Tocsi a langyiban

Lépni kéne! Dönteni.
Mert egyenlőre csak itt tocsizok a langyiban, ahogy öcsém mondaná.
Az élet alapja a változás.
Körülöttem mindig minden változott, amióta csak az eszemet tudom.
Ma azt mondják a pszichológusok, h. egy gyereknek állandóságra van szüksége az első években.
Hát ehhez képest az első 18 évem folyamatos változások közepette zajlott.
De azt mondom, ha az intelligencia a körülményekhez való alkalmazkodás egyik művészete (a másik a kreativitás, de erről majd egyszer külön), akkor ez az állandó változás inkább szolgált előnyömre, mint hátrányomra.
Aztán egy ideig túl egyhangú volt az élet, most viszont megint érzem azt a különös belső feszültséget, ami ilyenkor jelentkezni szokott.
Mintha lenne legbelül egy kisördög, aki bököd, h. "Hé! Gyerünk! Ne lazsálj! Lépj! Hahó! Tenni kéne vmit! Gyerünk!". De még nem tudom, h. mi lenne a jó, és tehetetlen vagyok, mint egy hatalmas szikla a meredély szélén.
Nő a feszültség, egyre jobban. Ilyenkor elkezdenek fogyni a körmeim szép lassan. Gyerekkoromban azt mondta a pszichológus, h. szorongás. Nem, ez nem szorongás. Ez döntési helyzet, amikor tudom, h. vmit meg kéne tenni, de vmi még visszatart.
Akkoriban az olvasás volt a fő bűnös. Annyi mindent kellett volna csinálni: enni, rendet rakni, elmosogatni, aludni menni, de nem eresztettek a betűk. Fogoly voltam. Csak még ezt az oldalt, csak amíg kiderül, h. mi történik a főhőssel. Ez ugyanolyan függőség, mint az alkohol, a kábítószer, a cigi, és a mai nőknek a szappanoperák (amik ráadásul, mindig pont a legérdekesebb résznél érnek véget, bár az adott epizódban lényegében nem történt semmi, ami két mondatnál hosszabban lenne összefoglalható).
De ez még nem lett volna baj, ha egy alapvetően lusta, link, felelőtlen élőlény lettem volna, akinek valóban tökéletesen megszűnik a világ az olvasás közben.
De nem! Nekem sajnos itt van ez az átok, ez a rabszolgahajcsár belső hang, ez az ördög, ami folyton ott duruzsolt: " Mindjárt hazajönnek! Szalad a szobád! Még nem mosogattál el! Le fognak cseszni! Ha megkérdezik mit csináltál egész nap, mit válaszolsz? Olvastál? Olvastál?????? Az nem magyarázat! A könyv megvár, le lehet tenni, majd elolvasod, ha rend van!"
De persze nem hallgattam rá, mert a betű, az mindennél érdekesebb, az szent, az az élet, azon kívül semmi nem fontos.
De a rohadék sosem hagyott békén és ahogy már lenni szokott, a feszültség utat tört a legelső önpusztító tevékenységben a körömrágásban.
Ami aztán kötődött az olvasáshoz, mint Pavlov kutyájában a csengőhöz a nyálelválasztás.
Függő lettem. Könyv- és körömrágás függő.
De ennek hála nem szoktam rá semmi másra, mert idejekorán megtapasztaltam, h. aki függő, az függő marad egy életre.
Én is csak időszakosan vagyok "tiszta". Amíg nem kezd el zrikálni a kisördögöm és nem kényszerít választás elé.
Mint most. Lépni kéne, mert nincs mire várni. Ha várok, akkor tuti nem következik be az, amire várok és ami miatt már jóideje jegelek mindent. Lépni kell, mert majdcsak lesz valahogy (Micimackó is megaszondta: "Úgy még sosem volt, h. valahogy ne lett volna!"). Lépni kell, mert ez, amit csinálok, lassan kimeríti a széllel szemben hugyozás fogalmát, az pedig nem működik!
Hányszor hallottam: " Csak akarni kell, mert amit nagyon akar az ember, az végül valóra válik!"
Egy frászt! Amit nagyon akar az ember, az a legritkább esetben válik valóra, vagy, ha mégis, akkor már későn. Megkapod, nesze, örüljél! Hát jó az?
Persze lehet vágyni vmire, de nem megoldás a tűzön-vizen át! Hagyni kell, h. új vizekre vigyen a sodrás.
Tenni kell érte, elősegíteni, de nem mindennel szemben küzdeni érte, mert akkor kisiklik az ujjaink közül. Vki írta egyszer, már nem tudom hol olvastam: "ha nagyon szorítod, kicsúszik a markodból, kifolyik az ujjaid közül és végül nem marad a kezedben semmi sem."Hát ez van.
Azt hiszem, a nagy akarás helyett másfelé kéne venni az irányt. Lépni végre, aztán a többit majd meglátjuk. Még az is lehet, h. jó lesz a vége.

