2010. február 25., csütörtök

Amerikai konyha

Időközben felvilágosítottak, hogy az amerikai konyha nem elsősorban a kölykök, mint inkább a tv megfigyelésére szolgál, vagyis akkor terjedt el, amikor háztartásonként még csak 1 tv volt elérhető az USA-ban, a háziasszony viszont nem óhajtott lemaradni kedvenc tv műsoráról a főzés miatt.
Azóta az egy főre eső tv-k száma jelentősen megnőtt arrafelé, a nappalival egybenyitott konyhát viszont európa is átvette tőlük, a lakópark építők legnagyobb örömére.
Ugyanis nagyban elősegíti a 3,5 szoba 50 nm-en típusú lakások megépítését.

2010. február 2., kedd

Ebédprojekt

Két gyerek ebédeltetése komoly logisztikai feladat.
Ha korán kezdünk el készülődni, akkor még nem éhesek, ha későn, akkor ott hőbörögnek, hogy nem gőzölög a csülök, mikor lecsücsülnek.
De az utóbbi áll akkor is, ha pont időben kezdünk el készülődni, de nekik éppen nem köti le más a figyelmüket. Ekkor viszont a feladat tökéletes kivitelezéséhez elengedhetetlen anyai nyugalmat pár perc alatt szilánkjaira fogja zúzni az "Anyaaaaa, kérek inni, kérek enni, nem azt kérek, inkább ezt kérek, mikor kapok már inni?!", és a kisebbik részéről az anyai lábszárakba történő folyamatos, makacs kapaszkodás, mely azt hivatott nonverbális úton kommunikálni, amit a nagyobbik verbálisan is folyamatosan és szintén makacsul ismételget.
Hogy ezt megússzuk, célszerű elveinkkkel ellenkező, de igen hasznos bébiszitterünk: a tv ideiglenes aktivizálása, majd a távkapcsoló magasra helyezése, hogy ne kelljen percenként berohangászni visszakapcsolni a nagyobbik által kedvelt, de a kisebbik által módszeresen, ám véletlenszerűen elkapcsolt csatornára.
Így már csak a nagyobbikkal kell majd megküzdenünk, hogy hajlandó legyen otthagyni a képernyőt, amikor megfelelő hőmérsékletűre melegítettük a kajáját.
Apropó melegítés:
Adott két fogás és három személy, azaz 6 tányér kaja. És egy mikró.
Mire mindhárom levest megmelegítem, addigra az első kihűl.
Ezért mostmár rutinos vagyok és exponenciálisan csökkenő időtartamra teszem be a tányérokat, így az első jóval forróbb, mint az utolsó, ami figyelembe véve a konyha hőmérsékletét, a huzatot és az uralkodó szélirányt, közelítőleg alkalmas arra, hogy végül kb. egyforma meleg legyen mindhárom.
Akkor bedobom a mikróba a másodikat, majd elindulok összegyűjteni a kölyköket.
Ha együttműködős napjuk van (szökőévente egyszer) és éhesek, akkor jönnek az első hangosabb szóra (de inkább a második igen hangosra). Ha nincs szökőév, akkor némi kergetőzés után sikerül kiterelnem őket a konyhába (miközben fontolgatom a puli lakásban tartásának előnyeit/hátrányait, de végül az, hogy büdös, győz afelett, hogy úúúúgy megnézném, amint bele-belecsíp a hátsójukba :) ).
Na eddigre pont kihűlt a leves.
Úgyhogy melegítés indul újra, immáron kevesebb időtartamokra.
Közben felszerszámozom a kölyköket a megfelelő kellékekkel: kicsinek duplaelőke, de még így is leeszi/leissza magát (hiába, sosem zárt a szája rendesen, ha ivásról volt szó), nagynak megfelelő evőeszköz (amit némi hiszti árán végül kicserélek arra, amit ő szeretne).
És belekeverem a teájukba a megfelelő gyógyszereket.
Annó röhögtem, amikor az Annapetiésagergőben azt olvastam a gyereknek, hogy az anyuka táblázatot rajzol a falra, hogy kinek, mikor, miből, mennyit kell beadni. Mostmár nem röhögök, rajzolok.
Mert képtelenség fejbentartani, hogy kinek, mikor, miből, mennyit.
Na persze mindeközben, mintha két - a sivatagot már megjárt - tevém lenne, ott bőgnek, hogy nekik, inni, MOST!
És persze közben etetni is kéne a kisebbet, mert a leves még nem tartozik az önálló műfajai közé. Meg persze a nagyobbat is, mert az alját nem tudja kimerni.
És magamnak is enni kéne, meg bevenni a saját gyógyszereimet.
És melegíteni a másodikat, mert különben a kisebbik elkezdi levenni magáról az előkéket és a kezén lévő trutymót egyenletesen eloszlatni a ruháján, haján és a környező tereptárgyakon.
Erről csak azzal lehet eltéríteni, ha az ember verbálisan vagy vizuálisan további kajákkal kecsegteti. A "csoki" szóra például már magától megpróbálja visszavenni az előkét!
És közben átlag 3 percenként kell visszaparancsolni a nagyot - aki nem képes megülni a fenekén még az evés idejére sem - a székére, némi életveszélyes fenyegetések, illetve szög és kalapács emlegetésével.
Ha sikeresen túljutottunk a másodikon is (miközben persze egy bűvész és egy zsonglőr ügyességével eltüntettük az asztalról az első fogás romjait, anélkül, hogy a kisebbik megkaparintott volna bármit, amit aztán boldog mosollyal tud ledobni az asztalról, legyen az papírtörlő vagy porcelántányér), akkor jöhet az alku a meglepiről (ami lehet csokitojás, maradék mikulás, egyéb édesség). Ez általában ismét megállítja a vetkőzésben a kisebbiket, aki újfent megpróbálja magára visszatenni az időközben levetett előkét. Segítünk neki.
Ekkor anya oszt, kölykök majszolnak. Időnként anya is majszol.....
Ezek után már csak a nagyobbikkal kell megküzdeni, akinek soha semmi nem elég, és a kisebbiket kell úgy kinavigálni az etetőszékből, hogy közben egyik kezét se tudja beletörölni se az arcunkba/hajunkba, se a falba, se a ruhánkba, és kijuttatni a fürdőbe az előszobán keresztül, lehetőleg az előszobai fogason található ruhák érintése nélkül.
Majd a nagyot is felszólítani a kézmosásra, aki közben már elhelyezkedett a kanapén azon csokisan, ahogy az asztaltól felállt.
Végül már semmi más dolgunk nincs, mint kényelmesen hátradőlni......helyett nekiállni elmosni az edényeket, közben intuitive be-berohanva a nappaliba, megelőzve néhány kisebb-nagyobb balesetet, katasztrófát, életveszélyes szituációt.

