2014. október 22., szerda

Vele tartunk-e?......

"Hiszen sosem az a kérdés, hogy a madár repül, vagy a szárny. Hanem hogy vele tartunk-e, barátaim."
Halmai Tamás

Rég láttalak barátom, de mostanában annyit vagy a gondolataimban, hogy rövidesen biztosan találkozunk, mint ahogy régen is mindig, ha elég erősen gondoltam rád....
........addig is hiányzol.

2013. január 10., csütörtök

Karácsony 2012

Hát igen, fura egy dolog ez az egész.

Én ateista családból származom. Nálunk a karácsonyfát együtt díszítettük. Már hetekkel korábban fűztük a pattogatott kukoricát, ragasztottuk a láncot a papírcsíkokból, hajtogattuk-vágtuk a díszeket, kötöztük a szaloncukrot. Karácsonykor együtt díszítettük a karácsonyfát, tudtuk, hogy az ajándékot apu és anyu adja és mi is csináltunk nekik ajándékokat, amit gondosan becsomagoltunk, és izgultunk, hogy örülnek-e majd neki.
Párom vallásos családba született (bár, ha jól tudom, anyós csak az utóbbi években lett szentfazék) és náluk Jézuska hoz mindent.
Ennek megfelelően nálunk is. Mert a gyerekeknek meg kell adni az ünnep varázsát.
Háááááát!
Már maga a favásárlás sem egyszerű, hiszen nem ugorhatok be a két gyerekkel az oviból hazafelé fát venni, ha egyszer azt a jézuska hozza. Arról nem is beszélve, hogy én nem is igazán tudok hazacipelni egy 1,5 méteres fát egyedül. Tehát kell hozzá a párom is. De őt meg nem engedhetem el egyedül fáért, mert az nem egyeztetehető össze a favásárlásban tanúsított már-már beteges perfekcionizmusommal és csak balhé lenne a végeredmény. A kölykeket viszont nincs kire bízni, mert a nagyszülők 70 km-re vannak. Mi viszont 8-16-ig dolgozunk. 16 óra után már lutri fát venni, főleg, hogy idén valami sárgulásos betegség sújtotta a fákat, ami sötétben nem látható.
Szóval marha mázlim volt, hogy az utolsó héten pont volt egy 3 órás visszamondásom. Ezalatt lebonyolítottam életem leggyorsabb fenyővásárlását. Igaz nem volt olcsó, de valamit valamiért!
Párom eljött, hazafuvaroztuk, majd kitettük a szomszádasszonyunk erkélyére (engedéllyel).
23-án úgy döntöttünk, hogy nincs erőnk egy újabb éjszakai díszítésre, hanem  majd másnap a párom elmegy a gyerekekkel, én pedig EGYEDÜL feldíszítem a fát és közben MEGFŐZÖM A KARÁCSONYI MENÜT. Életem leghülyébb ötlete volt!
Igaz a kaja a dedek szavazata alapján kimerült a halrudacskák-rizs-tartár kombóban. de a fa felállítása még a sodronyos talppal is csak 8.-ra sikerült. Aztán izzók, díszek, újabb díszek, csillivilli biszbaszok, girlandok, szalmadíszek, újabb girlandok és a lábazati terítő felhelyezése után (közben kirohangálva a kaja egy-egy részletét intézni) kiderült, hogy még ott van a balga módon megvett 1,5 kilónyi szaloncukor is! Mire végeztem, a kölykökből kifagyott a szusz is és mindenki éhenhalt. Én meg majdnem sírtam.
Persze elfelejtettük felvenni, amikor meglátták a fát. Pedig nagyon örültek, főleg mert reggel rettentően csalódottak voltak, hogy még nem állt ott a szokott helyen. Szegény kölyök ott aggódott, hátha a jézuska kihagyott minket a szaknévsorból!


Ajándékozás:
Mivel a postaláda tele volt már hetekkel korábban karácsonyi reklámújságokkal, így a "mit szeretnék a jézuskától karácsonyra?" kérdésre adott válasz gyorsabban változott, mint a lemenő nap fényereje.
Persze valójában nem foglalkoztatott a dolog, mert a karácsonyi ajándékok nagy részét már év közben beszereztük, de azért érdeklődve figyeltem, hogy merre centrálódik a kívánságlista.

