Kórházról utólag

- Az, hogy a főorvos minden felvételre kerülő nőbe beleturkál, vajon ugyanolyan előjog, mint a feudalizmusban az jus primae noctis? Mert más értelmét nem látom, ha ugyanis a probléma ujjal diagnosztizálható lenne, nem kéne a műtét.
- Már régóta foglalkoztat a kérdés, hogy vajonhogyan lehet elosztani egy szelet parizert két szelet kenyéren? A másik hasonló súlyú kérdés, hogy vajon a kórházi konyhák alkalmazottjai milyen ifjúkori trauma hatására képesek csak és kizárólag ujjnyi vastag szeletekben gondolkodni, ha parizerről van szó?
-Ismered azt a viccet, hogy találkozik a mindenórás, a vetélő és a wc-ben stikában dohányzó cigány kismama? Nem, ők szerencsére a főnővér tapintatának köszönhetően ebben a kórházban nem találkoznak.
- Ha a beteg maga is orvos, akkor jár neki a VIP szoba, pedig adott beteg ezt nem igényelné és sem a trezort, sem a tv-t nem veszi igénybe
- Ha a beteg maga is orvos, az amúgy rutinszerű beöntés mégsem lesz kötelező, de akkor vajon a többieknek miért az?
- Vajon a nem orvos betegek is kapnak altatót műtét előtti este és nyugibogyót a műtét előtt? Mindenesetre remélem.
- Ha a beteg maga is orvos, sokkal jobban be van szarva, mint egy laikus, mert ő tisztában van a lehetséges szövődményekkel is, és hülye módon előző este még a beavatkozásról szóló videókat is nézeget a Youtube-on
- Ha a beteg maga is orvos, a komplikációk nem lehetőségként, hanem tényként kezelendők
- Kicsit ijesztő, amikor az intenzíven másik ágyon fekvőt hipp-hopp felállítják, neked meg csak mérik a 90/45-ös vérnyomást és nyomatják beléd az infúziót
- Ha van két palack az állványon, amiből az egyikben az az antibiotikum van, amit a komplikáció miatt fontos lenne, akkor garantáltan lefolyik az infúzió a csőben, mialatt a másik palackból próbálnak neked vérnyomást csinálni, a váltónővér viszont úgy dönt, hogy nem érdemes új szereléket csinálni már...
- Ha az az élőlény, ami 1 hétig vérzik és mégsem döglik bele, gyanús, akkor mi van azzal, amelyik 3 hétig teszi ugyanezt?
- Tudod melyik a két legfeleslegesebb lyuk a nőn? Mert én már igen...
- És mennyire jó is, amikor hazaérve a gyerekeid futnak feléd .... és mennyire szar, amikor a nagy feje pont köldökmagasságban van, a kicsié pedig az oldalsó metszés magasságában, jut mindenkinek!
- És persze mekkora mák, hogy műtét utáni hétfőn munkaszüneti nap! Igaz, keddtől meló, mert ugye eredetileg nem erre készültünk....
- Aztán persze az a legfurcsább az egészben, hogy 3 hét múlva már kutya bajod és kellő távolságból tudsz tekinteni az egészre

Segíts Szilvinek!

Simon Szilvia, egy 37 éves, 3 gyerekes édesanya várja a segítségedet.
Mielodiszpláziában szenved, egy rosszindulatú vérképzőrendszeri betegségben, ami bármikor leukémiává fajulhat. Csak az őssejtbeültetés segíthet rajta. De egyenlőre még nem találtak neki donort.
Ha vállalkozol arra, hogy őssejtdonor legyél, akkor ezen a honlapon minden infót megtalálsz az őssejtdonációról és Szilviről:
http://segitsszilvinek.blogspot.com/
Nagyon fontos tudnod, hogy az őssejteket ma már nem a csontvelőből veszik, mint régen, hanem úgy, mintha vért adnál.
Ha erre nem vállalkozol, de anyagilag segítenél, akkor ezen a számlaszámon megteheted:
Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet: 70600102-15358048
De már azzal is segítesz, ha a blogodon, honlapodon, facebook/iwiw oldaladon kiteszed a blog elérhetőségét, minél többen olvassák és adják tovább, Szilvinek annál nagyobb az esélye, hogy akadjon valaki, aki megfelelő donorja lesz.
Köszönöm, ha segítesz!

