélkül itt szóba sem állnak az emberrel.
Egyik csaj felett elkezd villogni a számunk. Erre felpattan és bemegy a raktárba.
Másik csaj igyekszik felettébb elfoglaltnak látszani és csak annyit bök oda, h. mindjárt jön a kollegina.
Kollegina vissza is jön, kezében egy nagy köteg pénzzel, gyorsan elkezdi megszámolni, ahelyett, h. velünk foglalkozna. Közben a várakozók száma 8-ra nő, rajtunk kívül.
A pénzszámolós teljesen impotens az ügyben, másik kollegina viszont a többi ügyfelekkel foglalkozik. Párom kénytelen kivárni míg végez, holott, ha az elején csak annyit kérdeznek: "Miben segíthetünk?", egyből kiderült volna, h. kire tartozik az ügy.
Ded közben elveszti a türelmét, inkább kimegyünk. Párom 3/4 óra múlva szabadul, dolgavégezetlen.
Keresünk egy másik boltot. 15 perc alatt megoldják.

Visszakérem az iskolapénzt

Most, h. az elmúlt tízen pár évhez képest végre több időm van olvasni, könyvtárfüggő lettem megint.
Azonban ifjúkori mindenevésemhez képest egyenlőre a Bächer Iván adta irányvonalat követem, vagyis végigeszem magam az Elindulni két nővel című kötetben összegyűjtött kritikáiban megemlített könyveken.
Ennek következtében kicsit túlteng az olvasmányaim közt a zsidó irányvonal, de ez nem baj, mert felvetett egy új problémát:
Momentán azt, h. rá kellett jönnöm, h. a 20. századi magyar történelem úgy, ahogy van kimaradt az életemből. Próbálok visszaemlékezni, h. tanultunk-e bármit ezzel kapcsolatban, de nem bírok elővadászni egyetlen konkrétumot sem. Ha jól emlékszem a világtörténelmet is a japánok kapitulációjánál hagytuk abba. Mondván, h. nem fért bele az óraszámba.
De most, h. elolvastam Goda Gábor Volt egyszer egy család című könyvét, Szabolcsi
Miklós József Attila monográfiájának első részét, és ezzel párhuzamosan Valachi Anna József Jolán az édes mostoha című könyvét, rá kellett jönnöm, h. nem tudok semmit erről az időszakról. Nem tudom, mi az a klerikális, mi az a reakciós, nem vagyok tisztában a történelmi háttérrel, ki, mikor, kivel volt, ki ellen, miért? Most akkor az vajon forradalom vagy ellenforradalom? Milyen terror, fehér? Vagy vörös? Dunába lőtték? Csak úgy?
Csak kapkodom a fejemet!
Felpakolják a zsidókat a vagonokba, kiirtanak egy csomó embert, majd pár évtized múlva mégis megint őket utálják?
Proletárdiktatúra? Tanácsköztársaság? Horthy? Bethlen?És 56-ig még el sem jutottam olvasmányilag!
Most Móricz Zsigmond Életem regénye kapcsán rá kellett jönnöm, h. nem is volt olyan ősrégen a jobbágyság intézménye minálunk. Pedig eddig azt én a középkorral kapcsoltam.
Meg Ady, Nyugat, Juhász és Kosztolányi, Babits.
Az irodalmat sem tudom elhelyezni a történelemben, pedig a kettő egymás nélkül értelmezhetetlen.
Hatalmas káosz van a fejemben és nem tudom, hogyan fogjak neki a rendrakásnak.
Kéne egy jó történelemkönyv, amiben az a forradalom, ami tényleg az volt, és azok a hősök, akik tényleg azok voltak. De félek, h. ilyet itt még vagy 50 évig nem fogok találni.
Meg szintetizálni kéne az egészet: kort, történelmet, politikai, gazdasági és kultúrális viszonyokat, fogalmakat, írókat, az ő viszonyaikat és viszonyaik változását a korhoz, történelemhez, politikához.
Szabolcsi például ezért egy csoda, mert ellentétben a Móricz könyv előszavát író Erdei Ferenccel, akinek szövegén átsüt a kommunista szemlélet, Szabolcsi mindvégig képes tárgyilagosan a tényekre és körülményekre szorítkozni, nem megy át sem pro, sem kontra propagandaszövegbe. Igaz tíz év van a két írás közt. Ennyit számít?
Megdöbbentő!

