2009. szeptember 16., szerda

Kinek is kényelmes?

Tegnap a F&H-on (horgászatról és vadászatról szóló tematikus tv csatorna) egy fiatalember éppen egy speciális, dupla horgászbot-tartó előnyeit ecsetelte a következőképpen:
"amíg felszerelem a következő botot, vagy előkészítem a csalit, a hal addigis kényelmesen tudja húzni a már kész botot"

2009. szeptember 11., péntek

2001.09.11.

8 évvel ezelőtt ezen a napon, amikor hazaértem, bekapcsoltam a tv-t. Csak úgy háttérzajnak, kikapcsolódásként.
A képernyőn éppen egy repülőgép csapódott egy toronyházba.
Elkapcsoltam, mert nem szeretem a repülőgépszerencsétlenséges filmeket.
De a másik csatornán is ugyanez a "film" ment.
Nem értettem.
Leültem megnézni, hogy mi a fene van.
És nem hittem el, amit láttam.
Nem értettem.
Nem értettem, hogy a repülőgép miért ment neki a toronyháznak.
Nem értettem, hogy a légiirányítás mit csinál.
Nem értettem, hogy miért nem kezdik kimenekíteni az embereket.
Az igazi döbbenet pedig akkor ért, amikor láttam az égő épületből a biztos halálba kiugrálókat.
De a java még ezután jött.
Az addig elképzelhetetlen.
Amikor összeomlottak a tornyok.
Amikor kiderült, hogy a Pentagonba is becsapódott egy gép, egy másik pedig szintén lezuhant.
Akkor már sejteni lehetett, hogy nem véletlenül történtek ezek a dolgok.
Azt, hogy a háttérben mi állt, hogy valóban a keleti és nyugati világ összeütközése volt, vagy igaza van az összesküvéselméleteknek, amik az USA olajéhségét emlegetik, és azt állítják, hogy az egész csak egy háború kirobbantásához kellett igazolásképpen, soha nem fogjuk megtudni.
Valójában az a legmegdöbbentőbb, hogy valakiknek érdekében állhatott ennyi ártatlan emberélet kioltása.
Nem, egyszerűen hihetetlen volt. Nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg megtörtént.
Azok a képek mélyen beleégtek a retinámba és soha nem leszek képes elfelejteni, hogy 8 évvel ezelőtt ezen a napon egy katasztrófafilm valósággá vált.

2009. augusztus 22., szombat

Mercedes buszok

A helyi önkormányzat annakidején olyan buszokat vett, melyeken csak picike felső csúszóablakok vannak, tetőablak egyáltalán nincs, és jóval kevesebb és rosszabb elosztású ülés van rajtuk.
Ráadásul nyáron kénytelenek fűteni is a buszokon, mert különben felforr a hűtővíz! Így meg az utasok főnek, de értük ugye nem kár?

Olyan 3 ágú csillag van az elejükön karikában. Gondolom az azonos típusú személyautó luxuskategóriájából jutott a megfelelő személyeknek is, ezért eshetett ezekre a buszokra a választás.

Hogy az Ikarus miért nem gyárt luxuslimuzint? Akkor lenne esélye a magyar viszonyoknak sokkal jobban megfelelő buszokat gyártani és eladni!

2009. augusztus 11., kedd

A gyereknevelés alapszabálya

Ha puffan, majd üvölt, mint a sakál, akkor nagy baj nem lehet, hiszen tuti, hogy van légzése, szívverése.
Ha puffan és utána néma csend van, akkor rohanni kell!

2009. augusztus 9., vasárnap

Mamastrand

Az ember - ill. momentán már megint az asszony - önbecsülésének kifejezetten jót tesz, ha azt látja, hogy nem ő az egyetlen, szülés után elbálnásodott anyuka, akinek itt is-ott is akad némi felesleges plussz a habtestén.
Mindössze jól kell megválasztani fürdésünk helyszínét és nem egy - pofátlanul fiatal, keményfenekű, vasalódeszkahasú és feszesmellű csitrik által sűrűn látogatott - élményfürdőbe, hanem a Balaton egy kiesebb szabadstrandjára kell menni a kölykökkel, ahol jól elvegyülhetünk a hasonszőrű, de inkább hasonhájú ( és még jópár helyen -hájú ) anyukák tömegében.
Na ez az a hely, ahol végre nem érezzük úgy, hogy gúnyos tekintetek kereszttüzében égünk.
És ahol magunkban csendes szánakozással nézhetjük a bikiniben korzózó nagymamákat.
Pedig jön még kutyára kamion.....

A világvége után egy nappal

Jehova tanúinak legújabb szórólapja: Hogyan élheted túl a világvégét

Hát, nem vagyok teljesen biztos benne, hogy túl akarnám élni.

2009. augusztus 7., péntek

"Nem akarok!" korszak

Fiam egy napja a Balatonon:
Nem akarok reggelizni, nem akarok felöltözni, nem akarok lemenni a strandra, nem akarom levenni a gatyámat, nem akarom felvenni a fürdőgatyát, nem akarok bemenni a vízbe, nem akarok kijönni a vízből, nem akarom levenni a fürdőgatyát, nem akarom felvenni a szárazat, nem akarok ittmaradni az árnyékban, homokozóba akarok menni, nem akarok elmenni pisilni, kakilni kell, nem akarok hazamenni, nem vagyok éhes, nem akarok ilyet enni, nem akarok aludni, autózni akarok, nem akarom megnézni a hattyúkat, nem akarok lemenni a partra, nem akarok felöltözni, autózni akarok, nem akarok sietni, nem akarok lemenni a mólóra, nem akarok feljönni a mólóról, nem akarok vacsorázni, nem akarok fürödni, autózni akarok, nem akarok hajatmosni, nem akarok fogatmosni, nem akarok aludni, nem akarok..........

