Globális felmelegedés?

Két hete levákuumoztuk a télikabátokat, sálakat és egyéb téli cuccokat, majd betároltuk anyuéknál, innen 70 km-re.
Hiba volt.
Ma reggel fel kellett túrnom az összes komódot, mire fel tudtam öltöztetni a kölyköket valahogy.

Memento mori

Amikor a lányommal voltam terhes, a magnéziumhiány miatt eléggé besűrűsödtek az amúgy ritkán jelentkező extraszisztoléim.
Ez egyfajta szív ingerületvezetési hiba, nem akkor dobban, amikor kellene.
Átélni meg egészen különös érzés. Dobban egy nagyot a szív, aztán mintha az ember belsejében egyszercsak vákuum támadna egy pillanatra. Mintha belül meghúznák a zsigereit. Mintha kiszivattyúznák belőle a lelket.
Félelmetes egy kicsit.
Mert sosem tudhatod, hogy nem ez volt-e az utolsó szívdobbanásod.
Ugyanakkor valahogy furcsa is érezni valamit, aminek amúgy tudunk a működéséről, de a napi élet során ritkán veszünk róla tudomást. Kicsit olyan volt, mintha a szív időnként figyelmeztetne: Hahó, én is itt vagyok ám, teszem a dolgom, de azért ne bízd el magad!

Segíts Szilvinek!

Simon Szilvia, egy 37 éves, 3 gyerekes édesanya várja a segítségedet.
Mielodiszpláziában szenved, egy rosszindulatú vérképzőrendszeri betegségben, ami bármikor leukémiává fajulhat. Csak az őssejtbeültetés segíthet rajta. De egyenlőre még nem találtak neki donort.
Ha vállalkozol arra, hogy őssejtdonor legyél, akkor ezen a honlapon minden infót megtalálsz az őssejtdonációról és Szilviről:
http://segitsszilvinek.blogspot.com/
Nagyon fontos tudnod, hogy az őssejteket ma már nem a csontvelőből veszik, mint régen, hanem úgy, mintha vért adnál.
Ha erre nem vállalkozol, de anyagilag segítenél, akkor ezen a számlaszámon megteheted:
Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet: 70600102-15358048
De már azzal is segítesz, ha a blogodon, honlapodon, facebook/iwiw oldaladon kiteszed a blog elérhetőségét, minél többen olvassák és adják tovább, Szilvinek annál nagyobb az esélye, hogy akadjon valaki, aki megfelelő donorja lesz.
Köszönöm, ha segítesz!

Karrier gyes után

A minap az MR1 Kossuth szombat délelőtti műsorában egy emancipunci éppen azt magyarázta, hogy gyesről visszatérő kismamaként nem kell magunkat hátrányosnak érezni, hiszen a munkáltatók kezdik megérteni, hogy az anyukákkal jobban járnak MERT: az anyuka egyszerre több mindenre tud figyelni, lojális a munkáltatójával szemben, és jobban is teljesít.
És hogy amikor interjúra megyünk (vajon a gyesről visszatérők hány százaléka megy vissza olyan állásba, ahol interjúztatnak?), akkor tudnunk kell válaszolni olyan kérdésekre, hogy mit tennénk, ha szólnak az oviból, hogy belázasodott a gyerek. Mert igenis kell lennie talonban legalább két ugrasztható emberünknek. És, hogy a munkáltató simán felveszi a két vagy többgyerekes anyukát is, ha tudja, hogy igaz ugyan, hogy 2-3 napig otthon marad a gyerekekkel, de azután gőzerővel veti bele magát a munkába és pótolja a kimaradást.
Hát igen, ez eddig szép és jó.

Én viszont immáron kevésbé emancipunciként (én is az voltam a kölykök előtt, hajaj!) már tudom, hogy egy anyuka max azért lojális a munkáltatójával szemben, mert tudja, hogy létszámleépítés esetén ő az első, akit kitesznek és ennek megakadályozása végett képes akár széttépni is magát, hogy megfeleljen, de közben azon agyal, hogy hogy fog odaérni a bölcsibe/oviba/iskolába, vagy egyszerre mindhárom helyre.
És közben retteg, hogy a gyerek ne legyen beteg, mert nem mindenkinek van két ugrasztható kontaktja. És nem mindenkinek van pénze a bébiszitterre sem.
És én nem bíznám a beteg gyerekemet másra, mert én tudom, hogy amikor nyűgös és ramatyul van, akkor mivel, hogyan lehet megvígasztalni. Vagy még én sem.
Arról nem beszélve, hogy emancipunci elfelejti azt, hogy amikor a gyerek beteg, akkor plusz-mínusz két nappal én is beteg vagyok. És ők már rég meggyógyultak, amikor én még messze nem. És szó sincs gőzerőről.

