Twin Peaks

Annakidején kifejezett rajongója voltam a sorozatnak. Tetszett a film egész miliője, maga a hely, a hegyek, a fűrészüzem, a fűrészélező, a rönkszállítók, a vízesés, az erdő.
Tetszett ahogy szép lassan kiderül, h. mindenkinek, még a legártatlanabbnak látszó lakosnak is van valami kisebb-nagyobb sötét titka.
Miközben mindenki azon izgult, h. vajon ki ölte meg Laura Palmert, az egész már rég nem erről szólt, hanem magáról a hangulatról, amit Lynch zseniálisan épített fel apránként, lépésről lépésre vegyítve a krimit misztikus és groteszk elemekkel.
Minden szereplőnek megvolt a maga kis stikkje, senki nem volt teljesen normális. Az egyszerű kisvárosi lét színfalai mögött csúnya dolgok rejtőztek.
Aztán a sorozat vége felé kezdett elszabadulni a pokol. Úgy tűnt, Lynch végleg a lovak közé dobta a gyeplőt. Ha jól emlékszem az utolsó részek mindegyikét más-más emberke rendezte.
De még így is volt egyfajta - még, ha kicsit az őrülettel határos - hangulata az egésznek.

Sajnos annakidején nem láttam az első részt, így nagyon megörültem, amikor a TV újságban azt láttam, h. Twin Peaks. Na, mondom, végre megnézem hogyan is kezdődött.
Hát hatalmas csalódás volt!
Utólag derült ki, h. ez a Twin Peaks, nem Az a Twin Peaks, hanem a Tűz, jöjj velem című mozifilm, amit annakidején jó érzékkel sikerült kihagynom.
Most sajnos belefutottam!
Az csak az egyik gond, h. rettenetes a szinkron, mert nem voltak képesek ugyanazon szinkronszínészeket felkérni, akik a sorozatot szinkronizálták. Ráadásul Laura Palmer, aki elvileg középiskolás, olyan kiélt harmincas-negyvenes női hangot kapott, h. az embernek folyamatos disszonanciaérzése van tőle!
A fő gond, h. úgy tűnik Lynch felügyelet nélkül maradt. Régóta sejtem, h. az amerikai filmipar a perverzek és pszichopaták kedvenc játszótere, de senki másnál nem jön le ez ennyire, mint nála!
Már a Kék bársony is eléggé beteg film volt, de voltak zseniális részei. A Veszett a világ-tól egyenesen hányok. A Twin Peaks, mint sorozat, fogyasztható volt, ha poénnak fogtuk fel itt-ott.
Aztán a Mullholland Drive-ot már csak többszöri nekifutásra tudtam végignézni, pedig az talán még sokkal kevésbé perverz és skizofrén, mint a Tűz, jöjj velem!
Úgy tűnik a Twin Peaks sorozatát elég sokan asszisztálták körül ahhoz, h. ne mehessen el teljesen ebbe az irányba, lehet, h. a befejezést éppen azért csinálták mások, mert Lynch féle verzió nem lett volna szalonképes. Erre megcsinálta a mozifilmet csakazértis!
Kár volt!

Thomas Mann: A varázshegy

Nem, és nem... Egyszerűen nem megy!
Küzdök vele 3 hete, de annyira rettenetesen unom, h. azt elmondani nem lehet!
Már az is önmagáért beszél, h. egészen a 98. oldalig jutottam csak el, ennyi idő alatt!
Általában 6 könyvet kölcsönzök ki egy hónapra, és szimultán olvasom őket, de a többi 5-öt már rég kiolvastam, ezzel viszont nem haladok egyáltalán!
Nem köt le, nincs cselekménye, groteszkek az alakok, szájbarágós és unalmas filózófiai elmélkedésekkel van tele.
De az is lehet, h. én nem vagyok elég érett rá.
Talán majd egyszer ennek a könyvnek is eljön az ideje, de nem most, azt biztosan tudom!
Ritkán szoktam feladni dolgokat, pláne egy könyvvel szemben szégyen alul maradni, de most úgy érzem nem éri meg több időt és energiát beleölni, mert csak kínszenvedéssé válik az olvasás, aminek pedig máskor minden percét élvezem. Nem beszélve arról, h. rettenetesen kevés az az idő, amit olvasásra fordíthatok, úgyhogy inkább elmentem és hoztam 5 új könyvet.
De azért ezt még nem vittem vissza, hátha......

