Kettesben egy testben

Szeretem az ilyen reggeleket, amikor előbb ébredek, mint elsőszülöttem és van egy kis időm magamra, magunkra.
Amikor kinyitom a szemem és csak fekszem. Élvezem, h. még nem fáj semmim, könnyűnek érzem magam. Símogat a paplan, körülölel a lét elviselhető könnyűsége.
Egyedül vagyok, de mégsem.
Ilyenkor ő még alszik odabenn, de amikor átfordulok a másik oldalamra, egy nagy lusta fordulással vagy a lába kidugásával jelzi, h. "csak még egy kicsit". És már alszik is tovább.
Ilyenkor tudom, h. minden rendben kinn is és benn is.
Szeretem az ilyen reggeleket.

Katarzis nélkül

Ma éjjel minden félelmem és rettegésem egyetlen borzasztó rémálomban egyesült. Megtörtént benne minden rossz, ami még rám várhat a közeljövőben.
Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam, mert csak sodortak az események, minden összesküdött ellenem, és nem volt senki, aki segítsen, senki, aki megakadályozza a rossz dolgok megtörténését. Minden ajtó becsukódott körülöttem és én csak csapongtam a kiutat keresvén, de nem volt menekülés.
Aztán már csak sirattam az elveszített boldogságot.

Amikor felébredtem, a rémálom folytatása várt rám, ami aztán végül jóra fordult, de nem tudom mikorra fogom lerázni magamról azt a bénultságot, amit a két egymással összefüggő esemény okozott.

Tudom mitől félek, tudom miért, de nem tudom, mit tegyek ellene!
Lenne választásom, de nem tudom, h. nem éppen a másik verzió vezetne esetleg tragédiához.
De mi van, ha rosszul döntök?
Bíznom kéne egy másik ember döntésében, hiszen ő jártasabb a dologban.
De sohasem tudtam megbízni senkiben.
Ott csilingel a kis ezüstcsengő és én nem tudom, h. mi jobb, ha hallgatok rá, vagy ha sutba dobom a félelmeimet és átengedem az irányítást egy másik embernek?

Abszolut 0

Kreativitásom, energiaszintem, hangulatom a béka alatt igen-igen sokkal.
Innen szép nyerni!

Hogyan lesz az álomból rémálom

Az elején az ember persze aggódik, de a lelke mélyén reméli, h. nem lesz baj.
Aztán beüt az első probléma.
Akkor pár hét pánik.
Aztán túljut rajta és kezd megnyugodni.
Akkor beüt a második probléma.
Igaz ez csak 1 napig áll fenn, de arra bőven elég, hogy széttiporja az ember saját sérthetetlenségbe vetett hitének utolsó morzsáit is.
Onnantól jön a bizonytalanság, rettegés, várakozás.
Hiába bizonyítják újabb és újabb vizsgálatok, hogy nincs semmi baj, a lélek már nem mer hinni, nem mer bízni.
Helyette beindul az elidegenítés folyamata.
Hogy ne fájjon majd, ha bekövetkezik a legrettegettebb, az elvesztése annak, amit pedig nagyon szerettünk, nagyon vártunk, de akihez már beszélni sem merünk.
A tudat leválasztja magát az érzésről, nem engedi, h. többé bele tudjon merülni a felhőtlen boldogságba.
Aztán lassan mégis felenged, kezd ellazulni, hinni újra, átengedi magát a boldog várakozásnak, tervezgetésnek...
És akkor jön az újabb rém, az újabb lehetőség a boldogság elvesztésére.
És onnantól többé már nem úgy működik semmi, mint korábban.
Nincs többé ráhangolódás, boldog várakozás....
Már csak a "legyünk túl rajta és ne legyen baj!" reménye marad.
Ez maradt nekem. A remény.

Kis szünet után

Már jó régen nem írtam. Nem azért, mert nem lett volna miről írnom, hanem éppen azért, mert túl sok mindenről kellett volna írnom.
De képtelen voltam.
Majd talán apránként pótolom.