És megint elkövettem azt a hibát, hogy megmutattam a munkáltatómnak, hogy vagyok olyan legény, mint mások! Másfél hete kiköpöm a tüdőmet, de bemegyek, mert majd én megmutatom (Kollegina le is dorongolt, hogy mit akarok, ő már egy hete lázas, de vesz be Algopyrint, és egyébként is ők egész éjjel nem aludtak, mert a gyereke is lázas. De azért bejön. Mert megmutatja! Fasza!). Kölyök is köhög, de ugye én megmutatom, és ameddig nem lázas, addig mehet oviba, és egyébként is, a többi is köhög és taknyos.
Én múlt csütörtökön dőltem ki, jöttem haza a munkahelyemről, és írtam magamnak antibiotikumot, kölyök hétfőig húzta, kedden már 39 fokos láza volt estére.
Dokinéni csütörtökre rendelt vissza minket, ez pont megfelelő időpont volt ahhoz, hogy az időközben özönvízszerű takonymennyiséget termelni kezdő és az elmúlt éjszakát végigüvöltő, 38 fokos lázzal küzdő picit is meg tudjuk mutatni neki.
Jövő hét csütörtökre rendelt volna vissza, de mondtam neki, hogy az nem fog menni (az már 2 hét hiányzás lett volna!). Kiegyeztünk a keddben, de láttam a tekintetében a rosszallást.
Ez van, megint nem tudok jó anya lenni, mert vagy a munkáltatóm lesz elégedetlen, vagy a gyerekorvos. Hogy a gyerekeimről ne is beszéljek!
Miközben szívem szerint magam is feküdnék még egy hetet, de nem tehetem.
Emancipunci meg kapja be!

Órák

Megint minden ötlet nélkül mentem be a könyvtárba, csak visszavittem a lejártakat, meg akartam hozni újabb szellemi táplálékot.
Erre szembejött ez a könyv.
Nem szeretem a bestsellereket, pláne nem azokat, amikből filmet is csináltak, de mégis adtam neki egy esélyt.
Háááát......
Nem tudom.
Akár még tetszhetne is, hiszen megérthetném a szereplők természeti szépség iráni rajongását, a gyermekét váró kismama menekülési reakcióját vagy olvasás iránti vágyát.
De nem. Többször azon kaptam magam, hogy idegesít a könyv.
Egyrészről az, hogy mindenki homoszexuális vagy leszbikus. Nem, semmi bajom a mássággal. Csak tömény volt.
Meg azt azért eléggé elképzelhetetlennek tartom, hogy éppen tortát csinálok, átjön a szomszédasszony én meg merő együttérzésből lesmárolom és utána mindenki megy dolgára.
Meg valahogy az a folyamatos szenvedés, hogy senki nem érezte jól magát a bőrében. Valahogy nyomasztó volt.
Viszont Richard öngyilkossági jelenete felidézett valamit.
Egyszer régen, egy este, amikor egyik tv csatornán sem volt semmi fogyasztható és csak kapcsolgattam ide-oda, egyszercsak ottragadtam egy film végén.
Meryl Streep és Ed Harris játszotta el ezt a jelenetet és valami hihetetlenül magával ragadó volt az egész.
Utánanéztem és tényleg, akkor én az Órák végét láttam. Ed Harrissel, aki valami elképesztő színészi teljesítményt nyújtott, soha nem fogom elfelejteni végstádiumú AIDS-esként, csonttá soványodva, izzó szemekkel. Úgyhogy meg kell nézzem a filmet, még akkor is, ha a könyv inkább idegesítő volt, mint jó élmény

Jézuska mondakör

Volt némi pittyputty, mert a párom ragaszkodott hozzá, hogy a fát a Jézuska hozza (ennek folyományaként idén is meg kellett várnunk, amíg elalszanak és biztosan nem jön ki a nagy sem pisilni, sem inni, sem egyéb, közelebbről nem meghatározható nyűgből kifolyólag, szóval vidám hajnali faállítás volt megint), a kölyök viszont nehezen tudta összeegyeztetni a kereszten lógó Jézus képet a hóna alatt feldíszített karácsonyfákkal röpdöső kisded Jézus képével (mondjuk én sem).
Anyámék egy darabig bírták tartani magukat, aztán beesett öcsém, aki elkezdte részletezni a faállítás ráeső örömeit, amihez apám is lelkesen csatlakozott, hiába pisszegtünk.
Aztán persze januárban Jézuskának el is kellett vinnie a fát, úgyhogy befigyelt egy vidám hajnali fabontás is.
Másnap reggel a kicsinek tűnt fel először a fa hiánya, aztán a nagy jobban kétségbe volt esve ("de miért vitte el, nem tehet ilyet!"), de a kicsi bátorítón súgta neki: " Bisztoszan visszahozzsa!"
És persze a kuka mellett egyből belefutottunk egy másik kidobott fenyőben, amire a gyerek mélyen felháborodott, hogy milyen ez a Jézuska, hogy "Csak eddig hozta?"
Szóval Jézuska most nagyon leszálló ágban van, a napi kérdés ismét úgy szól: "És mikor jön újra a Télapó?"
Mondtam neki, hogy a Télapó éppen Hawaii-n nyaral, mert lejárt a munkaideje, és legközelebb a Nyúl jön.