Mehmet Karcsika

Hetek óta nem hagy nyugodni a dolog, h. Mehmet Karcsika anyja helyében én hogyan döntenék?
- Tűnjön a szemem elől a büdös kölyök, ne is lássam többé, ha ilyen aljasságra is képes volt ellenem, csak hogy az apjával maradhasson!
- Mindent megtennék, h. ne kerülhessen a gyerekem annak a gazembernek a karmai közé, aki képes volt ilyen aljasságra rávenni ellenem.
Meddig terjed egy szülő felelőssége? Mikortól mondhatja, leveszem a kezem rólad?
És ha tovább küzd érte és szerez egy örök ellenséget a saját házába, akiből végül gazember lesz?
Vagy dobja oda az apjának, h. csináljon vele, amit akar? Egy olyan apának, aki megfelelő mennyiségű kábítószerrel rendelkezett ahhoz, h. azt az anya kocsijában elrejtve a gyerek segítségével az anyát leültessék! Így tuti gazember lesz a gyerekből!
Vajon lehet itt dönteni?
Melyik az önzés valójában?

A halál után

Kisgyermek koromban iszonyattal töltött el, hogy ha meghalok megesznek majd a kukacok. Tiniként a rémfilmek hatására attól rettegtem, hogy élve temetnek el és a hant tömegének nyomása alatt beszakadó koporsófedél nyom majd agyon vagy hosszas kínszenvedések után megfulladok.
Most a dédi temetésén elborzasztott, ahogy ott állt a kripta közepén a koporsója hidegen és magányosan, ahogy visszazárták a betonlapot és betemették földdel. Nem tudok szabadulni a gondolattól, h. ott fog megaszalódni vagy elrothadni, abban a díszes koporsóban, anélkül, h. ismét a természet részévé válhatna, és legközelebb, amikor majd újabb halott kerül a kriptába, csak odébb dobják, le az eddig elfoglalt piedesztálról.
Mennyivel emberibbnek tűnt a nagybátyám temetése, ahol a hamvakat tartalmazó egyszerű, fehér, porcelán urnát; két, fehérrel hímzett selyemszalaggal engedték le a kicsiny gödörbe, majd óvatosan betakarták a selyemszalag végeivel. Aztán végre körülölelhette a föld.

Kundera

Amikor fiatal voltam divat volt Kunderát olvasni. Mindenki Kunderát olvasott, mert a többiek is Kunderát olvastak, így nekem valahogy elment a kedvem az egésztől és csakazértsem olvastam Kunderát.
Aztán most eljött az ideje, és egyáltalán nem bánom, hogy csak most.

"Különös, az emberek reggeltől estig mosdatlanul beszélnek, de ha egy általuk tisztelt, ismerős embert hallgatnak a rádióban, amint minden mondat végén a francba küld valakit, valahogy csalódottak."

"A városban tiltakozó tüntetés zajlott, s Sabina nem tudta megállni, hogy ne vegyen részt rajta. A fiatal franciák az öklüket rázták, s jelszavakat kiáltoztak az orosz imperializmus ellen. A jelszavak tetszettek Sabinának, de egyszerre csak meglepődve állapította meg, hogy képtelen a többiekkel kiabálni. Néhány perc után nem volt maradása a menetben.
Ezt az élményét megosztotta francia barátaival. Azok csodálkoztak: - Szóval te nem akarsz harcolni hazád megszállása ellen? - Meg akarta nekik mondani, hogy a kommunizmus mögött, a fasizmus mögött, az összes megszállás és invázió mögött egy alapvetőbb és általános rossz bújik meg; ennek a rossznak a jelképévé számára a menetelő sokaság vált, mely az öklét rázza, és unisono kiabálja ugyanazokat a szótagokat. De tudta, hogy ezt képtelen volna nekik megmagyarázni. "

" Sabina pillantása a sír mellé állított kőlapra esett. Ez a kőlap olyan iszonyattal töltötte el, hogy gyorsan hazasietett.
Egész nap a kőlapra gondolt. Miért rémítette meg annyira?
Így válaszolt magának: Ha a sírt kőlap fedi, a halott soha többé nem juthat ki belőle.
De hiszen a halottak amúgy sem kelnek ki a sírból! Nem mindegy hát, hogy föld borítja őket, vagy kőlap?
Nem mindegy: ha a sírt kővel borítjuk le, ez azt jelenti, nem akarjuk, hogy a halott visszatérjen. A súlyos kő azt mondja az elhunytnak: "Maradj ott, ahol vagy!"
Sabina az apjára gondol. A koporsó fölött föld van, a földből virágok nőnek, és a jávorfa gyökerei a koporsó felé nyújtóznak, így az ember elképzelheti, hogy a gyökerek és virágok által a halott kikel a sírjából."