Tartózkodó érzelem

Öregszem.
Már nem tudom teljes lelkesedéssel és átéléssel élvezni, mert mindig ott motoszkál az agyam hátsó csücskében a cinizmus, h. vajon az írónő látott-e egyáltalán közelebbről pasit?
De komolyan: Melyik tengerésztiszt maradt volna 8 évig hűséges egy csajhoz, aki -még, ha csak rokonai sznobozmusának nyomására is - de társadalmi különbségükre hivatkozva kikosarazta?
Meg amikor a nevezett tengerésztiszt hirtelen rádöbben, h. hősnőnk unokahúga komolyan vette udvarlását és a család már a puszta jelenlétét is házassági ígéretnek tekinti, ő persze ebből semmit nem vett észre! Naneeee! Megoldás: gyorsan elrohanunk rokonaink sürgős meglátogatására hivatkozva, korábban állhatatoságára büszke kiscsaj közben gyorsan beleszeret legjobb barátunkba, mi ismét szabadok vagyunk.
Utána még egy-két bonyodalom, félreértés, gaz csábító, rokoni praktikák, míg végül csak egymásé lesznek. Jaj, lelőttem a poént? Miért, ki mire számított?

Akkor inkább az Üvöltő szelek!

Miért nem tudok hinni benne, h. legalább akkoriban voltak ilyen pasik?
Mi irtotta ki belőlem a romantikát?
Mikor győzött a józan ész és a realitás?
Sajnálom.

T-Mobil reklamáció

Töküres bolt, két ügyintéző csaj.
Belépünk, köszönünk, ők nem köszönnek.
Nyomunk maguknak sorszámot, látván, h. anélkül itt szóba sem állnak az emberrel.
Egyik csaj felett elkezd villogni a számunk. Erre felpattan és bemegy a raktárba.
Másik csaj igyekszik felettébb elfoglaltnak látszani és csak annyit bök oda, h. mindjárt jön a kollegina.
Kollegina vissza is jön, kezében egy nagy köteg pénzzel, gyorsan elkezdi megszámolni, ahelyett, h. velünk foglalkozna. Közben a várakozók száma 8-ra nő, rajtunk kívül.
A pénzszámolós teljesen impotens az ügyben, másik kollegina viszont a többi ügyfelekkel foglalkozik. Párom kénytelen kivárni míg végez, holott, ha az elején csak annyit kérdeznek: "Miben segíthetünk?", egyből kiderült volna, h. kire tartozik az ügy.
Ded közben elveszti a türelmét, inkább kimegyünk. Párom 3/4 óra múlva szabadul, dolgavégezetlen.
Keresünk egy másik boltot. 15 perc alatt megoldják.