Sajnos a fiam az utolsó két hétben stabilizálódott egy új Ben10-es Omnitrix irányába, amit BIZTOSAN nem akartam neki megvenni. Egyfelől már van kétféle. Másfelől meg mert CSAK!
Ha már mesehős vonalon indulunk (értve ezalatt az oviban kommercializálódott kis lelke által hősnek tekintett és valamelyest általam is fogyaszthatónak tartottakat), akkor egye fene legyen pókemberes az irány.
Valójában pont fordítva volt: találtunk neki egy kiváló állapotban lévő pókemberes laptopot a börzén, ami különböző fejlesztő játékokat tartalmaz, olvasni és számolni tanít. Nem bírtam otthagyni. Kaptunk hozzá egy pókemberes éjjeli fényt is (amiben aztán első éjjel kipukkadt az izzó, levágva a teljes hálózatot a lakásban).
Abban biztos voltam, hogy tetszeni fog neki a laptop, de mi legyen a Ben10-es órával, amit nem kap meg?
Hát izgultam rendesen!
Aztán kapott egy csomó legót is, meg Rushourt is, ami egy marha jó kis játék.
Meg társast, meg olvasójátékot is. Meg még egy kis legót. Egyből 3-at, mert anyóst nem bírjuk meggyőzni, hogy nincs hely a lakásban.....
És valahogy nem esett szó a Ben10 Omnitrixről.
Megkönnyebbültünk!
Aztán később anyám mondta, hogy azért apámnak felpanaszolta a kölyök, hogy nem kapta meg a Jézuskától, amit szeretett volna.
Aztán a tecsóban belefutottunk kétfélébe is, rágta is a kölyök a fülünket, de egyenlőre tartjuk magunkat (nálam azért talonban van, hátha megfelelő motiváció lenne egy ujjszopásról leszoktató projekthez, de még érlelem a dolgot...)

A lányom is sokáig csapongott, aztán végül egy Kis Hableányos barbi irányába centralizálódott.
Amit TUTIRA nem akartam megvenni neki. Egyrészt, mert tudtam, hogy anyós már bevásárolt egy 3 barbiból és 9-10 ruhából álló tecsós készletet neki, így a lakásban található barbik száma már bőségesen meghaladta a toleranciaküszöbömet, másrészt, mert tudtam, hogy ha kis hableány, akkor az előbb-utóbb a kádban köt ki, ahol már amúgy sincs hely az egyéb vizibiszbaszok miatt.
Hát mondanom sem kell, hogy a 3 barbi bőven kielégítette, és 3 napig egy büdös kukk nem hangzott el a kis hableányról.
Aztán, amikor a névnapi ajándékokra került a sor (ami nálunk sűrűn követi a karácsonyt, így ilyenkorra már némileg kifogyunk a használható ötletekből), akkor megláttam egy mini gumi hableányt, ami a célnak is pont megfelelt, a kád szélén is elfér még, nem ázik rongggyá, ha vizet ér, és még az érintett is örült neki.

Ez volt az első csak családi karácsonyunk, úgyhogy ez most így sikerült. Nem úgy, ahogy terveztem, de azért jó volt.

BUÉK!

Szegény blogom, jól elhanyagoltam!
Remélem a jövőben másképp lesz....

2012. április 25., szerda

Képesek és képtelenek

Egy 3,5 éves gyereknek képesnek kell lennie arra, hogy kifújja az orrát egyedül, és megtörölje a punciját egyedül.
Hogy miért?
Mert az óvónénik nem képesek rá.....

2011. augusztus 18., csütörtök

Ragozás

A kicsi 1 hét után azzal fogadott minket:
- Nagyon hiányoztam nektek!
Ami így is van.
És persze azt is tudjuk, hogy mit is akart mondani.
Csak hát ugye az a fránya ragozás........ :)

2011. augusztus 17., szerda

Mint a kacsa segge.........

A kicsiről momentán el sem tudom képzelni, hogy volt idő, amikor nem beszélt.
Vagy, ha volt is, most pótolja a lemaradást.
Estére már csak azért könyörgünk neki, hogy 1 (azaz egy) percre maradjon már csendben!
Mert zúg az ember feje.
De persze nem képes csendben maradni.

Ugyanakkor hihetetlen, hogy milyen szókincse van. Néha nem is tudom, hogy honnan szedte fel ezt vagy azt a kifejezést, szófordulatot.
Pláne amikor belekezd egy szerepjátékba! Márpedig belekezd!
És abba se hagyja.