Mindig hülyeségnek tartottam az amerikai konyhát (büdös lesz a lakás és hasonlók), de kezdem érteni az előnyeit is. Csak azt nem értem, hogy miért pont az amerikaiak találták fel, mikor ők félévesen kénytelenek a bölcsibe benyomni a gyerekeiket.

Csiganyomos

Konkrétan csak a védőnő távozását követően jó 1 órával vettem észre, hogy a sötétkék pólómon látható nyomai vannak a kisebbikem náthájának. Azóta azon filózok, hogy már előtte rajta voltak, vagy azóta kerültek rá.
Sajnos nem tudom elég sűrűn porszívózni az orrát ahhoz, hogy ne folyjon a taknya, és - mivel önerőből ill. testvéri segedelemmel egyaránt esik-kel - folyton fel kell vennem vígasztalás céljából, így aztán a pólóm úgy néz ki, mint a rét füve eső után.
És ez áll a kanapéra és az ágytakaróra is sajnos.
Pucolom, takarítom, de van utánpótlás bőven.
Filózom a fogászati tampon ezirányú felhasználásának tesztelésén.
De úgyis kiszedné az orrából. Amilyen galád.....

2010. február 1., hétfő

Jófát

- Anya, kik azok a gézengúzok?
- Olyan gyerekek, akik rossz fát tesznek a tűzre.
- .....Akkor én nem vagyok gézengúz.....mert én csak jó fát teszek a tűzre!