.......Micimackó fázik.....

Ha az ember fázik, akkor előveszi a porszívót és bekapcsolja.
Ha nagyon fázik, akkor nem csak bekapcsolja, de használni is elkezdi.
Szűk terekben a hajszárító is megoldás lehet.

Változások szele 2.

Úgy tűnik végre a hullám hátán lovagolok.
Kreativitás az egekben, annyira jó végre a kölyökkel együtt barkácsolni. Az elmúlt 4 évben a Lidl és Aldi teljes kreatívbiszbasz kínálatát felvásároltam, mert tudtam, hogy ennek is eljön majd az ideje, és íme, tényleg (de azért ma is otthagytam egy kisebb vagyont a kreatívhobbiban).
És olyan jó hallani, amikor azt mondja, hogy örül, hogy velem lehet, és együtt dolgozgatunk. Hosszú út vezetett idáig és sok munka van benne.
És az oviban is látják a változást.
Mert nem szídni és szapulni kell azért, mert olyan, amilyen, hanem megteremteni a lehetőségét, hogy bizonyíthasson, és dicsérni, és akkor a dicséret dicséretet szül, mert a lelkét ki fogja tenni, hogy megkaphassa. Sok időbe telt, amíg ezt megértettem és még több időbe, amíg elkezdtem alkalmazni. És úgy tűnik beválik.
És ettől mindenkinek jobb.
És a vitáink is javulnak. Én megtanultam Franklintől (az a teknősbéka a rajzfilmben), hogy igenis, lehet hibázni, de mindenkinek bocsánatot kell kérnie a másiktól. Nekem is.
Ő meg rájött, hogy hogyan vezesse le a mérgét és a csalódottságát és hogy ha megnyugodott, akkor visszajön és közli, hogy "Megnyugodtam!", és akkor megölelgetem és szent a béke.
Persze mindketten tojáshéjakon járunk, de legalább elindultunk egymás felé.

A másik nehéz munkám: anyából nővé válni.
Megbocsátani a testemnek a változásokat, elfogadni őket és újraépíteni magamat. Kívül és belül egyaránt.
Irigy vagyok azokra, akiknek sikerült csini kismamából csini anyukává válniuk és két gyerek után is fittek, üdék és kívánatosak maradtak. Nekem nem sikerült.
És 4,5 év után nulláról indulni nem egyszerű. Innen szép nyerni.

Ne fogadj el ajándékot idegentől.....

Jó fél éve hallunk egyre erősebben egy fura, magas hangú sípolást. Először a tv-re gyanakodtunk, mondtam is a páromnak, hogy kezdhetünk gyűjteni az újra. Aztán mostanra felerősödött annyira a hang, hogy kezdtük beazonosítani az irányát és a klíma került a gyanú középpontjába. Végigböngésztem a netet, elolvastam a hobbi elektronikusok fórumán mindent a gerjedő tranzisztorokról, nem megszakított fázisokról és földhurkok kiküszöbölési lehetőségeiről, csak az volt a fura, hogy kihúzott állapotban is hallatszott a hang.
Már majdnem kihívtunk egy klímaszerelőt, amikor áramtalanítottam mindent, a párom pedig leszedte a klíma burkolatát, hogy legalább közelítőleg meghatározhassuk az eléggé bizonytalanul fókuszálható hang eredetét. Néztük jobbról, hallgattuk balról, furcsa volt, hogy hol innen, hol onnan erősebb, mire egyszercsak rájöttünk hogy nem a klíma beltéri egységéből, hanem egy kis papírdobozból jön a fura sípolás.
Másfél éve vmi hittérítő szekta tagjai nyomták a kezembe, mielőtt elzavartam volna őket, amikor pont gyerekaltatási időben jöttek téríteni. Egy gagyi asztali számológép volt benne, ami, mint most kiderült, zenélt volna kinyitáskor. Ehelyett az állásban elkezdett gerjedni.
Ment a kukába villámgyorsan, miután az elemet kivettem belőle, hogy ne sípoljon tovább.

