Túlélő típus

Kisebbikem egyébként hihetelen túlélési ösztönnel bír (igaz ezt már méhen belül is bizonyította, amikor kétesélyes volt a dolog).
A hazaérkezést követő percekben, amikor mindenki más a vetkőzéssel és vetkőztetéssel van elfoglalva, ő csendben kioson a konyhába és kínálást nem várva felderíti a négy teli bevásárlótáska közül azt, amelyikben a kiflik vannak, megszerzi őket, majd a konyha kövén kényelmesen elhelyezkedve neki is lát...na, ha én nem venném észre, hogy miben is mesterkedik. Mivel azonban a vetkőztetés alatti gyors létszámellenőrzés mínusz 1 főt mutatott, bonyolult, kizáráson alapuló logikai módszerekkel kikövetkeztettem (2 szobás a lakás), hogy csak a konyhában lehet, így még idejében meg tudtam akadályozni e borzalmas tett elkövetésében.
Igaz ezügyben nem voltunk ugyanazon a véleményen, és ennek hangot is adott, de végül a kétfogásos ebéddel (amit anyám főzött egyébként) ki lehetett engesztelni.

Jövőkép

Míg más szülők a játszón azon filóznak, hogy a gyerekük vajon orvos lesz-e vagy jogász (illetve minimum bíró), nálunk cseppnyi kétség sem merül fel a kisebbik jövőjét illetően.
Amilyen boszorkányos ügyességgel szabadul meg a zoknijaitól és a nadrágjától a feladást követő 3. percben, amilyen lelkesen rohan el pucér segg-gel fürdés előtt, és amilyen kitartóan tud keringeni függőleges tereptárgyak körül, szinte biztosan szép jövője van bártáncosnői körökben.
Szülinapjára csövet kap, az már tuti!

Csiganyomos

Konkrétan csak a védőnő távozását követően jó 1 órával vettem észre, hogy a sötétkék pólómon látható nyomai vannak a kisebbikem náthájának. Azóta azon filózok, hogy már előtte rajta voltak, vagy azóta kerültek rá.
Sajnos nem tudom elég sűrűn porszívózni az orrát ahhoz, hogy ne folyjon a taknya, és - mivel önerőből ill. testvéri segedelemmel egyaránt esik-kel - folyton fel kell vennem vígasztalás céljából, így aztán a pólóm úgy néz ki, mint a rét füve eső után.
És ez áll a kanapéra és az ágytakaróra is sajnos.
Pucolom, takarítom, de van utánpótlás bőven.
Filózom a fogászati tampon ezirányú felhasználásának tesztelésén.
De úgyis kiszedné az orrából. Amilyen galád.....

Diagnosztikai Kp.

