Gyöngytyúk is talál blogot

Alakulgat a gyöngyösöm végre! :)
Már csak fotózni kéne megtanulni rendesen!

Kánikula

Kellett nekem? Megkaptam! :)

Hidegfront

Nyúlós, esős, hideg, őszi idő van.
Nem is lenne ezzel baj, ha nem július lenne.
Mert nekem semmi nem jó!
Ha kánikula van, akkor az a baj, ha hidegfront, akkor meg az!

Kunyerálók

Csenget!
Kérdezem. ki az?
Összeírás.
Mondom: mi van???? Mit szeretne?
Nyissam ki, majd elmondja.
Nem akartam, h. mégegyszer csengessen, így kinyitottam, de amikor megláttam a nyápic fiatalembert a szokásos pénzkunyeráló mappával a kezében, elöntött a pulykaméreg!
Hülye ennek gyűjtünk, annak gyűjtünk típusú baromságok miatt vagyok megzavarva nehezen kiküzdött délutáni pihenőm alatt???
Még jó, h. a gyerek nem ébredt fel, mert akkor kikapartam volna a szemét is ennek a hülye erőszakos majomnak!

Anyaság

Az ember nem születik anyának, hanem azzá lesz.
Nem a szülés pillanatában, hanem csak szépen fokozatosan.
Amikor meglátjuk az első UH képen, hogy a még lóbabnyi apró valaminek bizony keze, lába, sőt arca van, dobog a szíve és még kalimpál is a praclijaival.
Amikor kezd összeállni a gyerekszoba, minden a helyére kerül, és már csak a kis lakó hiányzik belőle.
Amikor először ébred rá az ember, hogy az bizony nem bélmozgás, hanem valaki kaparászik odabenn, aztán idővel egyre erősödő rugások és forgolódások jelzik, nem valami kis szende cukormázas álomlényről van szó, hanem egy komoly Alien munkálkodik odabenn a jogai érvényesítésén.
Amikor a 4D-s UH felvételen már lehet hasonlítgatni a felmenőkhöz az arcát.
Amikor elmegy a magzatvíz és felfogjuk, hogy innen már nincs visszaút, végig kell csinálni.
Amikor megszületik és először néz szét gyűrötten és morcosan a világban. Persze hogy csúnya, de nekem szép!
Amikor először lépünk be vele az ajtón. Némi pánik kíséretében.
Az első együtt töltött éjszakán, amikor 10 percenként hajolunk főlé, hogy lélegzik-e még.
Az első betegségnél, amikor semmi nem viszi le a lázát és azt mérlegeljük, hívjunk-e mentőt v. úgyis kiröhögnek az ügyeleten?
Az első végigüvöltött nap.
Az első végigaludt éjszaka.
Az első mosoly.
Az első lépések.
Az első szavak.
A nyíladozó értelem.
Az összebújások és hisztik.
Az immáron sosem múló felelősség egy új életért.

Ez az anyaság.

Dühönghetünk mi, anyák, a még nem anyák érzéketlenségén és durvaságán, de aki nem élte még meg ezt a dolgot, az úgysem érti, hogy mire vagyunk dühösek!

Amíg nem lettem anya:
- egyetértettem az abortusz bizonyos eseteivel
- megszóltam a csúnyán kidudorodó köldökére feszes pamut tunikát húzó kismamát.
- nem láttam semmi szépet egy rózsaszín, kopasz, nyálzó és üvöltő élőlényben
- kiröhögtem a tejtől átázott pólóban bevásároló anyukát
- lenéztem a hisztiző gyerekkel küzdő szülőket, hogy mennyire neveletlen a gyerekük
- pipa voltam a szomszéd házban éjszaka üvöltő csecsemő szüleire, hogy miért nem hallgattatják már el
- lefitymáltam mások logó mellét, kinyúlt hasát

Ma már máshogy látom ezeket a dolgokat.
Anya lettem.