Hálótárs

Amikor az ember behozza az erkélyről az egész nyáron ott dőzsölő növényeit, akkor számíthat rá, hogy a flórával együtt némi fauna is bejön. De hogy pont egy fülbemászót találok a párnám alatt, arra nem számítottam.

Segíts Daninak!

Már nem is tudom, hogyan jutottam el hozzájuk.
De talán már azzal is segítek, ha kiteszem itt a blogon.
Róluk lenne szó.

Susimelegítős szimfónikusok Venezuelából

Az ember kapcsolgat délben, hogy a gyerekeknek találjon valami erőszakmentes műsort a tv-ben, amíg megmelegíti az ebédet, hogy ne nyígjanak sztereóban.
Erre belefut ebbe a Mezzo-n és teljesen elfeledkezik róla, hogy ebéd is van a világon, csak a libabőreit borzolgatja vissza és gombóccal a torkában próbálja magyarázni a gyereknek, hogy mi is az az álló ováció.

Aztán rákeres, mert nem érti ezt az egészet: tarka susimelegítős fiatalok egy pofátlanul fiatal karmesterrel, aki folyton vigyorog, repülnek a hegedűk és az egész csapat olyan, mintha most jöttek volna egy győztes futballmeccsről, csak éppen beugrottak zenélni, a puccos nagyestélyis-öltönyös nagyérdemű meg állva tapsol és még ráadást is kap? Hogy is van ez?
És kiderül, hogy ez az egész valójában egy nemzeti program eredménye, amivel a szegénységből próbálják kiemelni a fiatalokat.
http://www.pri.org/theworld/?q=node/296
És úgy tűnik működik.
Mielőbb át kéne venni, nekik is 35 évbe telt.

És figyelemre méltó még az a mondat is:
"Every Venezuelan government in the past 30 years has funded the program."

Hajrá Venezuela!

Gumipacsker

Az ember lánya gondosan végigolvassa a neten fellelhető összes infót, hogy mik a jó cipő kritériumai. Hezitál, hogy most akkor a kemény kérgű sarok a jó, vagy a puha, legyen-e a cipőben sarokék, vagy ne, káros-e a lúdtalbetéttel egybeépített, vagy sem?
Miután körvonalazódik az ideális cipő, elindul megkeresni, majd heteket tölt el a vadászattal, miközben a boltokat járva szinte csak az ideálistól erősen eltérő cipőket talál.
Végül sikeresen megtalálja mindkét gyereknek a megfelelő nyári cipőt, aminek elég puha a talpa és nem tör sehol.
Erre leesik többköbméternyi eső pár hét alatt és kiderül, h. muszáj lesz venni zárt cipőt is, mert a téli bakancs orrát már lyukasra motorozta az ebadta kölyke.
Sajnos a zárt cipőket a csalóka tavasz közeledtével szionte valamennyi kiskereskedő visszaküldte a raktárba, így esély alig.
De aztán nagy nehezen sikerül.
Később kiderül, hogy rendesen feltöri a gyerek lábát, de eddigre kitör a nyár.
És megjelenik anyám egy gumiklumpával, ami azóta sem jön le a gyerek lábáról.
Kicsit kínai, kicsit magasabb lehet a károsanyag tartalma, mint illene, kicsit beleizzad a gyerek lába, kicsit belemegy a por (de szerencsére mind a gyerek lába, mind a gumipacsker jól mosható).
Úgy tűnik ezzel kihúzzuk őszig.
Remélem addig még nem növi ki a nagy műgonddal kiválasztott "szépcipőjét".