Ugrás

...nem az ismeretlenbe, hiszen valamikor az idők kezdetén, úgy 4,5 évvel ezelőtt én is dolgozó nő voltam és nem élősködtem mások TB-jén, ahogy a mostani kormány megpróbálja beállítani a gyeden-gyesen lévő anyukákat.
Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, és én beleszoktam az itthonlétbe, megszoktam egy teljesen más életritmust, kialakítottam egy rendszert magamnak, ami hol jól, hol rosszul, de működött.
Ráadásul az utóbbi időben, mióta a pici is bölcsis, jelentősen megugrott a szabadsági fokom.
Az elmúlt 3 hónapot eredetileg arra akartam felhasználni, hogy fokozatosan beolvadok a munka világába, de a lustaság és a kényelem nagy úr, és én élveztem, hogy végre van időm magamra is egy kicsit, no meg jött az ünnepre való készülődés.
(belegondoltam, hogy az egyetem 5 éve alatt minden karácsony a vizsgákról szólt, utána a karácsonyok vagy a depi jegyében teltek, mert nem sikerült a baba, vagy éppen nemrég született és kialvatlan voltam erősen. A tavalyi volt a totális mélypont, amikor a szó legszorosabb értelmében hulla voltam és ha lett volna kötelem és padlásom, már nem élnék. )
Hihetetlen érzés volt, ahogy az évek óta takaréklángon pislákoló kreativitásom végre turbóra kapcsolt. Jó volt tervezgetni, megvenni a hozzávalókat és megcsinálni.
Ez volt az első olyan karácsonyom, amikor egyáltalán nem volt lényeg, h. én mit kapok, csak az, hogy én mit adok.
Aztán persze a végén még befigyelt egy össznépi fosós-hányós, ami villámgyorsan kipusztította a teljes családot, nagyszülőkkel és öcsémmel együtt, de a csodával határos módon, évek óta először én kimaradtam az általános dögvészből. Nem tudom, minek köszönhető. (De köszönöm!)
És nagyon furcsa volt, hogy bármikor próbáltam bemenni dolgozni (pedig istenuccse a szándék megvolt!), valamelyik kölyöknek mindig lett valami baja. Mintha a sors nem akarta volna, hogy dolgozzak.
Én pedig elég régóta ismerem a széllel szembe pisálás törvényét ahhoz, hogy ne küzdjek ilyen esetekben.
De eldöntöttem, hogy hiába január 6 a hivatalos munkába állásom, ha a fene fenét eszik is, én 3-án kezdek!
És kezdtem.
Még nagyon furcsa, hiába, hogy még nem csinálok semmit, csak tanulom a dolgokat, akkor is.
Megszokni a korai kelést és az ehhez szükséges korai fekvést.
Megszokni, hogy be kell érni időben, akkor is, ha a gyerek reggel húzza az időt és nem bír elkészülni. Akkor is, ha én is alig bírok felkelni, mert annyira húz az ágy, és nem látok ki a szememen reggelente.
Megszokni, hogy amire eddig volt egy teljes napom, azt most valahogy be kell szorítani a munkaidő vége és az esti lefekvés közé.
Megszokni, hogy alkalmazkodni kell másokhoz.
Életmód váltás ez a javából!
Nagyon féltem tőle.
De most, fél lábbal már a túlparton, sokkal egyszerűbbnek tűnik a dolog, mint ahogy pár hónapja gondoltam.
Mostmár úgy érzem, hogy kellett ez a 3 hónap, mint kis gólyának a szárnycsattogtatás.
Én ezzel készültem fel a nagy ugrásra.
Mostmár csak szárnyalni kell.