Naptárreform

Szeretném ezúton indítványozni a Gergely-naptár megreformálását, mert úgy érzem, hogy már nem képes a megváltozott életmódunk által támasztott igényeknek megfelelni (legalábbis az enyémeknek tuti nem!).

A 24 órából álló nap semmire sem elég, javaslom a kiterjesztését 42 órára.

Amennyiben ez mindenféle csillagászati problémákat vet fel, úgy kénytelenek leszünk a saját szabályrendszerünkön változtatni és a hét 7 napját új felfogásban megosztani: 4 munkanap/3 pihenőnap.
Így a páromnak lenne lehetősége engem tehermentesíteni és akár heti fél napom is lehetne arra, hogy végre utolérjem magamat. Meg ő is többet látná a fiát.

De valamit muszáj tenni, mert ez így nem megoldás! Kismamáknak miért nem jár szabi?

Egzotikus hüllő

Megharapott egy kígyó.
Egy szép, méretes (vagy inkább méteres!) erdei sikló.
Szegény a tízemeletes bejárata felől igyekezett át az aszfalton a bokrok irányába és csak centikkel úszta meg, hogy elé ne üssék.
Kiszálltam, h. bedobjam a bokrok közé, de nem számoltam vele, h. már eléggé felhergelték a körülötte dübörgő kerekek, így egyből támadott. Másodjára már sikerült a farka felőli végét megcsípnem és szép ívesen célbajuttatni.
Hálistennek foga nincs, csak éles kis szarupikkelyek a szája szélén. Vérzett egy picit a kezem, sajgott egy darabig, aztán megnyugodott a seb.
Remélem a bokor biztonságában már meg tudott nyugodni szegény kígyóm is.

Csak jó fél órával később kezdett el emelkedni a gyomrom, amikor belegondoltam, h. itt a panelrengetegben kb. ugyanakkora esélyem volt erdei siklóval találkozni, mint valami ismeretlen, egzotikus, de méregfoggal is rendelkező fajjal!
Ma már a feketepiacon bármit be lehet szerezni, egy ekkora kígyó táplálása pedig idővel gondot jelenthet, vagy csak simán meg is szökhet a tartójától.
És akkor én hiába tudom, h. a hazai kígyófajok, a rákosréti vipera kivételével, teljesen ártalmatlanok.
A dokinak meg csak azt tudtam volna mondani, h. egy szép, nagy, aranybarna, de igen agresszív jószág harapott meg. És keressünk szép, nagy, aranybarna, agresszív kígyóhoz való ellenmérget.

És még csak azt sem tudom megígérni, h. legközelebb körültekintőbb leszek, mert úgysem leszek.
Nekem egy ilyen kígyó nem ellenfél, nem agyonverni való csúszómászó, hanem megmentendő kisállat. Még, ha méteres is! :)

Gyöngytyúk is talál blogot

Alakulgat a gyöngyösöm végre! :)
Már csak fotózni kéne megtanulni rendesen!

Kánikula

Kellett nekem? Megkaptam! :)

Hidegfront

Nyúlós, esős, hideg, őszi idő van.
Nem is lenne ezzel baj, ha nem július lenne.
Mert nekem semmi nem jó!
Ha kánikula van, akkor az a baj, ha hidegfront, akkor meg az!

Kunyerálók

Csenget!
Kérdezem. ki az?
Összeírás.
Mondom: mi van???? Mit szeretne?
Nyissam ki, majd elmondja.
Nem akartam, h. mégegyszer csengessen, így kinyitottam, de amikor megláttam a nyápic fiatalembert a szokásos pénzkunyeráló mappával a kezében, elöntött a pulykaméreg!
Hülye ennek gyűjtünk, annak gyűjtünk típusú baromságok miatt vagyok megzavarva nehezen kiküzdött délutáni pihenőm alatt???
Még jó, h. a gyerek nem ébredt fel, mert akkor kikapartam volna a szemét is ennek a hülye erőszakos majomnak!