Manócsomag

Tegnap előtt az angolturiban a kezembe akadt néhány igen apró body és rugdalózó. Valahogy nem volt szívem otthagyni őket. Összeszedtem és félrerakattam másnapig.
Eszembe jutott egy ismerősöm, akinek nemrég a 24. hétre született meg a kisfia, és nagyon sokan drukkoltunk neki, hogy a pici életben maradjon. Azóta hálistennek már szépen fejlődik és csodák-csodája, úgy tűnik, károsodások nélkül túlélte az egészet.
Az ő küzdelmük kapcsán jutottam el erre a honlapra.
Itthon gyorsan megnéztem, hogy milyen és mekkora ruhákat fogadnának, aztán másnap visszamentem a turiba, megvettem a félrerakatott ruhákat és előzetes telefonos egyeztetés után feladtam nekik postán.
Mert ez kellett a lelkemnek.

Nem azért írtam meg, hogy mekkora hős vagyok.
Azért írtam meg, mert már korábban is találkoztam turiban ilyen icipici ruhácskákkal, amik valószínűleg senkinek nem kellettek, hiszen amikor hirtelen jön a baba, akkor az ember nem turkálókba rohangászik, mások meg nem adnak ajándékba turis ruhát, mert az ciki. Így aztán félő, hogy géprongyként végzik.
Pedig ezek a pici ruhák sok pici manónak tudnának segíteni.
Ha csak pár embernek eszébe jut, amikor turiba megy és ilyen ruhákat lát, hogy lenne ezeknek jobb helye is, és veszi magának a fáradtságot, hogy egy vacsora árát rájuk költse, már megérte megírnom ezt a posztot.

Musculus tensor tympani

Van a fülünkben egy icipici izom, ami a dobhártya feszességét szabályozza.
Általában nem is tudunk a funkciójáról.
De amikor a nátha belobbantja a középfül nyálkahártyáját, akkor ennek a picike izomnak a működése is nehézségekbe ütközik.
És akkor jön a búra-érzés és a hangok differenciálásának képtelensége.
Minden, ami hangos, hihetetlenül zavaró lesz, ha pedig egynél több hangforrás van, akkor képtelenek leszünk szűrni a kétféle hangot.
Furcsa egy helyzet, nem hallok, de bizonyos szempontból mégis élesebb a fülem, mint egy denevéré.
Nem jó érzés.
Legyen már vége!

Ítéletidő

Valaki előkereshetné már a Bárka tervrajzait.
Valami azt súgja, szükség lesz rá.

Közlekedik a magyar

Új városom főutcáján több kilométer hosszan végighúzódik egy útvonal, melyet középen egy fehér sáv oszt ketté bicikliútra, illetve gyalogosok számára fenntartott járdára.
A különböző kereszteződésekben ki is van téve a tábla, mely jelöli, hogy melyik csoport melyik oldalt lenne köteles használni.
Ennek ellenére a jónép - valószínűleg a középső vonal miatt - úgy próbál meg közlekedni rajta, mint az autók az úton: adott irányba haladók a nekik jobb kézre eső oldalt használják.
Ami egészen szép rendszer lenne, ha a bringások nem ragaszkodnának a táblák által kijelölt sávjukhoz.
Emiatt viszont rendszeresek az anyázások, mert a népek egy része nem képes beismerni, hogy nincs tisztában a bringaút fogalmával és szídják szegény biciklist, mint a bokrot, hogy mi a fenét keres a járdán.
Javaslom, hogy a legközelebbi festésnél két csíkkal legyen három sávra osztva az aszfalt, akkor talán jut hely a bringásoknak is.