Kesudió

Tegnap este vettem észre, h. a kesudiónak spermára emlékeztető szaga van. Eddig vhogy nem tűnt fel. Azért elfogyott.

Akadálymentesítés rongyrázással

Sokszor morgok, amikor 60 fokos dőlésszögű babakocsi feljárókkal és lépcsőfokban végződő rámpákkal találkozom, ezért mélységesen egyetértek a hivatalok és középületek akadálymentesítését szorgalmazó törvényekkel.
Azt viszont kifejezett pénzherdálásnak tartom, ha egy jónevű bank, amelyik a város egy kevésbé reprezentatív pontján, konkrétan egy sarkon áll, kb. 250 fokos köríves saroklépcsővel, képes felszereltetni speciális tolókocsiemelő szerkezetet, pedig az ajtón való bejutást mindösszesen 3 (három) lapos lépcsőfok akadályozza!
Ebből még a legegyszerűbb tolókocsival is könnyen megmászható dőlésszögű rámpát lehetne kialakítani némi beton felhasználásával.

Előny

Azért van a panelnak is előnye: nem tudja letépni a szél a tetőt.
Kezd fogalmam lenni róla, h. mi is az a "viharos erejű". EZ!

Lelkiismeret?

Vajon a sírt borító virágtenger, a drága koporsó, a díszes szemfedő, a harangok hangja alkalmas-e arra, h. elnyomja a lelkiismeretfurdalást, amiért életében nem szerettük annyira, amennyire kellett volna?

Kokárda

Tegnap láttam egy embert kokárdával a kabátján. Nincs kizárva, h. még tavaly márciusban felejtette rajta a most csak hirtelen - a tavaszuló idő hatására - előkapott kabáton.
Akár feltételezhetnénk ezt is, ha egy, magát polgárinak aposztrofáló embercsoport nem tette volna kötelezővé tagjainak a kokárdahordást ünneptől függetlenül.
Úgy elképzelem, amint otthon kornyadozik a fenyőfa június idusán, együtt aszalódnak a télapók és a csokinyulak, a penészedő szülinapi tortán pedig folyamatosan pótlódnak a fogyó gyertyák.....

Macskaléptek

Akinek van macskája, ismeri az érzést, amikor reggel arra ébred az ember, h. óvatos léptek nehezednek a takarójára, ahogy a hálóba beszabadult jószág halad lábtól felfelé.
Mindez csak akkor kísérteties, ha az embernek éppen nincs macskája.......

Biztonság kedvéért

A biztonság kedvéért jó alaposan felrázom.....a szűrt almalevet.

A jó húsleves titka

Évek óta próbálok húslevest főzni. Sokféle módszert, sokféle húst, sokféle hozzávalót kipróbáltam már. Mindig vmi lúgos ízű lötty lett az eredménye, aminek alig volt színe.
Ma rájöttem, h. nem a hús, nem a leveszöldség és nem is a fűszerek adják a lényegét, hanem egyetlen, de nagyon fontos dolog: a türelem!
Ezt nem lehet 10 perc alatt megcsinálni, mint a natúrszeletet. Ennek idő kell, mire a csirke az alig pocogó vízben előgyöngyözi magából azokat a rejtett zsírokat, amiben a zöldségek és a fűszerek aromája eggyé olvad a hús kioldódó ízével.
Sajnos a rendelkezésemre álló szakácskönyvek egyikében sem találtam normális, laikusoknak is érthető leírást a tyúkhúsleves elkészítésének mikéntjéről, azonban megint segítségemre sietett a net! Momentán azzal, h. a párom megbízott egyedi, sablonoktól mentes sírcsokorfelirat keresésével a nagymamája koszorújára, és annyira a gépen ragadtam, h. teljesen elfelejtettem a levest.
Mire kimentem megnézni, h. mennyire égett oda, pont jó is lett! :)

Táviratban????

