Ember az ilyen egyáltalán?

http://tundi30.blogol.hu/
Nem tudom hogyan lehet odáig lealjasodni, hogy valaki egy halott kisbaba sírjáról ellopjon bármit!
Nincs indok! Nincs semmi, de semmi, ami bárki számára megengedhetővé tegyen ilyesmit!
Nincs az a nyomor, nincs az a szegénység, ami jogossá tehetné a dolgot.
Ez nem lopás, ez annál sokkal, de sokkal súlyosabb!
Az, aki ilyen szinten nulla erkölcsileg, annak nincs joga embernek vallani magát!
Rettenetesen dühös vagyok!!!!!

Magának szarvasbogár jutott....

A minap este kisebb szívinfarktust okozott, ahogy olyan hanggal repült be a szobába, mint amikor valaki fapálcát dug a ventillátorba.
Kibányásztuk a fikusz lombjából, megcsodáltuk a csokoládészín csillogást, a komoly külsejű "agancsokat". Konstatáltuk, hogy 23-25 éve láttunk utoljára ilyen állatot, és hogy vajon a gyerekeink fognak-e egyáltalán valaha látni akár egy darabot is?
Kitettük a párkányra, ahol mélázott még egy darabig.
Valószínűleg azon, hogy hol fog becsajozni, amikor ilyen ritka.

Hársfavirág illat

Azt nem lehetne, h. mostantól a párizsi és japán illatszerkémikusok együttes erővel dolgozzanak a hársfavirág illatú parfüm feltalálásán?
Én megvenném, bármennyibe is kerül!

Hozd magad formába!

Most olvasom egy női lap weboldalának bannerében a reklámot: "Hozd magad formába nyárra!"
Kicsit elkéstek.
De azért azt hiszem sikerülni fog.
Eléggé jó formám lesz nyárra.
Olyan dinnyés!
Bár félő, h. a reklámozó cég nem ilyesmire gondolt. :)

Megtalálva

Tegnap egy kedves és közeli ismerősöm szólt, h. megtalálta a blogomat, rámismert, és dejó.

Hát nem is tudom.
Azt hiszem erre nem vagyok még felkészülve.
Tudom, hogy a blog amolyan publikus dolog, amit bárki, aki a neten cserkel, megtalálhat és azért annak esélye, h. ismerősök is rámtaláljanak nem egyenlő a nullával, de mindenesetre meglepődtem.
Amikor barátném hosszas unszolással rávett a blogírásra, valószínűleg arra gondolt, h. az általa már ismert ironikus-humoros vonalat fogom szervezett formába önteni.
Én is így terveztem, de aztán nem így lett.
Az a stílus nagyközönség előtt, egy fórumon folyik, ahol tudom, h. mások is olvassák.
Egyfajta önirónikus levezetése a mindennapi élet során felmerülő helyzeteknek.
Ez itt más.
Ez egyfajta párbeszéd önmagammal, kimondása dolgoknak. Nehéz és fájó dolgoknak is.
Sosem néztem, h. olvassa-e egyáltalán valaki.
Meg is lepődtem néha a kommenteken.
Persze jólesik, hogyha kapok visszajelzéseket.
De ez most meglepett.
Mert teljesen más úgy írni, h. X.Y. valahol a net rengetegében olvas, és valószínűleg soha az életben nem találkozunk. Meg egészen más úgy írni, h. Konkrét Ismerős szól, h. most már érti, h. akkor Az miért is volt.
Furcsa érzés. Szoknom kell.
Olyan, mintha hirtelen találtam volna egy kis kamerát a hálószobámban.
Még nem tudom, hogy fogok viselkedni ezután.
Valószínű viselkedni fogok.
Aztán majd megszokom a kamerát és élem tovább a kis életemet.

Amikor megírtam neki ambivalens érzéseimet az ügyben, azt mondta, lehet egy blogot jelszavasítani is, h. csak a számomra fontos emberek olvashassák, amiket írok.
Hát éppen ez az!
Ez a dolog nem arról szól, h. vannak számomra fontos emberek, akiknek kulcsot szeretnék adni az életem egy szeletkéjéhez.
Ezek a dolgok jóval inkább a "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" kategóriájába tartoznak.
Nem valakinek/ valakiknek íródnak.
Pusztán belső indíttatásból kerülnek megörökítésre.
És néha talán pont azért, mert vannak dolgok, amiket az ember még a legbensőbb barátainak sem mondhat el, de kikívánkoznak.
Tudom, vegyek Titkos Naplót, mint a tizenévesek, abba írogassak, zárjam lakattal és hordjam a nyakamban a kulcsát.
Sosem volt ilyenem.
Mindig attól féltem, h. valaki megtalálja és beleolvas.
Most van egy blogom.