Bio(lógiai) hadviselés

Már korábban észrevettem, hogy a beépített szekrény és a gyerekszoba ajtó között a fal mentén túraút húzódik, melyen hangyák sorjáznak, de bízván a békés egymás mellett élésben, hagytam őket élni.
Jelenlétük több szempontból is érdekes volt, lévén a lakás egy többemeletes társasház legtetején helyezkedik el.
Igaz a ház némileg öregebb, mint én (úgy 20 évvel biztosan), tehát ez idő alatt egy ilyen kíváncsi és felfedező lelkületű népségnek bőven volt ideje megtalálni az utat a talaj szintjéről a negyedikre, az időközben használaton kívülivé vált, egykori kéménykürtőkön és ki tudja még milyen titkos járatokon keresztül.
A másik furcsaság az volt - hogy bár pici lányom táplálkozási-, és az én takarítási illetve inkább trehánysági - szokásaiból kifolyólag, a konyha kövén dúskálhattak volna a földi javakban, ők mégis nagy ívben elkerülték e helyet és inkább a gyerekszoba padlóján bolyongtak láthatóan céltalanul.
Így, bár nem értettem a dolgot, nem foglalkoztam velük.
Egészen addig, amíg egy reggel nem találtam belőlük néhányat a gyerek kiságyában.
Persze lehet, hogy véletlenül tévedtek oda, de miután a dolog másnap megismétlődött, úgy gondoltam ideje egy kicsit ráncba szednem a csapatot.
Mivel a konyha kövén rendszeresen felkínált ebéd nem tántorította el őket a gyerekszoba notórius látogatásától, erőteljesebb, de - a gyerekek jelenlétére tekintettel, -környezetbarát módszerekkel akartam őket távoltartani.
Gugli a barátom első nekifutásra azt dobta ki, hogy a hangyák utálják a citromot, ezért célszerű a túraútvonalaikat citromlével végigcsorgatni, ha nem szeretnénk, hogy továbbra is ott grasszáljanak.
Megörültem, hogy ennyi elég, majd a padló és a fal találkozását bőségesen végigkentem citrommal, aztán lelkesen figyeltem, ahogy az apró katonák hökkenten állnak kémiai útjelzőjük nyomát vesztve, szembetalálkozván ezzel a savas és illatos anyaggal.
Nem tudták mire vélni ezt az egészet, megzavarodtak és visszafordultak.
Én meg ott örömködtem, hogy jé, tényleg, bevált, hiába no, az okosok a neten, azok aztán tudják, hogy mitől döglik a légy (ha szabad ezt a képzavart alkalmaznom).
Aztán reggelre kiderült, hogy valószínűleg csak a GPS-t frissíteni mentek haza, mert ekkorra a túraútvonal a fal mentéről átkerült az előszoba közepére, immáron ott törtek utat maguknak szorgalmasan. Ugyanakkor az előszoba ragadt rendesen a megszáradt citromlétől, ami - ha hangyatávoltartónak nem is - a lakásban kószáló porcicák begyűjtésére mindenképpen alkalmas volt.
Felmosást követően a hangyák azonnal visszatértek a régi, jól bevált, falmenti túraútvonalukra.
Ekkor ismét igénybe vettem a Gugli a barátom segítségét, és megtudtam, hogy nem a citrom a tuti, hanem a porcukorral kevert sütőpor, mert azt a hangyák boldogan befalják, de még a bolyba is visznek belőle madárlátta darabocskát, így két legyet ütök egy csapásra (hogy maradjunk a legyes párhuzamnál), ráadásul e háziszer a gyerekekre teljesen veszélytelen
Gyorsan bekevertem a hangyakoktélt, majd elszórtam a fal mentén és a beépített szekrénybe is helyeztem egy kis tálkával belőle, mert a szekrény kitakarítása során egy további, a tető irányába tartó útvonalat is találtam.
Másnap izgatottan vártam a hatást, de a hangyák - bár az edénykében találtam néhány döglött egyedet - csak nem akartak fogyni.
Türelmes ember lévén vártam még 3 napot, ekkor azonban már olyan tömegben özönöltek át a lakáson, hogy úgy döntöttem, elég a játszadozásból, ide fegyver kell!
Gugli a barátom segítségével rátaláltam a végső megoldásra: Biokill!
Hogy ez nekem nem jutott eszembe?! Hiszen annó a 3 árvát ezzel fújtuk le tetőtől talpig, miután napfényben történő alaposabb szemrevételezésük során azt a megdöbbentő felfedezést tettük, hogy ennyi tetvet macskán ember nem látott még egyszerre. Azt már csak utólag olvastuk el, h. közvetlenül az állaton nem lett volna feltétlenül muszáj alkalmazni, de addigra már a tetvek nem éltek, a három kis ördögfióka viszont szerencsére eléggé.
Ha ők túlélték, akkor a csomagoláson lévő " melegvérűekre veszélytelen" állítást bizonyítottnak vehetjük, szóval talán a kölykök is túlélik majd, ha bevetem itthon a nagyágyút....
Igen ám, ha lenne. De nincs. Nincs a Rossmannban, nincs a DM-ben, nincs a Tecsóban, sőt a helyi vegyiáruboltnak igazán nem nevezhető kisbolt tulaja is csak a kezét tudta széttárni.
Szerencsére, amikor már vége a reménynek is, és nincs semmi a nihilen túl, akkor az ember anyja még mindig ott van kéznél, és az ember anyjának csodálatos módon akkor is van Biokillje, ha annak Európán belüli teljes forgalmazását be is szünteti a gyártó.
Úgyhogy boldogan loholtam haza a palack alján lötyögő pár köbcentinyi permettel, gyorsan be is fújtam vele a leggyakoribb előfordulási helyeket és útvonalakat, majd hátradőlve vártam a hatást, ami ezúttal végre nem is maradt el.
Hullottak, mint a pelyva!
Napi 15-20 darabot porszívóztam fel közvetlenül a belépési pontjukon, és úgy tűnik bőven maradtak olyanok, akik megvitték a pusztítás hírét a bolyba, vagy talán még a mérget magát is, mert pár nap elteltével arra lettem figyelmes, hogy nincsenek hangyák. Sehol!
Igaz később még volt egy próbálkozásuk, amikor a wc-ben jött fel egy előörs a vízóra mentén, de őket azonnal lefújtam, úgyhogy a bolyban már csak veszteségként kerültek bejegyzésre.
Azóta nincs hangyám.
És még mindig van néhány mili a szent folyadékból!
Csak azt nem értem, hogy miért gyártják fél literes kiszerelésben?