Ónos eső

Amikor elindultam tegnap reggel, még nem tűnt fel. Csak a piacon, amikor kiválasztottam az idei utolsó sütőtököt, akkor lepődtem meg, hogy jeges. Erre mutatja a tökösember, hogy hajnal 6 óta másfél centi jég fagyott rá az ernyőjükre. Hoppá!
Amikor hazaértem, már láttam, hogy színjég a járda a társasház körül.
Mivel sok az öreg, gondoltam, végigszórom a környéket síkosságmentesítővel. Még jó, hogy az önkormányzat idejében kihelyezte a konténereket.
Hát végül 1,5 órán keresztül dolgoztam, mire mindent leszórtam a gyerek kis lapátja és egy vödör segítségével, és rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű munka ez. Mostanra jó kis izomlázam van és a só is jól kimarta a kezemet.
De olyan jó volt fizikai munkát végezni! És olyan gyönyörű volt körülöttem minden!
Szép, csillogó máz vonta be a fákat, bokrokat. És ahogy a jég súlya alatt bókoltak, eszembe jutottak a régi bakonyi telek, amikor megállt az élet télen és csak a kenyeret hordták fel apámék tankokkal a hó által a világtól elvágott falvakba, meg a szülő nőket hozták le.
Egyszer kimentünk valahová, egy elhagyatott útra, mert apám meg akarta mutatni, hogy milyen az, amikor 5 centis jégréteg alatt összeborulnak az út menti fák az út felett és így alkotnak szamárhátas boltíves alagutat, ami szikrázóan csillog a jeges téli napsütésben.
Annyira hihetetlenül gyönyörű volt!
Soha sem fogom elfelejteni.
Az ilyen képeket vajon miért nem tudjuk átadni a gyermekeinknek?
Mint ahogy azt a furcsa, vattapuhaságú csendet sem, amit egyszer hallottam egy szűz hótól csillogó mezőn. Amikor nincs semmi, csak csend.
Vagy azt a másikat, amikor annyira hideg volt, hogy a csendben szinte csilingeltek a hóra érkező hópelyhek.
Szeretem a telet, pedig utálom a hideget és a korai sötétet. De akkor is gyönyörű!

Felvilágosult gyerek

Gyerek nézegeti a tecsós katalógus elején lévő 3 részes trélert.
- Anya! Egy ilyet szeretnék karácsonyra!
- Háááát...beszéld meg a Jézuskával a dolgot!
- Miért? Tőletek nem kapok semmit?

Csapatépítés

Minap megint kiborítottak a kölykök.
Most éppen a pici. Mindegy miért, de sajnos megint üvöltöttem vele a végén.
Erre a nagy beszólt, hogy "ne kiabálj vele, mert ő az én tesóm!"
Valaha a katonaságnál is így csináltak csapatot a lézengő újoncokból az őrmesterek.......
Nem vagyok rá büszke.

De egy icipicit örülök, hogy kiáll a testvéréért.
Egyenlőre semmi jele annak a nagyfokú rivalizálásnak és utálatnak köztük, ami az öcsémmel való viszonyomat jellemezte évtizedeken keresztül.
Maradjon is így!

.......Micimackó fázik.....

Ha az ember fázik, akkor előveszi a porszívót és bekapcsolja.
Ha nagyon fázik, akkor nem csak bekapcsolja, de használni is elkezdi.
Szűk terekben a hajszárító is megoldás lehet.

Az a pici szárnymozdulat....

Szeretem nézni, ahogy a galambokat fújja a szél.
Nem tudom, ők vajon mit szólnak hozzá.
Azt tudom, hogy a régi lakás ablakából számtalanszor láttam a varjakat vitorlázni a kemény őszi szelekben, ők kifejezetten élvezték.
Én meg irigykedtem.
Hihetetlen érzés lehet egyetlen pici szárnymozdulattal a hatalmunk alá hajtani a levegőt.
Valamikor gyerekkoromban visszatérő álmom volt, amiben csodálatos tájak fölött repültem. Akkor ismertem, tudtam ezt a pici szárnymozdulatot. A lényem része volt. Hiszen tudtam repülni.
Azóta számtalan magyarázatot olvastam erről, hogy pubertás korban mindenki repül álmában, hogy a repülő ősöktől van beégve a tudatunkba, hogy az agykéreg tudatos részének kikapcsolása okozza.
Nem érdekel.
Én tudom, hogy tudtam repülni, és tudom, hogy majdan fogok is tudni megint. És akkor magától értetődő lesz az a pici szárnymozdulat megint. A lényem része.
A lélek része.