2011. augusztus 10., szerda

Kölykök a nagyszülőknél

- Halló! Szia gyerök, hogy vagy? Mit csináltatok ma?
- Hálllló!.........jól....igen.......Szia!
És már adja is át a telefont valamelyik nagyszülőnek, mert ő nem ér rá, dolga van, rohannia kell.
Azt hittem ez majd csak 10-15 év múlva kezdődik, de úgy tűnik tévedtem.

2011. július 1., péntek

Kórházról utólag

- Az, hogy a főorvos minden felvételre kerülő nőbe beleturkál, vajon ugyanolyan előjog, mint a feudalizmusban az jus primae noctis? Mert más értelmét nem látom, ha ugyanis a probléma ujjal diagnosztizálható lenne, nem kéne a műtét.
- Már régóta foglalkoztat a kérdés, hogy vajonhogyan lehet elosztani egy szelet parizert két szelet kenyéren? A másik hasonló súlyú kérdés, hogy vajon a kórházi konyhák alkalmazottjai milyen ifjúkori trauma hatására képesek csak és kizárólag ujjnyi vastag szeletekben gondolkodni, ha parizerről van szó?
-Ismered azt a viccet, hogy találkozik a mindenórás, a vetélő és a wc-ben stikában dohányzó cigány kismama? Nem, ők szerencsére a főnővér tapintatának köszönhetően ebben a kórházban nem találkoznak.
- Ha a beteg maga is orvos, akkor jár neki a VIP szoba, pedig adott beteg ezt nem igényelné és sem a trezort, sem a tv-t nem veszi igénybe
- Ha a beteg maga is orvos, az amúgy rutinszerű beöntés mégsem lesz kötelező, de akkor vajon a többieknek miért az?
- Vajon a nem orvos betegek is kapnak altatót műtét előtti este és nyugibogyót a műtét előtt? Mindenesetre remélem.
- Ha a beteg maga is orvos, sokkal jobban be van szarva, mint egy laikus, mert ő tisztában van a lehetséges szövődményekkel is, és hülye módon előző este még a beavatkozásról szóló videókat is nézeget a Youtube-on
- Ha a beteg maga is orvos, a komplikációk nem lehetőségként, hanem tényként kezelendők
- Kicsit ijesztő, amikor az intenzíven másik ágyon fekvőt hipp-hopp felállítják, neked meg csak mérik a 90/45-ös vérnyomást és nyomatják beléd az infúziót
- Ha van két palack az állványon, amiből az egyikben az az antibiotikum van, amit a komplikáció miatt fontos lenne, akkor garantáltan lefolyik az infúzió a csőben, mialatt a másik palackból próbálnak neked vérnyomást csinálni, a váltónővér viszont úgy dönt, hogy nem érdemes új szereléket csinálni már...
- Ha az az élőlény, ami 1 hétig vérzik és mégsem döglik bele, gyanús, akkor mi van azzal, amelyik 3 hétig teszi ugyanezt?
- Tudod melyik a két legfeleslegesebb lyuk a nőn? Mert én már igen...
- És mennyire jó is, amikor hazaérve a gyerekeid futnak feléd .... és mennyire szar, amikor a nagy feje pont köldökmagasságban van, a kicsié pedig az oldalsó metszés magasságában, jut mindenkinek!
- És persze mekkora mák, hogy műtét utáni hétfőn munkaszüneti nap! Igaz, keddtől meló, mert ugye eredetileg nem erre készültünk....
- Aztán persze az a legfurcsább az egészben, hogy 3 hét múlva már kutya bajod és kellő távolságból tudsz tekinteni az egészre

2011. június 3., péntek

Már megint nagy lépések előtt állunk

Hátszóval műtétre megyek. Halogatom egy ideje, de amikor már a dokim pedzegeti, hogy kéne, akkor nincs mit tenni. Be vagyok szarva rendesen.

Kicsilány úgy tűnik szobatiszta lesz egy pár héten belül.
Mindez egy csomag hercegnős bugyinak és egy ív hófehérkés matricának köszönhető.
Motiváció a kulcsa mindennek.