Túlélő típus

Kisebbikem egyébként hihetelen túlélési ösztönnel bír (igaz ezt már méhen belül is bizonyította, amikor kétesélyes volt a dolog).
A hazaérkezést követő percekben, amikor mindenki más a vetkőzéssel és vetkőztetéssel van elfoglalva, ő csendben kioson a konyhába és kínálást nem várva felderíti a négy teli bevásárlótáska közül azt, amelyikben a kiflik vannak, megszerzi őket, majd a konyha kövén kényelmesen elhelyezkedve neki is lát...na, ha én nem venném észre, hogy miben is mesterkedik. Mivel azonban a vetkőztetés alatti gyors létszámellenőrzés mínusz 1 főt mutatott, bonyolult, kizáráson alapuló logikai módszerekkel kikövetkeztettem (2 szobás a lakás), hogy csak a konyhában lehet, így még idejében meg tudtam akadályozni e borzalmas tett elkövetésében.
Igaz ezügyben nem voltunk ugyanazon a véleményen, és ennek hangot is adott, de végül a kétfogásos ebéddel (amit anyám főzött egyébként) ki lehetett engesztelni.

Jövőkép

Míg más szülők a játszón azon filóznak, hogy a gyerekük vajon orvos lesz-e vagy jogász (illetve minimum bíró), nálunk cseppnyi kétség sem merül fel a kisebbik jövőjét illetően.
Amilyen boszorkányos ügyességgel szabadul meg a zoknijaitól és a nadrágjától a feladást követő 3. percben, amilyen lelkesen rohan el pucér segg-gel fürdés előtt, és amilyen kitartóan tud keringeni függőleges tereptárgyak körül, szinte biztosan szép jövője van bártáncosnői körökben.
Szülinapjára csövet kap, az már tuti!

Előítélet.....

Miközben a Lidl-ben azon morfondíroztam, hogy milyen iszonyú rosszarcú emberek állnak mögöttünk a pénztárnál, majdnem én voltam az, aki kicsempészett egy 10-es csomag wc papírt.
Szerencsére időben észrevettem, hogy van vmi a bal kezemben, amikor ki akartam fizetni a többit.