Szülinapozás

Öregebb lettem egy nappal és egyben egy évvel is.
És a lányom is.
Fura dolog ez.
Amikor a második csík megjelent a teszten, eszembe sem jutott, hogy majdnem ugyanazon időszakban készültünk, ő meg én. Csak 35 év különbséggel.
És nem filóztam, hogy 8 hónappal később vajon otthon eszem-e majd a tortámat, vagy a szülészeten.
Ha nem rohanunk be a vaklármára( ha az 5 perces fájásokat annak lehet nevezni, igaz a fene gondolta, hogy délre totálisan elmúlnak majd), és nem kapják ki belőlem, biztos, ami biztos alapon, akkor lehet, hogy most egy napon van a szülinapunk.
Így viszont a szülinapomat már otthon ünnepelhettem.
Tudom, önző dög vagyok, de így legalább megmaradt a szülinapom a szülinapomnak.
Igaz, együtt tartjuk, és nekem már nem lett idén tortám, de aljas módon, előre megfontolt szándékkal a minap vettem magamnak 5 szál rózsát és beültem a cukrászdába, megtartani az én kis saját, privát szülinapomat. Mert ennyi jár! Mindenkinek. Akármennyi is az éveinek száma.

Kishercegem és az ő rózsája

Szerelmes a kölyök.
Nagyon!
A maga összes 4 évének minden szerelmével.
Ha van szerelem, amiről elmondható, hogy a csillagot is lehozná az égről, akkor ez az.
Tisztább, mint a forrás vize és lobogóbb, mint a rőzsetűz.
Emma maga a mindenség.
Akit meg kell simogatni, meg kell puszilni, meg kell vigasztalni, ha búsul.
Akivel össze lehet bújni. Akinek a csatjait, pónijait, babáit, ruháit mindig meg kell csodálni.
Ma valami bábelőadás volt az oviban, valami Zöld szakállú királyról, ha jól értettem.
Szó volt benne valami rózsáról, de mivel pont a forgalmas főút mellett kezdte el részletezni a kölyök a sztorit, így nem vagyok képben igazán. Mindenesetre hazafelé kibökte, hogy akar vinni egy rózsát az Emmának.
Mondtam, ám legyen, menjen be a virágboltba és vegyen!
Már rohant is.
"Szia! Szeretnék venni egy rózsát az Emmának, a szerelmemnek!"
Ketten olvadtunk, az eladócsaj, meg én!
Hazafelé összefutottunk egy ismerőssel, kérdezi a kölyköt, hogy kinek lesz a rózsa?
Azt mondja: Kedvesemnek.....
És úgy hozta végig az úton, mintha az oltári szentséget hordozná.
Hazafelé esett szó lovagokról, királyfiakról (farsangi jelmez kérdés eldőlni látszik:korona, kard, pajzs, palást), megmentett hercegnőkről és királykisasszonyokról.
Bob, a mester, és Sam, a tűzoltó a múlté, immáron Benedek Elek a favorit.
Hazaérve megnéztük a Csipkerózsikát a netről, ő részben az ajtóból (valahányszor a gonosz boszorkány feltűnt a színen), de a sárkánnyal való küzdelmet már együtt drukkolták végig a kicsivel, aki addig a legóival múlatta az időt.
Szóval szép romantikus napunk volt egy nagyon szerelmes kisherceggel és az ő rózsájával.
Kíváncsi leszek, hogy holnap Emma mit reagál a rózsára.

Önkényes nyugdíjpénztár?

"Matolcsy Görgy gazdasági miniszter a jövő évi költségvetés számainak ismertetésekor azt mondta, hogy a nyugdíjrendszer jövőre 900 milliárd forintra rúgó hiányának kisebb részét a 360 milliárdnyi pénztári tagdíj elvonásából, nagyobb hányadát - 540 milliárdot - pedig a tisztán állami rendszerbe visszalépők vagyonából fogja állni a kormány. A 2012-es nyugdíjbüdzsé finanszírozását az teheti problémássá, hogy ez utóbbi 540 milliárd forint akkor már nem fog rendelkezésre állni, mivel Matolcsy azt is bejelentette, hogy a visszalépők vagyonának fennmaradó része az államadósság csökkentését szolgálja majd."

Komolyan gondolja bárki, hogy én önként oda fogom adni az államnak az eddig saját részre gyűjtögetett nyugdíjbefizetésemet, ha ráadásul el is mondják, hogy az egyik részéből a mostani nyugdíjasokat fizetik ki, a másikból pedig a feneketlen hordót próbálják feltölteni?
Hát hülye azért nem vagyok!



És egy kis utólagos infó:
http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/22/a_magannyugdij_nem_kockazatosabb_az_allaminal/
http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/16/cafolja_matolcsyt_az_ngm_nyugdijtanulmanya/