Anyaság

Az ember nem születik anyának, hanem azzá lesz.
Nem a szülés pillanatában, hanem csak szépen fokozatosan.
Amikor meglátjuk az első UH képen, hogy a még lóbabnyi apró valaminek bizony keze, lába, sőt arca van, dobog a szíve és még kalimpál is a praclijaival.
Amikor kezd összeállni a gyerekszoba, minden a helyére kerül, és már csak a kis lakó hiányzik belőle.
Amikor először ébred rá az ember, hogy az bizony nem bélmozgás, hanem valaki kaparászik odabenn, aztán idővel egyre erősödő rugások és forgolódások jelzik, nem valami kis szende cukormázas álomlényről van szó, hanem egy komoly Alien munkálkodik odabenn a jogai érvényesítésén.
Amikor a 4D-s UH felvételen már lehet hasonlítgatni a felmenőkhöz az arcát.
Amikor elmegy a magzatvíz és felfogjuk, hogy innen már nincs visszaút, végig kell csinálni.
Amikor megszületik és először néz szét gyűrötten és morcosan a világban. Persze hogy csúnya, de nekem szép!
Amikor először lépünk be vele az ajtón. Némi pánik kíséretében.
Az első együtt töltött éjszakán, amikor 10 percenként hajolunk főlé, hogy lélegzik-e még.
Az első betegségnél, amikor semmi nem viszi le a lázát és azt mérlegeljük, hívjunk-e mentőt v. úgyis kiröhögnek az ügyeleten?
Az első végigüvöltött nap.
Az első végigaludt éjszaka.
Az első mosoly.
Az első lépések.
Az első szavak.
A nyíladozó értelem.
Az összebújások és hisztik.
Az immáron sosem múló felelősség egy új életért.

Ez az anyaság.

Dühönghetünk mi, anyák, a még nem anyák érzéketlenségén és durvaságán, de aki nem élte még meg ezt a dolgot, az úgysem érti, hogy mire vagyunk dühösek!

Amíg nem lettem anya:
- egyetértettem az abortusz bizonyos eseteivel
- megszóltam a csúnyán kidudorodó köldökére feszes pamut tunikát húzó kismamát.
- nem láttam semmi szépet egy rózsaszín, kopasz, nyálzó és üvöltő élőlényben
- kiröhögtem a tejtől átázott pólóban bevásároló anyukát
- lenéztem a hisztiző gyerekkel küzdő szülőket, hogy mennyire neveletlen a gyerekük
- pipa voltam a szomszéd házban éjszaka üvöltő csecsemő szüleire, hogy miért nem hallgattatják már el
- lefitymáltam mások logó mellét, kinyúlt hasát

Ma már máshogy látom ezeket a dolgokat.
Anya lettem.

Ember az ilyen egyáltalán?

http://tundi30.blogol.hu/
Nem tudom hogyan lehet odáig lealjasodni, hogy valaki egy halott kisbaba sírjáról ellopjon bármit!
Nincs indok! Nincs semmi, de semmi, ami bárki számára megengedhetővé tegyen ilyesmit!
Nincs az a nyomor, nincs az a szegénység, ami jogossá tehetné a dolgot.
Ez nem lopás, ez annál sokkal, de sokkal súlyosabb!
Az, aki ilyen szinten nulla erkölcsileg, annak nincs joga embernek vallani magát!
Rettenetesen dühös vagyok!!!!!

Magának szarvasbogár jutott....

A minap este kisebb szívinfarktust okozott, ahogy olyan hanggal repült be a szobába, mint amikor valaki fapálcát dug a ventillátorba.
Kibányásztuk a fikusz lombjából, megcsodáltuk a csokoládészín csillogást, a komoly külsejű "agancsokat". Konstatáltuk, hogy 23-25 éve láttunk utoljára ilyen állatot, és hogy vajon a gyerekeink fognak-e egyáltalán valaha látni akár egy darabot is?
Kitettük a párkányra, ahol mélázott még egy darabig.
Valószínűleg azon, hogy hol fog becsajozni, amikor ilyen ritka.

Hársfavirág illat

Azt nem lehetne, h. mostantól a párizsi és japán illatszerkémikusok együttes erővel dolgozzanak a hársfavirág illatú parfüm feltalálásán?
Én megvenném, bármennyibe is kerül!