Amerikai konyha

Időközben felvilágosítottak, hogy az amerikai konyha nem elsősorban a kölykök, mint inkább a tv megfigyelésére szolgál, vagyis akkor terjedt el, amikor háztartásonként még csak 1 tv volt elérhető az USA-ban, a háziasszony viszont nem óhajtott lemaradni kedvenc tv műsoráról a főzés miatt.
Azóta az egy főre eső tv-k száma jelentősen megnőtt arrafelé, a nappalival egybenyitott konyhát viszont európa is átvette tőlük, a lakópark építők legnagyobb örömére.
Ugyanis nagyban elősegíti a 3,5 szoba 50 nm-en típusú lakások megépítését.

Ebédprojekt

Két gyerek ebédeltetése komoly logisztikai feladat.
Ha korán kezdünk el készülődni, akkor még nem éhesek, ha későn, akkor ott hőbörögnek, hogy nem gőzölög a csülök, mikor lecsücsülnek.
De az utóbbi áll akkor is, ha pont időben kezdünk el készülődni, de nekik éppen nem köti le más a figyelmüket. Ekkor viszont a feladat tökéletes kivitelezéséhez elengedhetetlen anyai nyugalmat pár perc alatt szilánkjaira fogja zúzni az "Anyaaaaa, kérek inni, kérek enni, nem azt kérek, inkább ezt kérek, mikor kapok már inni?!", és a kisebbik részéről az anyai lábszárakba történő folyamatos, makacs kapaszkodás, mely azt hivatott nonverbális úton kommunikálni, amit a nagyobbik verbálisan is folyamatosan és szintén makacsul ismételget.
Hogy ezt megússzuk, célszerű elveinkkkel ellenkező, de igen hasznos bébiszitterünk: a tv ideiglenes aktivizálása, majd a távkapcsoló magasra helyezése, hogy ne kelljen percenként berohangászni visszakapcsolni a nagyobbik által kedvelt, de a kisebbik által módszeresen, ám véletlenszerűen elkapcsolt csatornára.
Így már csak a nagyobbikkal kell majd megküzdenünk, hogy hajlandó legyen otthagyni a képernyőt, amikor megfelelő hőmérsékletűre melegítettük a kajáját.
Apropó melegítés:
Adott két fogás és három személy, azaz 6 tányér kaja. És egy mikró.
Mire mindhárom levest megmelegítem, addigra az első kihűl.
Ezért mostmár rutinos vagyok és exponenciálisan csökkenő időtartamra teszem be a tányérokat, így az első jóval forróbb, mint az utolsó, ami figyelembe véve a konyha hőmérsékletét, a huzatot és az uralkodó szélirányt, közelítőleg alkalmas arra, hogy végül kb. egyforma meleg legyen mindhárom.
Akkor bedobom a mikróba a másodikat, majd elindulok összegyűjteni a kölyköket.
Ha együttműködős napjuk van (szökőévente egyszer) és éhesek, akkor jönnek az első hangosabb szóra (de inkább a második igen hangosra). Ha nincs szökőév, akkor némi kergetőzés után sikerül kiterelnem őket a konyhába (miközben fontolgatom a puli lakásban tartásának előnyeit/hátrányait, de végül az, hogy büdös, győz afelett, hogy úúúúgy megnézném, amint bele-belecsíp a hátsójukba :) ).
Na eddigre pont kihűlt a leves.
Úgyhogy melegítés indul újra, immáron kevesebb időtartamokra.
Közben felszerszámozom a kölyköket a megfelelő kellékekkel: kicsinek duplaelőke, de még így is leeszi/leissza magát (hiába, sosem zárt a szája rendesen, ha ivásról volt szó), nagynak megfelelő evőeszköz (amit némi hiszti árán végül kicserélek arra, amit ő szeretne).
És belekeverem a teájukba a megfelelő gyógyszereket.
Annó röhögtem, amikor az Annapetiésagergőben azt olvastam a gyereknek, hogy az anyuka táblázatot rajzol a falra, hogy kinek, mikor, miből, mennyit kell beadni. Mostmár nem röhögök, rajzolok.
