Kanári újból

Madarakról jut eszembe, már rég akartam írni, de vhogy mindig elmaradt:

A kanárim köszöni szépen, de úgy döntött, h. még egy kicsit velünk marad.
Aznap hajnalban a 2. szélütése után eléggé reménytelenül vergődött a kalitka alján, féloldalára dőlve. Mire délben visszaértem a szemcseppentő-beszerző körutamról, már csak hevert és nem is tiltakozott, amikor kivettem. Az egyik szemére köleshéjak száradtak rá, az alul lévő szárnyvégét véresre verte a csapkodás közben. Elég rosszul nézett ki, de élt.
Vízzel kimostam a szemét, lemostam a szárnyát, és szép óvatosan elkezdtem adagolni neki a felhígított és megcukrozott bébitápszert. Beültettem egy kis műanyag edénybe és idetettem az íróasztalomra, attól nem nagyon kellett tartani, h. elrepül. 10 percenként belediktáltam egy kis oldatot és csodák csodája 4 órára már felült és 6-kor miután kimentem megetetni a gyereket a konyhába, arra jöttem vissza, h. üres az edény, hűlt helye a madárnak. No nem ment messzire, csak az asztal lábáig, de ahhoz képest, h. reggel nem voltam benne biztos, h. még életben találom, amikor hazaérek, nem kis teljesítmény!
Azóta visszanyerte az életkedvét és ugyanolyan, mint amennyire az első szélütést követően rendbejött. Kicsit öreg, kicsit rozoga, de él és élni akar.
Reggelente kitartóan fröcsköli magára a vizet az itatójából, mivel a fürdőjéhez már nem tud eljutni, de igen tiszta jószág. Több tartás van benne, mint jónéhány emberben és én tisztelem emiatt.