Egyszerűen nem vagyok képes napirendre térni afölött, h. egy vidéki kórház belgyógyászatának nővére nem képes telefonon megmondani a haldokló nagymamájáról kora reggel érdeklődő páromnak, h. a nagymama előző este meghalt. Anyu ment át ( ő is az intézményben dolgozik, de nem az osztályon) érdeklődni, neki mondták, h. meghalt, és h. táviratban értesítik a hozzátartozókat.
Komolyan nem értem!
Ma a mobiltelefonok korában?
Amikor bárki, bármikor elérhető?
Mert pénzbe kerül a telefon? A távirat nem?
Vagy nincs senki, aki felvállalná, h. annyit mond: "Sajnálattal kell közölnöm, h. meghalt a nagymamája. Fogadja őszinte részvétemet.".
Ennyi emberség sincs bennük?

Útrakész lelkek

Jóformán egyszerre kerültek az intenzívre, holott semmi közük egymáshoz.

Az egyik eleve hatalmas hendikeppel indult neki az életnek, bár a körülötte élők ebből nem csináltak akkora tragédiát, mint manapság. Nagyanyám valószínűleg jó darabig fel sem fogta, h. elsőszülöttje más, mint a többi kisfiú. Az első napokban még talán találgatták is, h. kire hasonlít a gyerek. A gyerek, aki pedig már akkor az arcán hordozta az átkot. Az átkot, amit a korosodó apa hozott rá. Ma bármely gyakorlott szülész első pillantásra felismeri a bajt, akkoriban semmit nem tudtak róla. Még nem volt utrahang, nem volt AFP, nem volt kombinált teszt, a születő gyerek valóban meglepetés volt. Zsákbamacska. Ki mit húz. Nagyanyámnak nem volt szerencséje.
Hogy ő mindezt hogyan fogta fel, azt sajnos nem tudhatom. Nem tudom, mikor kezdett el sajogni benne a gyanú, h. valami nagyon nincs rendben. Akkoriban nem volt védőnői hálózat, nem volt korai fejlesztő, nem voltak gyógypedagógusok.
Nagyanyám viszont véghezvitte a csodát, egyszemélyben volt korai fejlesztő, logopédus, pszichológus, gyógypedagógus. Elérte azt, amit el lehetett érni. Megtanította írni, olvasni, minimális szinten számolni. Elérte azt, h. később hosszú éveken keresztül el tudja látni magát és az apját, akivel ketten maradtak.
Nagy teljesítmény volt tőle, de sajnos felőrölte minden ellenállását, amit egy kis csoport gyorsan szaporodó sejt hamar ki is használt. Nem sokkal apámék esküvője előtt temették.
Vajon a kisfiú, aki közben felnőtt, mennyit fogott fel abból, h. a világ közepe hirtelen megszűnt? Meddig kereste a mamát, aki nincs többé?
És nagyapám? Mi lehetett az első gondolata, amikor a temetés után kettesben maradt a fiával, aki örökre gyerek maradt? Vajon miatta nem nősült újra? Vagy csak beletespedt a mindennapok szürke egyhangúságába?
Apám 15 éven át kérte az áthelyezését, h. mellettük lehessen. Mire megkapta, már nagyapámnak sem volt sok hátra.
Apám ekkor döbbent rá, h. az öreg semmit nem intézett el, amit kellett volna. Se gyámság, se rokkantsági támogatás, se semmi, talán még személyit sem csináltatott az elsőszülött fiának. Csak éltek bele a világba.
Innentől indult a küzdelmek sora: először orvosi igazolás arról, ami tény. Némi küzdelem a bizottsággal, amely FÜV-re akarta visszahívni. Orvosoknak elmagyarázni, h. ez a betegség nem fog meggyógyulni jövőre sem. Kiselőadás genetikából.
Aztán pszichiátriai szakvélemény, h. ne dugják sárgaházba, mert se nem ön-, se nem közveszélyes és 20 évig egész jól eléldegéltek a papával.
Aztán szocotthon intézése. Elfekvők és még elfekvőbbek kirostálása után végre megtalálni azt, ami aztán hosszú évekre otthon lesz otthon helyett.
Kisebb affér, melynek során gyorsan cselekvőképtelennek nyilvánították, mielőtt némi rábeszélés hatására a szocotthonra hagyná végrendeletben a szülői ház árát ( amit apám meggondolatlanul egy számlára tett be a bankba az ő nevére, később pedig gyámként már nem nyúlhatott hozzá többé.) De nincs harag a szocotthon részéről, csak próbálkoztak, hátha.
Aztán pár nyugodt év, majd szilánkos combnyaktörés és onnantól fekvés.
Más simán belehalt volna. Kedves, aranyos nagyikákat pár nap alatt elvisz a tüdőgyulladás v. a felfekvések elfertőződése. De apámék jól választottak intézményt, itt úgy megápolták, h. semmi ilyesmi nem történt. Csak csúszott szép lassan át a vegetatív állapotba.
Most két ünnep között bevitette a szocotthon orvosa a Megyeibe, mert 3 napja nem tudják sem etetni, sem itatni. Megyei visszadobja, nincs hely. Doki beküldi a Klinikára, ott diadalmasan mutatja apámnak az ügyeletes doktornő az állon lecsorgó folyadékra, h. ő meg tudja itatni, akkor a szocotthon is el kell tudja látni. Telefonok, ide, oda, végül mégis benntartják, infúzió, tápszonda beültetés. Vérnyomás 80/ , láz. Gyulladás van valahol. A ziháló légzés nem sok kétséget hagy a "hol" felől.
De még bírja.
Meddig?
És minek?