Bementünk reggel fél 7-re (6,45-re volt időpontunk). Erre a takarítónő ki akart minket tessékelni, hogy még nincsenek nyitva, várjunk kinn, ő (!) még nem végzett. Amikor tiltakoztunk, akkor fenhangon megkérdezte a recepcióst, maradhatunk-e, majd elviharzott. Nem láttuk, hogy bármilyen takarítást befejezett volna. Nem is tudom, az ilyen embereknek hol van a józan esze? A kocsi sem melegedett be ennyi idő alatt, de jöhettünk volna akár gyalog is, hogyan gondolta, hogy egy pici gyerekkel majd kinn várunk a jéghidegben?????
Na mindegy.
Recepciós normális volt. Aláiratta a szükséges papírokat, köztük azt is, hogy a szükséges felvilágosítást megkaptam és beleegyezem a vizsgálatba. Kérdeztem, hogy ténylegesen meg fogom-e kapni a szükséges felvilágosítást, mondta, hogy majd jön az anesztes.
Hát idővel jött is, egy nagyképű pasi, be sem mutatkozott, kérdezte, ő-e a ..., mondtuk igen, de már fordult is tovább: "X.Y.?", szomszédos széken felpattantak, erre visszaültette őket, mondván: még nem ők jönnek (de akkor minek szólítja őket, nem értem?). Aztán eltűnt egy ajtó mögött, még mielőtt bármit kérdezhettünk volna. Aztán előjött, mondta vetkőztessük le a gyereket bodyra, és vigyem be. De benn sem tudtam semmit kérdezni, mert máris vénát keresett, "fogja le a gyereket anyuka!", bebökte, bealtatta és már ki is küldtek. 5 perc alatt kész volt a vizsgálat, amikor kihozták, már kapálózott, de a doki nem jött velünk, a beteghordótól annyit tudtunk meg (rákérdezésre), hogy egy óra múlva ehet-ihat a gyerek, aztán otthagytak minket egy szobában, amiben két ágy meg néhány tolószék volt. Onnantól ránk se nézett senki.
A gyerek szerencsére gyorsan magához tért. 20 perccel később már kinn slattyogott a váróban és barátkozott a páciensekkel. Egy óra múlva letolt egy banánt. Kb. 1,5 óra múlva kaptuk meg a leletet, de se addig, se akkor egy szó, hogy ne izguljanak, nincs baj, teljesen ártalmatlan a dolog, vagy valami...semmi. Ha laikus vagyok, gőzöm nem lenne, hogy mit írtak a leletben. Az egésznek olyan embertelen hangulata volt. Ha nem olvastam volna utána, mi is fog történni, ha nem vagyok orvos, még ennyit sem értettem volna az egészből.
Egyetlen barátságosabb momentum volt, amikor az egyik recepciós nővérke hozott a gyereknek egy kis fecsit játszani. Sajnos nem volt rajta névtábla, talán tanuló nővér lehetett.
De a többi.... nagyon nem így kéne ezt! Se felvilágosításról, se tájékoztatásról szó nem volt, időt nem szakított rá senki. Bedarált a gépezet.
Miért nem lehet egy szülővel normálisan leülni és elmondani, mi fog történni, mire számítson stb. De ott van a többi beteg is, akik egy része már attól be van szarva, hogy be fogják tolni egy csőbe, és kattogni fog a gép. Ők sem kaptak több felvilágosítást.
Persze a dolgozók profik voltak, gyorsak, csak éppen embertelenek.

A gyereknevelés alapszabálya

Ha puffan, majd üvölt, mint a sakál, akkor nagy baj nem lehet, hiszen tuti, hogy van légzése, szívverése.
Ha puffan és utána néma csend van, akkor rohanni kell!

A küszöbön túl

A gyerek felfedezte, hogy van élet a küszöbön túl is.
Mármint a nappaliból kifele jövet immáron nem áll meg a küszöbön azon töprengve, hogy vajon hova lett a család többi tagja, hanem lelkesen kikommandózik az előszobába, onnantól pedig opcionálisan a többi helységbe is.
Innentől a játékai már unalmasak, sokkal jobb az előszobában megcsócsálni a cipőket, megrágni a cipőfűzőket, és hason pörögni az előszobaszőnyegen, összeszedve mindazt a koszt, amit a család többi tagja a cipője talpán behoz.
Ridegtartás van, na.
Újabban pedig a konyhát is meglátogatja, lelkesen rázva a rácsállványt, amin a bébiételes üvegeit tartom.
Vegyem ráutaló magatartásnak?

Kísérlet

Mindeddig nem történtek alapos és mindenre kiterjedő vizsgálatok arra nézve, hogy vajon képes-e egy csecsemő megpukkadni mérgében, amennyiben az őt eddigelé folyamatosan cipelő szülője aljas módon és előre megfontolt szándékkal leteszi egy drága pénzért direkt neki vásárolt és minden kényelmi funkcióval felszerelt bébi pihenőszékbe.
Mindeddig.

Update: Képes.

Kettesben egy testben

Szeretem az ilyen reggeleket, amikor előbb ébredek, mint elsőszülöttem és van egy kis időm magamra, magunkra.
Amikor kinyitom a szemem és csak fekszem. Élvezem, h. még nem fáj semmim, könnyűnek érzem magam. Símogat a paplan, körülölel a lét elviselhető könnyűsége.
Egyedül vagyok, de mégsem.
Ilyenkor ő még alszik odabenn, de amikor átfordulok a másik oldalamra, egy nagy lusta fordulással vagy a lába kidugásával jelzi, h. "csak még egy kicsit". És már alszik is tovább.
Ilyenkor tudom, h. minden rendben kinn is és benn is.
Szeretem az ilyen reggeleket.