2009. augusztus 22., szombat

Mercedes buszok

A helyi önkormányzat annakidején olyan buszokat vett, melyeken csak picike felső csúszóablakok vannak, tetőablak egyáltalán nincs, és jóval kevesebb és rosszabb elosztású ülés van rajtuk.
Ráadásul nyáron kénytelenek fűteni is a buszokon, mert különben felforr a hűtővíz! Így meg az utasok főnek, de értük ugye nem kár?

Olyan 3 ágú csillag van az elejükön karikában. Gondolom az azonos típusú személyautó luxuskategóriájából jutott a megfelelő személyeknek is, ezért eshetett ezekre a buszokra a választás.

Hogy az Ikarus miért nem gyárt luxuslimuzint? Akkor lenne esélye a magyar viszonyoknak sokkal jobban megfelelő buszokat gyártani és eladni!

2009. augusztus 11., kedd

A gyereknevelés alapszabálya

Ha puffan, majd üvölt, mint a sakál, akkor nagy baj nem lehet, hiszen tuti, hogy van légzése, szívverése.
Ha puffan és utána néma csend van, akkor rohanni kell!

2009. augusztus 9., vasárnap

Mamastrand

Az ember - ill. momentán már megint az asszony - önbecsülésének kifejezetten jót tesz, ha azt látja, hogy nem ő az egyetlen, szülés után elbálnásodott anyuka, akinek itt is-ott is akad némi felesleges plussz a habtestén.
Mindössze jól kell megválasztani fürdésünk helyszínét és nem egy - pofátlanul fiatal, keményfenekű, vasalódeszkahasú és feszesmellű csitrik által sűrűn látogatott - élményfürdőbe, hanem a Balaton egy kiesebb szabadstrandjára kell menni a kölykökkel, ahol jól elvegyülhetünk a hasonszőrű, de inkább hasonhájú ( és még jópár helyen -hájú ) anyukák tömegében.
Na ez az a hely, ahol végre nem érezzük úgy, hogy gúnyos tekintetek kereszttüzében égünk.
És ahol magunkban csendes szánakozással nézhetjük a bikiniben korzózó nagymamákat.
Pedig jön még kutyára kamion.....

A világvége után egy nappal

Jehova tanúinak legújabb szórólapja: Hogyan élheted túl a világvégét

Hát, nem vagyok teljesen biztos benne, hogy túl akarnám élni.

2009. augusztus 7., péntek

"Nem akarok!" korszak

Fiam egy napja a Balatonon:
Nem akarok reggelizni, nem akarok felöltözni, nem akarok lemenni a strandra, nem akarom levenni a gatyámat, nem akarom felvenni a fürdőgatyát, nem akarok bemenni a vízbe, nem akarok kijönni a vízből, nem akarom levenni a fürdőgatyát, nem akarom felvenni a szárazat, nem akarok ittmaradni az árnyékban, homokozóba akarok menni, nem akarok elmenni pisilni, kakilni kell, nem akarok hazamenni, nem vagyok éhes, nem akarok ilyet enni, nem akarok aludni, autózni akarok, nem akarom megnézni a hattyúkat, nem akarok lemenni a partra, nem akarok felöltözni, autózni akarok, nem akarok sietni, nem akarok lemenni a mólóra, nem akarok feljönni a mólóról, nem akarok vacsorázni, nem akarok fürödni, autózni akarok, nem akarok hajatmosni, nem akarok fogatmosni, nem akarok aludni, nem akarok..........

Balatoni nyár

Azt hittem, hogy a palacsinta olyan kaja, amit képtelenség súlyosan elrontani.
Tévedtem.
Nem néztem még a cukor, a fahéj és a kakaó grammokra átszámított árát, de tartok tőle, semmi nem indokolja azt, hogy a tölteléket a fahéj és a kakaó uralja, bőven meghaladva a porcukor mennyiségét.
Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy maga a palacsinta milyen spórolások árán éri el ezt a vileda-szerű állagot. Só és cukor mindenesetre biztosan nincs benne, de félek, hogy a tejet, a lisztet és a tojást is kispórolták. Talán még a szóda is kérdéses.

Note vs. Jazz

Próbáltuk a csomagokat begyűrni a Note-ba, de miután már tele volt a csomagtér, a hátsó ülések lábtere, a kalaptartó, kesztűtartó és még mindig volt pár dolog a gép mellett, inkább elővettük az amúgy eladófélben lévő Jazz-t, aminek a csomagtere jóformán mindent elnyelt.
Újabb rosszpont a Note-nak. Hiába a Jazz elkényeztetett minket, nehezen lesz pótolható.
Hacsak nem egy másik Jazz-el.....

Nyaralás

Azt hiszem, a gyerekkori emlékek kissé egyoldalúak voltak, ami a nyaralásokat illeti.
Momentán egyre erősödik a gyanúm, hogy a 'szabadság' szót az elkövetkezendő 15-20 évre elfelejthetjük.
És már tudom, hogy a régiek miért vitték magukkal a fürdőhelyre a nörszöt.
Neeem, nem azért, hogy a férj számára bővebb legyen a választék.
Nem is azért, hogy a nörsznek is legyen egy kis kikapcsolódása.
Sőőőt!
A nörsz pont azért volt ott, hogy ne legyen kikapcsolódása. Mármint neki ne.