A másik rosszul döntött, és ezt a rossz döntést nyögi 3 nemzedék.
Férjhezment, majd rá egy hónapra elvált, mert a férfinak már volt egy gyereke mástól.
Mire kiderült, h. lesz egy tőle is, már nem volt visszaút.
Nem tudom, felmerült-e annak a gondolata, h. elveteti. Talán már késő volt? Vagy a vallás, a falu nyelve nem engedte, h. megszabaduljanak a gyerektől? Megszülte, hogy aztán ne szeresse soha egy pillanatra sem.
Milyen lehet egy ilyen átokkal együtt élni? Egy gyerekkel, aki örökké azt az embert juttatja eszünkbe, aki tönkretett és megalázott?
És milyen lehet egy kislánynak, aki csak azt látja, h. eltaszítják, pedig nem követett el semmit? Milyen lehet szeretetlenül felnőni? Aki nem kap szeretetet, az később maga sem képes adni. Micsoda szülői példa, követendő minta állt előtte minden nap?
3 nő egy házban, akik folyton marják egymást. Már a dédi is egyedül nevelte a lányát és most az is a sajátját.
Nem csodálom, h. a kislány felnőve korán házasságba menekült inkább.
Férjhez ment egy férfihoz, aki szeretett volna egy kislányt, de ő mindig fiút szült neki. 5-ször.
Aztán elvált, mert....... Nem tudom.
Talán az öt gyerek, talán a férj kicsapongó életmódja, talán egy másik nő a férj életében? Vagy talán az ő házsártossága, keserűsége volt az, ami elűzte a férfit?
Mindenesetre egyszercsak újra ott ült a 3 nő a régi házban az 5 gyerekkel. És mindenki tette a dolgát, mert muszáj volt, de a régi és új sérelmek izzó parázsként kushadtak a felszín alatt.
Sok év eltelt, szétköltöztek, mindenki járta a maga útját, a fiúk is kirepültek a szülői ház jégverméből. A dédi is meghalt. A néni magára maradt. Osteoporosis, combnyaktörés, de ebből még kilábolt, ha csak bottal is. A háta addig hajlott, h. már csak ülve tudott aludni, párnákkal feltámasztva.
Az sem zavarta, h. 10 fok volt a házban telente, mert a villanyszerelő közvetlenül a konvektor fölé szerelte a termosztátot, kitartott.
Végül az robbantotta ki magányából, h. a szomszéd házba betörtek. A félelem nagyobb úr a viszálynál is. Mégis inkább odaköltözött a lányához.
Hogy aztán még pár évig marhassák egymást. Nem tudtam úgy beszélni egyikükkel sem, h. ne mindig valami rosszat mondjanak, nem csak egymásra, mindenkire. Áskálódás, uszítás, gyűlölködés. Ez maradt nekik.
Egy hete elesett és eltörte a combját és a karját, megműtötték, de aztán a kórházban történt valami és elveszítette az eszméletét. Most intenzíven van. Csövek lógnak ki belőle. Unokái siratják, anyósom......... nem igazán.
Talán még felépül.
Minek?

Két ember.
A tudatuk egy a fájdalommal. Az életük meghosszabbítása csak a szenvedés meghosszabbítása.
Az életük?
Mindkettő átkot hozott magával, amivel nem bírt megküzdeni.
Szép életük volt? Aligha.
És most lassan pont kerül a végére. Talán.