Karrier gyes után

A minap az MR1 Kossuth szombat délelőtti műsorában egy emancipunci éppen azt magyarázta, hogy gyesről visszatérő kismamaként nem kell magunkat hátrányosnak érezni, hiszen a munkáltatók kezdik megérteni, hogy az anyukákkal jobban járnak MERT: az anyuka egyszerre több mindenre tud figyelni, lojális a munkáltatójával szemben, és jobban is teljesít.
És hogy amikor interjúra megyünk (vajon a gyesről visszatérők hány százaléka megy vissza olyan állásba, ahol interjúztatnak?), akkor tudnunk kell válaszolni olyan kérdésekre, hogy mit tennénk, ha szólnak az oviból, hogy belázasodott a gyerek. Mert igenis kell lennie talonban legalább két ugrasztható emberünknek. És, hogy a munkáltató simán felveszi a két vagy többgyerekes anyukát is, ha tudja, hogy igaz ugyan, hogy 2-3 napig otthon marad a gyerekekkel, de azután gőzerővel veti bele magát a munkába és pótolja a kimaradást.
Hát igen, ez eddig szép és jó.

Én viszont immáron kevésbé emancipunciként (én is az voltam a kölykök előtt, hajaj!) már tudom, hogy egy anyuka max azért lojális a munkáltatójával szemben, mert tudja, hogy létszámleépítés esetén ő az első, akit kitesznek és ennek megakadályozása végett képes akár széttépni is magát, hogy megfeleljen, de közben azon agyal, hogy hogy fog odaérni a bölcsibe/oviba/iskolába, vagy egyszerre mindhárom helyre.
És közben retteg, hogy a gyerek ne legyen beteg, mert nem mindenkinek van két ugrasztható kontaktja. És nem mindenkinek van pénze a bébiszitterre sem.
És én nem bíznám a beteg gyerekemet másra, mert én tudom, hogy amikor nyűgös és ramatyul van, akkor mivel, hogyan lehet megvígasztalni. Vagy még én sem.
Arról nem beszélve, hogy emancipunci elfelejti azt, hogy amikor a gyerek beteg, akkor plusz-mínusz két nappal én is beteg vagyok. És ők már rég meggyógyultak, amikor én még messze nem. És szó sincs gőzerőről.

És megint elkövettem azt a hibát, hogy megmutattam a munkáltatómnak, hogy vagyok olyan legény, mint mások! Másfél hete kiköpöm a tüdőmet, de bemegyek, mert majd én megmutatom (Kollegina le is dorongolt, hogy mit akarok, ő már egy hete lázas, de vesz be Algopyrint, és egyébként is ők egész éjjel nem aludtak, mert a gyereke is lázas. De azért bejön. Mert megmutatja! Fasza!). Kölyök is köhög, de ugye én megmutatom, és ameddig nem lázas, addig mehet oviba, és egyébként is, a többi is köhög és taknyos.
Én múlt csütörtökön dőltem ki, jöttem haza a munkahelyemről, és írtam magamnak antibiotikumot, kölyök hétfőig húzta, kedden már 39 fokos láza volt estére.
Dokinéni csütörtökre rendelt vissza minket, ez pont megfelelő időpont volt ahhoz, hogy az időközben özönvízszerű takonymennyiséget termelni kezdő és az elmúlt éjszakát végigüvöltő, 38 fokos lázzal küzdő picit is meg tudjuk mutatni neki.
Jövő hét csütörtökre rendelt volna vissza, de mondtam neki, hogy az nem fog menni (az már 2 hét hiányzás lett volna!). Kiegyeztünk a keddben, de láttam a tekintetében a rosszallást.
Ez van, megint nem tudok jó anya lenni, mert vagy a munkáltatóm lesz elégedetlen, vagy a gyerekorvos. Hogy a gyerekeimről ne is beszéljek!
Miközben szívem szerint magam is feküdnék még egy hetet, de nem tehetem.
Emancipunci meg kapja be!