Balatoni nyár

Azt hittem, hogy a palacsinta olyan kaja, amit képtelenség súlyosan elrontani.
Tévedtem.
Nem néztem még a cukor, a fahéj és a kakaó grammokra átszámított árát, de tartok tőle, semmi nem indokolja azt, hogy a tölteléket a fahéj és a kakaó uralja, bőven meghaladva a porcukor mennyiségét.
Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy maga a palacsinta milyen spórolások árán éri el ezt a vileda-szerű állagot. Só és cukor mindenesetre biztosan nincs benne, de félek, hogy a tejet, a lisztet és a tojást is kispórolták. Talán még a szóda is kérdéses.

Note vs. Jazz

Próbáltuk a csomagokat begyűrni a Note-ba, de miután már tele volt a csomagtér, a hátsó ülések lábtere, a kalaptartó, kesztűtartó és még mindig volt pár dolog a gép mellett, inkább elővettük az amúgy eladófélben lévő Jazz-t, aminek a csomagtere jóformán mindent elnyelt.
Újabb rosszpont a Note-nak. Hiába a Jazz elkényeztetett minket, nehezen lesz pótolható.
Hacsak nem egy másik Jazz-el.....

Nyaralás

Azt hiszem, a gyerekkori emlékek kissé egyoldalúak voltak, ami a nyaralásokat illeti.
Momentán egyre erősödik a gyanúm, hogy a 'szabadság' szót az elkövetkezendő 15-20 évre elfelejthetjük.
És már tudom, hogy a régiek miért vitték magukkal a fürdőhelyre a nörszöt.
Neeem, nem azért, hogy a férj számára bővebb legyen a választék.
Nem is azért, hogy a nörsznek is legyen egy kis kikapcsolódása.
Sőőőt!
A nörsz pont azért volt ott, hogy ne legyen kikapcsolódása. Mármint neki ne.

2009. július 21., kedd

Szabadság?

Annyira vártam a párom szabiját, hogy majd de jó lesz, kicsit tehermentesít.....
2 napja van szabin, de már ki van akadva a gyerek folyamatos nyávogásától és hisztijeitől.
Én ezt sok hónapja 24 órában hallgatom.

A kisgyerekes anyáknak miért nem jár szabadság?

Maradékpoci

Míg korábban a "Na és mikor jön a kistesó?" kérdéssel kergettek ki a világból, addig mostanában a " Máris jön a harmadik?" típusú kérdések hozzák elő a gyilkolós hajlamaimat.
Basszus! Nem vagyok én Nicole Kidman!
Igen van hasam. És igen 8 hónapos elmúlt a lányom.
És abban is biztos vagyok, hogy mire két éves lesz, addigra újra elérem a versenysúlyomat.
A fiam után másfél év kellett, most lesz az kettő is.
És azt is tudom, hogy a hasam már sosem lesz olyan, mint 14 évesen volt. Igaz már 20 évesen sem volt olyan, de azóta eltelt jópár év, kihordtam és szültem két gyereket.
Szóval ez van.
Egyébként is, amíg ekkora, addig legalább nem lóg.......

2009. június 25., csütörtök

MPL

Attól még, hogy csináltak belőle egy hárombetűs rövidítést a GLS mintájára, még ugyanaz a szar maradt, ami akkor volt, amikor még simán Magyar Postának hívták.

Hogy nekem kelljen két teljes napon keresztül itthon ülnöm amiatt, hogy aztán kifizethessek 1500 Ft-ot azért, hogy végül mégis be kelljen gyalogolnom két gyerekkel a csomagért a postára és várhassam végig az öles sorokat a döglesztő melegben.

Mert tegnap akkor pont nem voltam itthon, amikor fél 12-kor (!) először megpróbálták a kézbesítést, ma meg pont el kell mennem délután 5-kor, amikor majd talán ki fogja hozni a kézbesítő, miután ma délután 3-kor rájuk telefonáltam, h. úgy tudom az árban benne van a kétszeri kiszállítás. Gondolom nagy nehezen elővadászták a kocsmából a Józsit, h. "Te Józsikám, nem kellett volna neked ezt a csomagot ma is kivinni?". Így most ma bemegy érte és kihozza este 6-ig. Na ja! Én meg itt vártam egész délelőtt, és ha nem szólok be, akkor Józsi békésen ülhetne a kocsmában, mert senkinek eszébe sem jutna, h. ki kéne hozni.



Dögölj meg MPL!

Update:
Józsi fél 4-kor itt volt. De miért kell ehhez nekem betelefonálni és kiverni a dilit? Miért nem alapvető dolog?

2009. június 24., szerda

Kukás Úr....

Az erősen illuminált hajléktalan a fenti módon szólította meg a kisbolt előtt lassító, láthatósági mellényt viselő biciklistát.

IQ mínusz

A srác a buszon elmélyülten próbálta KIgyömöszölni az MP3 lejátszója fülhallgatóját azon a pici gumikeretes lyukon, amit abból a célból alakítottak ki a hátizsákján, hogy ott lehessen BEdugni az MP3 lejátszó fülhallgatójának csatlakozó végét.
Nem aláztam meg azzal, hogy segítek.