Fiam minden este elmondja, hogy nem akar másik oviba menni. A szívem szakad meg!
Ovi mostanában nem panaszkodik, de azért rendszeresen rákérdeznek, hogy mit sikerült intéznünk. Hát a műtétem után Fimóta Központ, augusztusban Vadaskert, menet közben meg helyi pszichomókus felhajtása.
Úgy egyébként jelenleg itthon elég jól kezeljük a kölyköt. Néha úgy érzem, nincs is semmi baj.
De a múltkor is pont így éreztem, mielőtt az ovi kiborította a bilit.
Új oviról első infóim, hogy mindkét leendő óvónő katonás fegyelmet tart.
Hááát! Nem tudom. Az biztos, hogy kemény kéz kell a kölyökhöz, mert különben az illetőt megeszi reggelire. De hogy a szabályok merev betartása sem nyerő nála az is biztos.
Aggódom kicsit.
Lehet, h. le kéne ülnöm a leendő óvónőivel beszélni?
Vagy ne alakítsunk ki előítéleteket a kölyökkel szemben?
Nem tudom, mi a jó megoldás.

Ja és múlt héten beadtam a szakvizsgára jelentkezésemet is az utolsó pillanatban. Ajánlva, elsőbbségivel és tértivevényesen. És még mindig nem kaptam meg a tértivevényt róla. Aggódom!

Ez a hét az aggódás jegyében fog telni......................

2011. május 28., szombat

Hibák a rendszerben

Az a baj, hogy a föld forgási sebessége pont duplája a szükségesnek, másrészről az emberklónozással még mindig nem haladnak elég jól.

A Mézga Aladárban van az a rész, ahol a bolygólakók úgy gyorsították fel a bolygójukat, hogy kiszivattyúzták a bolygó belsejét, ezáltal csökkent a térfogata és a kerülete, emiatt nőtt a forgási sebessége. A tudósok évtizedek óta agyalnak rajta, hogy a naprendszerünkben miért csak a Földnek van valódi légköre. Nekem van sejtésem.

Az emberklónozás is régóta vitatéma. Mert pasik vitáznak róla.
Kérdeznék meg a két vagy többgyerekes, dolgozó nőket (akiknek esetleg hobbijuk is lenne, vagy csak sportolni is szeretnének), szerintem bármelyikük önként lenne alany.

Vagy az egyik, vagy a másik a megoldás, de ha egy nap továbbra is 24 óra marad és belőlem is csak egy lesz, akkor ez az élet semmire nem lesz elég!

2011. május 4., szerda

Hezitálás

A helyzet az, hogy megszivattam magam rendesen.
Eljött az óvodai beiratás ideje.
A nagy magánoviba jár, mert amikor ideköltöztünk, már rég lezajlott az ovibairatás ideje, így ez a lehetőség maradt. Húzós a díj, ezért hiába rágtam a párom fülét, hogy a kicsit is ide adjuk be, hajthatatlan maradt.
Szóval a kicsinek ovit kellett keresni.
Én nagy naívan elkocogtam a körzetes oviba, ahol közölték, hogy hely az nincs. Körzeteseknek sem. Aztán mondták, hogy hááát, egye fene, megpróbálnak az önkormányzattól póthelyeket kérni, de első körben nem tudják felvenni, majd nyár elején kiértesítenek, ha második körben mégis.
Itt következett némi pánik, aztán kaptam egy fülest, hogy a melóhely szerinti körzetes oviban is próbálkozzak. Elmentem a nyíltnapjukra, szimpatikusnak tűnt, de amikor rákérdeztem, hogy van-e esély, mondták, hogy a körzeteseket sem tudják felvenni.
A beiratás napján reggel váltottunk a párommal két szót, hogy ha már a kicsi papírjait beadom, akkor adjam be a nagyét is, hátha megszorulunk anyagilag, legyen egy menekülési útvonal, mert ha ez annyira bonyolult, akkor legyen inkább várólistán valahol a nagy is, ne akkor kelljen kapkodni fűhöz-fához.
Na itt b...tam el a dolgot.
Ugyanis legnagyobb meglepetésemre a melóhely szerinti körzetes ovi felvette mindkét gyereket.
Máig nem értem miért. Ennyit jelentene a két betű a nevem előtt?
Próbálom hinni, hogy van annyi tisztesség a világban, hogy nem, de tartok tőle, hogy igen.
És hogy mit nyavalygok, amikor bárki más páros lábbal ugrálna örömében?
Mert a nagy magánovijában éppen most kezdtünk el beszélgetni arról, hogy hogyan lehetne továbblépni, hogy mindenkinek jobb legyen. És látom rajtuk, hogy részükről próbálnak mindent megtenni a kölyök érdekében. És ők legalább már kiismerték és ha nem is teljesen, de tudják kezelni (én sem tudom teljesen, sőt!).
Mert itt most olyan pedagógusa van, aki tényleg tudja szeretni a kölyköt, ilyennek, amilyen.
Mert minden szakirodalom azt mondja, hogy az ilyen gyerekek kis létszámú csoportban jobban tudnak működni, a leendő oviban viszont 27-en lesznek egy csoportban a jelenlegi 12 helyett.
Mert itt van a nagy szerelme, és félek, hogy az ő elvesztése még nagyobb trauma lesz szegénykémnek.
A kicsi miatt nem aggódom, ő jól feltalálja magát bárhol, eléggé Tankaranka ahhoz, hogy ne tudják elnyomni és eléggé szeretgetnivaló ahhoz, hogy a pedagógusok is szeressék.
A fiam viszont egészen más tészta. Ha az IQ-jával nem bilincseli le a leendő óvónőit, akkor nem nagyon lesz más adu a kezében. És még itt, a magánoviban, kiscsoportban is erősen szorong, mi lesz akkor az új oviban, új helyen, új közösségben?
Félek, hogy hibázunk ezzel a döntéssel.
De nem tudok mit tenni, mert jó egy éve rágom a párom fülét, hogy utálom, hogy a város két végébe kell rohannom a két gyerekért, és azt szeretném, ha egy helyre járnának (persze én a lakásunktól 3 percre található magánovira gondoltam).
Hát most járhatnak egy helyre és még olcsó is lesz.
Ahogy a Rosencrantz és Guildenstern halottban mondják: "Valamikor az elején kellett volna tudni nemet mondani!"
Aznap reggel, amikor azt a két mondatot váltottuk, hogy adjam be az ő papírjait is, még be is villant az agyamba, hogy mekkora szívás lesz, ha esetleg felveszik a kölyköt, de elhessegettem a gondolatot, hiszen azt mondták, még a kicsit sem tudják felvenni.
Hát most ez van.
Ma voltunk beszélni a magánoviban a két óvónővel és az óvodavezetővel.
Mondták, hogy szeptembertől számítva még két hónapig tartják a helyet a kölyöknek, hogy ha nem válna be az új ovi, akkor visszahozhatjuk. Rendesek.
De vajon az a két hónap mit fog kihozni a gyerekből?
És mi van, ha két hónapig mintagyerek lesz és csak a harmadikban mutatja ki a foga fehérjét?
Tudom, hogy már megint olyan dolgok miatt aggódom előre, amiken nem tudok változtatni, de nem tudom megbocsátani magamnak, hogy az én "hülyeségem" miatt kerültünk ilyen helyzetbe.

