2009. február 13., péntek

Szopissztrájk

Az ember (de legfőképpen az asszony!) azt gondolná, hogy ha adva vagyon egy tejtől dúzzadó kebel és egy szemmel láthatóan az éhhalál küszöbén álló ded, akkor a két objektum egymáshoz történő csatlakoztatása a világ legegyszerűbb és legtermészetesebb módja.
Hát nem.
Az érintett ded ugyanis - az éhhalál fenyegető közelsége ellenére - a kebel puszta látványától is lila fejjel üvölt, szopizni egyáltalán nem hajlandó, a szájába dugott mellbimbót méla undorral és sértett pofával köpi kifelé, ha jobb kedvében találtuk, ha pedig rosszabb kedvében, akkor teli torokkal (ez esetben szó szerint) üvölt a mikrofonba.
Az embert (ill. momentán az asszonyt) ilyenkor elfogja a harci idegesség és próbálja erővel csatolni a két érintett felet, de ettől a helyzet nem javul, sőt inkább romlik. Utólag kiderül, h. a probléma szempontjából ez volt a létező legrosszabb megoldási kísérlet.
Történik pár próbálkozás a lefejt tej cumisüvegből történő megetetésére, de a gyerek masszívan ellenáll.
Pár nap után az embert (asszonyt) elfogja a csüggedés, és elkezd haraggal tekinteni az érintett gyermekre, aki - véleménye szerint - teljesen életképtelen egyed, hiszen a táplálkozás egyetlen számára jelenleg megoldható formáját is önként visszautasítja. Ab ovo őt magát utasítja el. És ez rettenetesen rosszul esik.
Aztán az ember (a.) billentyűzetet ragad és utánaolvas. Kiderül, h. a dolog nem egyedi, gyermekek százai, sőt talán tízezrei döntenek úgy minden nap, hogy nekik innentől valami miatt nem szimpatikus a táplálkozás anyamellből történő megoldása.
Sőt az is kiderül, hogy a helyzet egyáltalán nem reménytelen, mások gyerekei is túlélték már, igaz, ők a LLL tanácsadók egységes tiltakozása ellenére cumisüvegből hajlandóak voltak elfogadni a pótlást. Jelen gyermekre sajnos ez nem érvényes, de reményt nyújt az a tudat, hogy fiatal kora ellenére jólfejlett hőszigetelő rétegre tett már szert, mely talán kitart a sztrájk végéig.
Azért biztos, ami biztos, az ember (a.) telefont ragad és megkörnyékez egy LLL-es szoptatási tanácsadót, hátha mondana valami használhatót. A hívás sikeres, alanyunk megtudja, hogy kutakodnia kellene a felmenői múltjában, volt-e gyermekhalál, abortusz, nemi erőszak, mert akár ez is okozhat - a genetikai ujjlenyomathoz hasonlóan nemzedékeken keresztül öröklődve - szopási sztrájkot a jelenleg 2,5 hónapos gyermeknél. Ekkora maszlagot alanyunk már régen hallott, de ad még egy esélyt a tanácsadónak és nem teszi le azonnal a telefont. Félóra beszélgetésből végül a lényeg: a fene tudja az okot, de nem is lényeg, az a fontos, hogy a ded ismét kedvet kapjon a kajáláshoz, ehhez pedig nyugalom, nyugalom és még több nyugalom szükséges.
Innentől indul a kiskorú ágyból történő kikapása az első nyikkanásra, hogy mire kinyitja a pici szemét, már cici legyen a szája előtt, amit így talán ordítás helyett tévedésből kész lesz szopizásra is használni. Csel hol bejön, hol nem, mindenesetre a napi fogyasztás kezd valamelyest növekedni.
Ugyanakkor folyamatosan fennáll a hamleti kérdés: Fejni vagy nem fejni?
Ha ugyanis az ember (a.) nem fej, akkor a tej mennyisége fokozatosan csökkenni fog, hiszen a ded részéről aztán nem sok szopási inger éri az anyamellet. Ha viszont fej, akkor meg jó eséllyel lehet pályázni a mellgyulladásra, hiszen a gyermek hol hajlandó szopni, hol nem, de természetesen mindig akkor adja elő az éhezőt, amikor előtte tíz perccel éppen lefejtük előle az értékes nedűt (amit aztán cumisüvegből már nem hajlandó betermelni), amikor viszont meghagyjuk neki, akkor nincs az az isten, hogy hajlandó legyen szopizni, így az ember (a.) eldurranó csöcsökkel várja a következő szoptatást.
Az ember (a.) eredendően lusta, így marad a "nem fejni" verziónál és drukkol, hogy a sztrájknak kicsivel előbb legyen vége, minthogy a teje elmenjen.
A reménykeltő az, hogy a ded érdekes módon éjjelente nem tiltakozik a táplálkozás mellből történő kivitelezése ellen, így azért fenntartja a tejtermelést és talán nem is hal éhen......

2009. február 4., szerda

Havas a hegyek teteje....

Érdekes, hogy az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogy télen a hegyen hó van, még akkor is, ha a hegy lábánál, a városban ennek nincsenek más jelei azon kívül, hogy a hegyre felnézve a hegy fehér.
Így aztán az ember megdöbbenve tapasztalja a hegyre felmenve, hogy a lentről látható fehérség bizony jó 30 centi vastag és a letaposott helyeken kegyetlenül csúszik.
Az ember gyereke pedig nehezen fogadja el a tényt, hogy ez a fehérség bizony - annak ellenére, hogy puha, mint a paplan - hideg. És belemegy a csizmájába, ha belelép. És ott gyorsan el is olvad. És akkor menni kell haza zoknit cserélni....
Mostmár tudom, hogy mi a különbség a csizma és a hótaposó között: az a kis összehúzható textilgallér a csizmaszár tetején, ami a hó csizmába jutását megakadályozza.
És már azt is tudom, hogy mi az abszolút lehetetlen: februárban 25-ös hótaposót venni.

Challenge day

Aki azt hiszi, h. a Mount Everest megmászása vagy a Déli Sark elérése az teljesítmény, az menjen le egy 3 hónapost magára kötve, egy 2,5 évessel kézenfogva a helyi szupermarketbe bevásárolni!
Tiltott segédeszköznek minősül a kiskorú kézibilinccsel történő felszerelése annak megakadályozása céljából, hogy a számára érdekes dolgok polcról történő levételét megakadályozzuk.
Ugyanígy tilos a kiskorút magunkhoz bilincselnünk a pénztárnál arra az időre, amíg kénytelenek vagyunk mindkét kezünket, és teljes figyelmünket a fizetésre összpontosítani.
A füldugó használata doppingnak minősül, a földön fetrengő kiskorú lábbal illetése pedig nem fér bele a fair play kereteibe.
A kiskorú hajának 100 dB-t meghaladó hangerejű leüvöltése vagy adott esetben a gyermek nyíltszini felképelése azonnali eltiltást eredményez.
További jó versenyzést!