Visszakérem az iskolapénzt

Most, h. az elmúlt tízen pár évhez képest végre több időm van olvasni, könyvtárfüggő lettem megint.
Azonban ifjúkori mindenevésemhez képest egyenlőre a Bächer Iván adta irányvonalat követem, vagyis végigeszem magam az Elindulni két nővel című kötetben összegyűjtött kritikáiban megemlített könyveken.
Ennek következtében kicsit túlteng az olvasmányaim közt a zsidó irányvonal, de ez nem baj, mert felvetett egy új problémát:
Momentán azt, h. rá kellett jönnöm, h. a 20. századi magyar történelem úgy, ahogy van kimaradt az életemből. Próbálok visszaemlékezni, h. tanultunk-e bármit ezzel kapcsolatban, de nem bírok elővadászni egyetlen konkrétumot sem. Ha jól emlékszem a világtörténelmet is a japánok kapitulációjánál hagytuk abba. Mondván, h. nem fért bele az óraszámba.
De most, h. elolvastam Goda Gábor Volt egyszer egy család című könyvét, Szabolcsi
Miklós József Attila monográfiájának első részét, és ezzel párhuzamosan Valachi Anna József Jolán az édes mostoha című könyvét, rá kellett jönnöm, h. nem tudok semmit erről az időszakról. Nem tudom, mi az a klerikális, mi az a reakciós, nem vagyok tisztában a történelmi háttérrel, ki, mikor, kivel volt, ki ellen, miért? Most akkor az vajon forradalom vagy ellenforradalom? Milyen terror, fehér? Vagy vörös? Dunába lőtték? Csak úgy?
Csak kapkodom a fejemet!
Felpakolják a zsidókat a vagonokba, kiirtanak egy csomó embert, majd pár évtized múlva mégis megint őket utálják?
Proletárdiktatúra? Tanácsköztársaság? Horthy? Bethlen?És 56-ig még el sem jutottam olvasmányilag!
Most Móricz Zsigmond Életem regénye kapcsán rá kellett jönnöm, h. nem is volt olyan ősrégen a jobbágyság intézménye minálunk. Pedig eddig azt én a középkorral kapcsoltam.
Meg Ady, Nyugat, Juhász és Kosztolányi, Babits.
Az irodalmat sem tudom elhelyezni a történelemben, pedig a kettő egymás nélkül értelmezhetetlen.
Hatalmas káosz van a fejemben és nem tudom, hogyan fogjak neki a rendrakásnak.
Kéne egy jó történelemkönyv, amiben az a forradalom, ami tényleg az volt, és azok a hősök, akik tényleg azok voltak. De félek, h. ilyet itt még vagy 50 évig nem fogok találni.
Meg szintetizálni kéne az egészet: kort, történelmet, politikai, gazdasági és kultúrális viszonyokat, fogalmakat, írókat, az ő viszonyaikat és viszonyaik változását a korhoz, történelemhez, politikához.
Szabolcsi például ezért egy csoda, mert ellentétben a Móricz könyv előszavát író Erdei Ferenccel, akinek szövegén átsüt a kommunista szemlélet, Szabolcsi mindvégig képes tárgyilagosan a tényekre és körülményekre szorítkozni, nem megy át sem pro, sem kontra propagandaszövegbe. Igaz tíz év van a két írás közt. Ennyit számít?
Megdöbbentő!

Szintetizálás:
Valahogy elfuserált az egész oktatásunk. Ma egy Einsteinről szóló filmet néztem a Spektrumon. Rendkívül érdekes volt, h. rávilágított Einstein azért volt zseni, mert képes volt a környezetében begyűjthető információkat szintetizálni, azokból új és előreutató dolgokat felfedezni. Beszólt Max Plancnak: " Hé, öreg! Még egy lépés kellett volna és megtalálod a Szent Grált!" Erre Max ahelyett, h. bevágta volna a durcást, hátbaverte az ifjú kollégát és onnantól mindenben támogatta.
Matematikus kolléga dolgozott egy problémán, ő felvette, nézegette, lett belőle E egyenlő m-szer c négyzet.
Ezzel szemben a mai oktatás esélyt sem ad arra, h. ez a szintetizáló nézőpont kialakuljon. Tanítanak történelmet, irodalmat, matematikát, fizikát, kémiát, zenetörténelmet, művészettörténelmet, de mindent önálló tantárgyként. Ennek köszönhetően lóg minden a levegőben. Meg nem tudnám mondani, h. a fizikusok, írók, festők közül ki volt mondjuk Bach kortársa? Hogy amikor " Párizsba beszökött az ősz...", akkor ott éppen ki volt ünnepelt festő?