Globális felmelegedés?

Két hete levákuumoztuk a télikabátokat, sálakat és egyéb téli cuccokat, majd betároltuk anyuéknál, innen 70 km-re.
Hiba volt.
Ma reggel fel kellett túrnom az összes komódot, mire fel tudtam öltöztetni a kölyköket valahogy.

2011. április 29., péntek

Memento mori

Amikor a lányommal voltam terhes, a magnéziumhiány miatt eléggé besűrűsödtek az amúgy ritkán jelentkező extraszisztoléim.
Ez egyfajta szív ingerületvezetési hiba, nem akkor dobban, amikor kellene.
Átélni meg egészen különös érzés. Dobban egy nagyot a szív, aztán mintha az ember belsejében egyszercsak vákuum támadna egy pillanatra. Mintha belül meghúznák a zsigereit. Mintha kiszivattyúznák belőle a lelket.
Félelmetes egy kicsit.
Mert sosem tudhatod, hogy nem ez volt-e az utolsó szívdobbanásod.
Ugyanakkor valahogy furcsa is érezni valamit, aminek amúgy tudunk a működéséről, de a napi élet során ritkán veszünk róla tudomást. Kicsit olyan volt, mintha a szív időnként figyelmeztetne: Hahó, én is itt vagyok ám, teszem a dolgom, de azért ne bízd el magad!

2011. április 17., vasárnap

Segíts Szilvinek!

Simon Szilvia, egy 37 éves, 3 gyerekes édesanya várja a segítségedet.
Mielodiszpláziában szenved, egy rosszindulatú vérképzőrendszeri betegségben, ami bármikor leukémiává fajulhat. Csak az őssejtbeültetés segíthet rajta. De egyenlőre még nem találtak neki donort.
Ha vállalkozol arra, hogy őssejtdonor legyél, akkor ezen a honlapon minden infót megtalálsz az őssejtdonációról és Szilviről:
http://segitsszilvinek.blogspot.com/
Nagyon fontos tudnod, hogy az őssejteket ma már nem a csontvelőből veszik, mint régen, hanem úgy, mintha vért adnál.
Ha erre nem vállalkozol, de anyagilag segítenél, akkor ezen a számlaszámon megteheted:
Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet: 70600102-15358048
De már azzal is segítesz, ha a blogodon, honlapodon, facebook/iwiw oldaladon kiteszed a blog elérhetőségét, minél többen olvassák és adják tovább, Szilvinek annál nagyobb az esélye, hogy akadjon valaki, aki megfelelő donorja lesz.
Köszönöm, ha segítesz!