Mert képtelenség fejbentartani, hogy kinek, mikor, miből, mennyit.
Na persze mindeközben, mintha két - a sivatagot már megjárt - tevém lenne, ott bőgnek, hogy nekik, inni, MOST!
És persze közben etetni is kéne a kisebbet, mert a leves még nem tartozik az önálló műfajai közé. Meg persze a nagyobbat is, mert az alját nem tudja kimerni.
És magamnak is enni kéne, meg bevenni a saját gyógyszereimet.
És melegíteni a másodikat, mert különben a kisebbik elkezdi levenni magáról az előkéket és a kezén lévő trutymót egyenletesen eloszlatni a ruháján, haján és a környező tereptárgyakon.
Erről csak azzal lehet eltéríteni, ha az ember verbálisan vagy vizuálisan további kajákkal kecsegteti. A "csoki" szóra például már magától megpróbálja visszavenni az előkét!
És közben átlag 3 percenként kell visszaparancsolni a nagyot - aki nem képes megülni a fenekén még az evés idejére sem - a székére, némi életveszélyes fenyegetések, illetve szög és kalapács emlegetésével.
Ha sikeresen túljutottunk a másodikon is (miközben persze egy bűvész és egy zsonglőr ügyességével eltüntettük az asztalról az első fogás romjait, anélkül, hogy a kisebbik megkaparintott volna bármit, amit aztán boldog mosollyal tud ledobni az asztalról, legyen az papírtörlő vagy porcelántányér), akkor jöhet az alku a meglepiről (ami lehet csokitojás, maradék mikulás, egyéb édesség). Ez általában ismét megállítja a vetkőzésben a kisebbiket, aki újfent megpróbálja magára visszatenni az időközben levetett előkét. Segítünk neki.
Ekkor anya oszt, kölykök majszolnak. Időnként anya is majszol.....
Ezek után már csak a nagyobbikkal kell megküzdeni, akinek soha semmi nem elég, és a kisebbiket kell úgy kinavigálni az etetőszékből, hogy közben egyik kezét se tudja beletörölni se az arcunkba/hajunkba, se a falba, se a ruhánkba, és kijuttatni a fürdőbe az előszobán keresztül, lehetőleg az előszobai fogason található ruhák érintése nélkül.
Majd a nagyot is felszólítani a kézmosásra, aki közben már elhelyezkedett a kanapén azon csokisan, ahogy az asztaltól felállt.
Végül már semmi más dolgunk nincs, mint kényelmesen hátradőlni......helyett nekiállni elmosni az edényeket, közben intuitive be-berohanva a nappaliba, megelőzve néhány kisebb-nagyobb balesetet, katasztrófát, életveszélyes szituációt.

Mindig hülyeségnek tartottam az amerikai konyhát (büdös lesz a lakás és hasonlók), de kezdem érteni az előnyeit is. Csak azt nem értem, hogy miért pont az amerikaiak találták fel, mikor ők félévesen kénytelenek a bölcsibe benyomni a gyerekeiket.

Csiganyomos

Konkrétan csak a védőnő távozását követően jó 1 órával vettem észre, hogy a sötétkék pólómon látható nyomai vannak a kisebbikem náthájának. Azóta azon filózok, hogy már előtte rajta voltak, vagy azóta kerültek rá.
Sajnos nem tudom elég sűrűn porszívózni az orrát ahhoz, hogy ne folyjon a taknya, és - mivel önerőből ill. testvéri segedelemmel egyaránt esik-kel - folyton fel kell vennem vígasztalás céljából, így aztán a pólóm úgy néz ki, mint a rét füve eső után.
És ez áll a kanapéra és az ágytakaróra is sajnos.
Pucolom, takarítom, de van utánpótlás bőven.
Filózom a fogászati tampon ezirányú felhasználásának tesztelésén.
De úgyis kiszedné az orrából. Amilyen galád.....