Azt hiszem mire a gyerek 10 éves lesz, készen kell legyek legalább egy vázlattal, hogy neki már ne legyenek ilyen gondjai.

Madáretető

Na, azt hiszem, ennyi volt a madáretetés projekt idénre.

Vettem Baumaxban hiper-szuper 6 kiállásos német madáretetőt, mert a szemetelésbiztos pillepalackos verziót nem voltak képesek megfejteni a cinkék sem.

Hát cinkék helyett egy raj tengelic szállta meg a terepet 3 napra, szerintem inni is csak váltásban mentek el, nehogy más is hozzájusson az étkezdéhez.

Iszonyatos patáliát csaptak egymás közt és még a szende külsejű, de valójában felettébb erőszakos természetű kékcinke sem fért hozzá a szotyijához.

Ráadásul teleszemetelték az alattam lakók ablakpárkányait is, úgyhogy most mehetek le elnézést kérni.

Mára viszont eltűntek, úgy látszik feltankolták a túléléshez szükséges zsírtartalékaikat és elmentek végre városnézni.

Átmenetileg kosztolt pár erdei pinty és zöldike is, de aztán ők is leléptek.

Helyettük megjelent 3 feketerigó és bevégezték, amit a stiglicek elkezdtek, ők ugyanis úgy esznek, h. előtte minden számukra érdektelen dolgot kicsapnak oldalra (hullott már így vizes moha a nyakamba egy az ereszcsatornában giliszták után kajtató rigó révén).

Gyorsan kinyitottam az ablakot és felporszívóztam minden kiszórt szemetet, mielőtt beterítik vele az egész környéket.

Erre megjelent egy feltüzelt, szenvedélyes galambpár és majdnem lejátszották az etető alá kirögzített alutálcát is, ami legalább részben felfogta az apróságok eddigi szemetelését.

Ha ez így megy tovább, kénytelen leszek beszüntetni a tápellátást, mielőtt kiutálnak a lakótársak a házból. :(

Vagy elmegyek és megveszem ugyanott a mogyoróval töltött rácsos hengert, amit tényleg csak a cinkék tudnak megenni! Lehet, h. eleve ezt kellett volna tennem?

Hegylakónak szeretettel születésnapja alkalmából!

… a szépségnek azért másik oldala is van, hogy kapcsolatunk ezzel a szép tájjal, ezzel a szép veknivel azon is múlik, mennyire képes szeretni az ember azt is, ami kellemetlen, sivár, mennyire képes szeretni ezt a tájat esős óráiban és napjaiban, amikor korán sötétedik, amikor az ember bent ül a kályhánál és azt hiszi, tíz óra elmúlt, pedig még csak fél hét van, mennyire képes szeretni azt, hogy egyszerre csak önmagával beszél, hogy megszólítja a lovacskát, a kutyát, a macskát meg a kecskét, hogy legszívesebben egyedül van és önmagával társalog, először csak szép halkan, amolyan mozit játszik, hagyja leperegni a múlt képeit, de később, mint ahogy az velem is történt, megszólítja önmagát, tanácsot ad önmagának, kérdezősködik és kérdéseket tesz fel, kihallgatja önmagát, hogy kiszedje magából a legmélyebb titkot, s mint az ügyész, benyújtja maga ellen a vádiratot és védekezik, és ekképpen, az önmagával folytatott, váltakozó párbeszéddel eljut az élet értelméig, nem ahhoz, ami volt és régen történt, hanem előrenézve, hogy milyen utat tett meg, és milyen az, ami előtte áll, és vajon jut-e még rá idő, hogy az elmélkedéssel olyan nyugalmat nyerjen, ami mentessé teszi a vágytól, hogy elmeneküljön a magány elől, a leglényegibb kérdések elől, amelyek feltevésére kell hogy ereje és bátorsága legyen az embernek...

/Hrabal: Őfelsége pincére voltam/

Türelmetlenség

"Kérsz és adatik."
Na jó-jó, de mikor?

Bejglimérgezés

Bejglimérgezésem van!
De szó szerint!
Délután 2-kor sikerült tartósan eltávolodnom a fajansztól. Böjt, tisztítókúra, bélmosás egy nap alatt lezavarva.
Lehet, h. nem kellett volna a folpackba történő becsavarást követően, még egy tökéletesen záródó műanyagdobozba is berakni?