2011. január 27., csütörtök

Karrier gyes után

A minap az MR1 Kossuth szombat délelőtti műsorában egy emancipunci éppen azt magyarázta, hogy gyesről visszatérő kismamaként nem kell magunkat hátrányosnak érezni, hiszen a munkáltatók kezdik megérteni, hogy az anyukákkal jobban járnak MERT: az anyuka egyszerre több mindenre tud figyelni, lojális a munkáltatójával szemben, és jobban is teljesít.
És hogy amikor interjúra megyünk (vajon a gyesről visszatérők hány százaléka megy vissza olyan állásba, ahol interjúztatnak?), akkor tudnunk kell válaszolni olyan kérdésekre, hogy mit tennénk, ha szólnak az oviból, hogy belázasodott a gyerek. Mert igenis kell lennie talonban legalább két ugrasztható emberünknek. És, hogy a munkáltató simán felveszi a két vagy többgyerekes anyukát is, ha tudja, hogy igaz ugyan, hogy 2-3 napig otthon marad a gyerekekkel, de azután gőzerővel veti bele magát a munkába és pótolja a kimaradást.
Hát igen, ez eddig szép és jó.

Én viszont immáron kevésbé emancipunciként (én is az voltam a kölykök előtt, hajaj!) már tudom, hogy egy anyuka max azért lojális a munkáltatójával szemben, mert tudja, hogy létszámleépítés esetén ő az első, akit kitesznek és ennek megakadályozása végett képes akár széttépni is magát, hogy megfeleljen, de közben azon agyal, hogy hogy fog odaérni a bölcsibe/oviba/iskolába, vagy egyszerre mindhárom helyre.
És közben retteg, hogy a gyerek ne legyen beteg, mert nem mindenkinek van két ugrasztható kontaktja. És nem mindenkinek van pénze a bébiszitterre sem.
És én nem bíznám a beteg gyerekemet másra, mert én tudom, hogy amikor nyűgös és ramatyul van, akkor mivel, hogyan lehet megvígasztalni. Vagy még én sem.
Arról nem beszélve, hogy emancipunci elfelejti azt, hogy amikor a gyerek beteg, akkor plusz-mínusz két nappal én is beteg vagyok. És ők már rég meggyógyultak, amikor én még messze nem. És szó sincs gőzerőről.

És megint elkövettem azt a hibát, hogy megmutattam a munkáltatómnak, hogy vagyok olyan legény, mint mások! Másfél hete kiköpöm a tüdőmet, de bemegyek, mert majd én megmutatom (Kollegina le is dorongolt, hogy mit akarok, ő már egy hete lázas, de vesz be Algopyrint, és egyébként is ők egész éjjel nem aludtak, mert a gyereke is lázas. De azért bejön. Mert megmutatja! Fasza!). Kölyök is köhög, de ugye én megmutatom, és ameddig nem lázas, addig mehet oviba, és egyébként is, a többi is köhög és taknyos.
Én múlt csütörtökön dőltem ki, jöttem haza a munkahelyemről, és írtam magamnak antibiotikumot, kölyök hétfőig húzta, kedden már 39 fokos láza volt estére.
Dokinéni csütörtökre rendelt vissza minket, ez pont megfelelő időpont volt ahhoz, hogy az időközben özönvízszerű takonymennyiséget termelni kezdő és az elmúlt éjszakát végigüvöltő, 38 fokos lázzal küzdő picit is meg tudjuk mutatni neki.
Jövő hét csütörtökre rendelt volna vissza, de mondtam neki, hogy az nem fog menni (az már 2 hét hiányzás lett volna!). Kiegyeztünk a keddben, de láttam a tekintetében a rosszallást.
Ez van, megint nem tudok jó anya lenni, mert vagy a munkáltatóm lesz elégedetlen, vagy a gyerekorvos. Hogy a gyerekeimről ne is beszéljek!
Miközben szívem szerint magam is feküdnék még egy hetet, de nem tehetem.
Emancipunci meg kapja be!