Szintetizálás:
Valahogy elfuserált az egész oktatásunk. Ma egy Einsteinről szóló filmet néztem a Spektrumon. Rendkívül érdekes volt, h. rávilágított Einstein azért volt zseni, mert képes volt a környezetében begyűjthető információkat szintetizálni, azokból új és előreutató dolgokat felfedezni. Beszólt Max Plancnak: " Hé, öreg! Még egy lépés kellett volna és megtalálod a Szent Grált!" Erre Max ahelyett, h. bevágta volna a durcást, hátbaverte az ifjú kollégát és onnantól mindenben támogatta.
Matematikus kolléga dolgozott egy problémán, ő felvette, nézegette, lett belőle E egyenlő m-szer c négyzet.
Ezzel szemben a mai oktatás esélyt sem ad arra, h. ez a szintetizáló nézőpont kialakuljon. Tanítanak történelmet, irodalmat, matematikát, fizikát, kémiát, zenetörténelmet, művészettörténelmet, de mindent önálló tantárgyként. Ennek köszönhetően lóg minden a levegőben. Meg nem tudnám mondani, h. a fizikusok, írók, festők közül ki volt mondjuk Bach kortársa? Hogy amikor " Párizsba beszökött az ősz...", akkor ott éppen ki volt ünnepelt festő?

Azt hiszem mire a gyerek 10 éves lesz, készen kell legyek legalább egy vázlattal, hogy neki már ne legyenek ilyen gondjai.

Madáretető

Na, azt hiszem, ennyi volt a madáretetés projekt idénre.

Vettem Baumaxban hiper-szuper 6 kiállásos német madáretetőt, mert a szemetelésbiztos pillepalackos verziót nem voltak képesek megfejteni a cinkék sem.

Hát cinkék helyett egy raj tengelic szállta meg a terepet 3 napra, szerintem inni is csak váltásban mentek el, nehogy más is hozzájusson az étkezdéhez.

Iszonyatos patáliát csaptak egymás közt és még a szende külsejű, de valójában felettébb erőszakos természetű kékcinke sem fért hozzá a szotyijához.

Ráadásul teleszemetelték az alattam lakók ablakpárkányait is, úgyhogy most mehetek le elnézést kérni.

Mára viszont eltűntek, úgy látszik feltankolták a túléléshez szükséges zsírtartalékaikat és elmentek végre városnézni.

Átmenetileg kosztolt pár erdei pinty és zöldike is, de aztán ők is leléptek.

Helyettük megjelent 3 feketerigó és bevégezték, amit a stiglicek elkezdtek, ők ugyanis úgy esznek, h. előtte minden számukra érdektelen dolgot kicsapnak oldalra (hullott már így vizes moha a nyakamba egy az ereszcsatornában giliszták után kajtató rigó révén).

Gyorsan kinyitottam az ablakot és felporszívóztam minden kiszórt szemetet, mielőtt beterítik vele az egész környéket.

Erre megjelent egy feltüzelt, szenvedélyes galambpár és majdnem lejátszották az etető alá kirögzített alutálcát is, ami legalább részben felfogta az apróságok eddigi szemetelését.

Ha ez így megy tovább, kénytelen leszek beszüntetni a tápellátást, mielőtt kiutálnak a lakótársak a házból. :(

Vagy elmegyek és megveszem ugyanott a mogyoróval töltött rácsos hengert, amit tényleg csak a cinkék tudnak megenni! Lehet, h. eleve ezt kellett volna tennem?

Hegylakónak szeretettel születésnapja alkalmából!

… a szépségnek azért másik oldala is van, hogy kapcsolatunk ezzel a szép tájjal, ezzel a szép veknivel azon is múlik, mennyire képes szeretni az ember azt is, ami kellemetlen, sivár, mennyire képes szeretni ezt a tájat esős óráiban és napjaiban, amikor korán sötétedik, amikor az ember bent ül a kályhánál és azt hiszi, tíz óra elmúlt, pedig még csak fél hét van, mennyire képes szeretni azt, hogy egyszerre csak önmagával beszél, hogy megszólítja a lovacskát, a kutyát, a macskát meg a kecskét, hogy legszívesebben egyedül van és önmagával társalog, először csak szép halkan, amolyan mozit játszik, hagyja leperegni a múlt képeit, de később, mint ahogy az velem is történt, megszólítja önmagát, tanácsot ad önmagának, kérdezősködik és kérdéseket tesz fel, kihallgatja önmagát, hogy kiszedje magából a legmélyebb titkot, s mint az ügyész, benyújtja maga ellen a vádiratot és védekezik, és ekképpen, az önmagával folytatott, váltakozó párbeszéddel eljut az élet értelméig, nem ahhoz, ami volt és régen történt, hanem előrenézve, hogy milyen utat tett meg, és milyen az, ami előtte áll, és vajon jut-e még rá idő, hogy az elmélkedéssel olyan nyugalmat nyerjen, ami mentessé teszi a vágytól, hogy elmeneküljön a magány elől, a leglényegibb kérdések elől, amelyek feltevésére kell hogy ereje és bátorsága legyen az embernek...

/Hrabal: Őfelsége pincére voltam/