Hó

A Közútkezelő idén is felkészült a télre.
Csak a hóra nem!
Igaz is, tavaly egyáltalán nem volt, gondolták: ezentúl ez lesz a tendencia. Globális felmelegedés, üvegházhatás....... ők megkapták 5 évre előre a zsetont, amiből tavaly egy fityinget sem kellett hóeltakarításra költeni, remélték, h. ez megismétlődik idén is.
Mindenesetre az utak állapotából ítélve meglepte őket, h. telente időnként szokott havazni is.
A hó meg csak esett, esett, 2 teljes napig. Olyan laza 30 centi, igaz harmadnapra 25-re töppedt, de az az 5 centi nem javított a helyzeten.
Még a házak előtti, lakók v. fizetett takarítók által letakarított részek voltak a legjárhatóbbak. A panelok közti "senkiföldjét" csak jóval később kezdte letisztíttatni a parkfenntartó néhány - lumpenelemekből és hajléktalanokból toborzott - hómunkással, akik úgy gondolták, h. elég, ha az addigra kásává taposott hó tetejére rászórnak némi sóval kevert homokot, a lapátolás már úri huncutság lenne.
Sajnos a közútkezelő is hasonló lelkiismeretességről tett tanúbizonyságot az utak takarításával kapcsolatban. Az elkerülő úton még másnap is hókásában araszoltak az autók.
Mostanra sikerült rendezni a viszonyokat nagyjából.

A Nagy Macska csak játszik, és játszik.....

Most rátett mégegy napot. Hogy mindennek ellenére felgyúljon az a kis remény.... hiába tudtam, h. nincs esély, h. lemaradtunk róla.... hogy beköltözzön egy kis önáltatás, hogy hátha... így karácsonyra...mint legszebb ajándék...de jó is volna........Hogy aztán annál fájóbb legyen visszatérni a valóság rideg talajára, hogy nem, és nem, és megint nem! :(

A szeretet ünnepe

Anyósom és sógornőm megint gondoskodott róla, h. az ünnep megfelelő hangulatban teljen!
Mennyivel egyszerűbb volt az élet az alatt a 12 év alatt, amíg a párom ki volt tagadva. A fenének hiányzott ez az állandó furkálás.
Még pár ilyen és annyira be fogok szólni, h. újabb 12 évre nyugtunk lesz!

Karácsonyfa

Még sosem állítottunk fát 23-án éjjel, de most ennek is eljött az ideje.
Gyerek mellett nem egyszerű az élet!
A dednek természetesen esze ágában nem volt elmenni aludni, úgyhogy csak vmikor fél 11 tájban tudtunk nekiállni a projektnek.
Természetesen nagy talpbafaragásról íly késői órán nem lehetett szó, úgyhogy a nagyobb bütykök eltávolítása után megszorítottuk a 3 csavarral, majd feldíszítettük.
Aztán vmikor hajnali 1 óra tájban arra figyeltünk fel, h. a teljesen feldíszített fa konzekvensen dől előre és az elhasalásban csak a dedbiztossá tévő damilok akadályozzák meg, melyekkel a plafonhoz és az ablakkilincshez van kikötve.
Még küzdöttünk vele egy fél órát, de a helyzet reménytelen. Dől. A damilok még tartanak, de meddig?

Mediterrán diéta

Tegnap igen fáintos tengeri herkentyűket vacsiztam olasz halászlé képében.
Volt benne mindenféle puhatestű, kacsló, polip, búgócsiga....
Csak a kis narancssárga rákocskák pociján az anyjukkal együtt megfőzött ivadékok szeme bámult rám vádlón.
Némi lelkiismeretfurdalással ugyan, de megettem őket.

Előrejelzés

A fehér karácsony esélye:
Az ország hóval borított tájain: 85%
Másutt: 20%

Ezt megaszonták!

Csak játszik....

Néha az az érzésem, h. Isten csak egy nagy macska, aki kedvére játszik velünk......