2010. március 8., hétfő

Túlélő típus

Kisebbikem egyébként hihetelen túlélési ösztönnel bír (igaz ezt már méhen belül is bizonyította, amikor kétesélyes volt a dolog).
A hazaérkezést követő percekben, amikor mindenki más a vetkőzéssel és vetkőztetéssel van elfoglalva, ő csendben kioson a konyhába és kínálást nem várva felderíti a négy teli bevásárlótáska közül azt, amelyikben a kiflik vannak, megszerzi őket, majd a konyha kövén kényelmesen elhelyezkedve neki is lát...na, ha én nem venném észre, hogy miben is mesterkedik. Mivel azonban a vetkőztetés alatti gyors létszámellenőrzés mínusz 1 főt mutatott, bonyolult, kizáráson alapuló logikai módszerekkel kikövetkeztettem (2 szobás a lakás), hogy csak a konyhában lehet, így még idejében meg tudtam akadályozni e borzalmas tett elkövetésében.
Igaz ezügyben nem voltunk ugyanazon a véleményen, és ennek hangot is adott, de végül a kétfogásos ebéddel (amit anyám főzött egyébként) ki lehetett engesztelni.

Jövőkép

Míg más szülők a játszón azon filóznak, hogy a gyerekük vajon orvos lesz-e vagy jogász (illetve minimum bíró), nálunk cseppnyi kétség sem merül fel a kisebbik jövőjét illetően.
Amilyen boszorkányos ügyességgel szabadul meg a zoknijaitól és a nadrágjától a feladást követő 3. percben, amilyen lelkesen rohan el pucér segg-gel fürdés előtt, és amilyen kitartóan tud keringeni függőleges tereptárgyak körül, szinte biztosan szép jövője van bártáncosnői körökben.
Szülinapjára csövet kap, az már tuti!

Szirénapánik

Amikor megszólaltak a szirénák, teljesen lefagytam.
Első pillanatban arra gondoltam, jönnek a repülők, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg inkább atomerőmű baleset lesz.
Benyomtam a rádiót, hogy hátha bemondanak valamit, de csak vmi zene ment, így gyorsan benyomtam a gépet, hátha a net többet tud.
Miután 5 perccel később sikeresen újraindítottam (érik az újratelepítés nagyon) és ezalatt sem haltam meg (bár éreztem némi bizsergést, amit csakis valami halálos sugárdózis okozhatott), reméltem, hogy csak vmi egészen kicsike katasztrófa lehetett.
Mire a vírusirtóm is megküzdött az összes szektor vizsgálatával, már lehiggadtam annyira, hogy a gugliba nem azt pötyögtem be, hogy "atomkatasztrófa", hanem azt, hogy "szirénapróba".
És tényleg!
Mint kiderült, országunk egyetlen atomerőművének 30 kilométeres körzetét telerakták szirénákkal és ezeket minden hónap első hétfőjén 13 órakor ki is próbálják, többnyire csak ún. morgató próba van (erre eddig fel sem figyeltem, pedig már pár hónapja itt lakunk), márciusban és szeptemberben viszont teljes hangerőn nyomják.
A honlap szerint van a sziréna megszólalása előtt és után szöveges figyelmeztetés is, az enyémhez hasonló pánikok elkerülése végett, azonban ezt nem észleltem így ebédidőben, zárt ablak mögött, kanálcsörgés közepette (nem hiszem, hogy így 13 óra tájban másoknál nagyon eltérő lenne a program).
Amit nem értek, az az, hogy - bár a honlap szerint van lehetőség hangtalan tesztelésre is, amikor a hangszórókból csak ciripelő hangjelzés szól - akkor mégis mi a fenének kell az emberre a szívbajt ráhozni?
A másik kérdésem az lenne, hogy ha tényleg történne valami komoly dolog Pakson, akkor ki tudná megnyomni a szirénákat bekapcsoló gombot?
Az már csak afféle kötekedés, hogy a hang és az atomrobbanás lökéshullámának sebességkülönbségét figyelembevéve, vajon ki hallaná akkor már a szirénákat?

2010. március 4., csütörtök

Mesék naconxipanból

Megindító, felkavaró, felemelő és elgondolkodtató is egyben.

Tanítani kéne az egyetemen. Az orvosin, a nőgyógyász hallgatóknak.
Hogy milyen is valójában a SZÜLÉS. Amikor az orvosok nem avatkoznak bele, hanem hagyják, hogy az anya és a dúla tegye, amit a természet rendelt. Amikor megvan az összhang.
Hogy rájöjjenek, meg kéne állni néha, és csak odaállni csendben, nem zavarva meg a folyamatot és átélni ezt az egészet. Megélni és megérteni.
Hogy ők már ne nyúljanak majd bele olyan durván és kíméletlenül, saját önös érdekeik vagy tudatlanságuk okán ebbe a csodálatos folyamatba. Csak akkor, ha tényleg szükség van rá, ha tényleg baj van.

Felemelő az az ALÁZAT, ahogy ez a dúla viszonyul a szülő nőhöz.
(Gyűlölöm ezt a szót, hogy alázat. Többnyire elszállt és beképzelt művészek szokták alkalmazni, akik valójában azt sem tudják miről beszélnek.)
De itt, ebben az esetben élő és érvényes kifejezés.
Mert ahogy ő viszonyul az anyákhoz, az tényleg alázat. Nem foglakozik azzal, ha nem szimpatikus az anya, ha lejárt a műszak, ha undok a szülész...amikor megindul a szülés, onnantól átlényegül dúlává, és onnantól már csak a szülés számít. A végigvezetés a misztériumon. Megdöbbentő. Csodálatos. Torokszorító.

Köszönöm, hogy olvashattam és megélhettem.

Előítélet.....

Miközben a Lidl-ben azon morfondíroztam, hogy milyen iszonyú rosszarcú emberek állnak mögöttünk a pénztárnál, majdnem én voltam az, aki kicsempészett egy 10-es csomag wc papírt.
Szerencsére időben észrevettem, hogy van vmi a bal kezemben, amikor ki akartam fizetni a többit.