Ikrek akarok lenni!

Amikor a pici az etetőszékben tajtékzik, mert éhes, a nagy viszont a wc-n üvölt, h. kész van és ki kéne törölni a fenekét, miközben a mosógépet is ki kéne rakni és még egy falatot nem ettem........

Ez neked kalamajka, Gerry??????

Az ember lánya teljesen gyanútlanul elkezdi olvasni Gerald Durrell A piknik és egyéb kalamajkák című könyvét. Jót szórakozik a család és az író viszontagságain. Élvezi a megszokott humoros, könnyed hangvételt.
Aztán az "egy nap-egy könyv" fogyasztási sebesség törvényszerűsége miatt este 10 körül kezd bele az utolsó, A bejárat című írásba.
Még akkor sem fog gyanút, amikor a történetben az egyik szereplő megjegyzi, hogy neki még most is borsózik a háta a levélben leírt sztoritól.
Aztán a képébe kap egy olyan kőkemény horrort, amit igazán nem várt az amúgy joviális külsejű, ártalmatlannak látszó írótól.
És azóta nem mer éjjel kimenni pisilni és lehetőleg minél kevesebbszer néz tükörbe. És hiába próbál Arra nem is gondolni, akkor is A lény jár a fejében. És hála jólfejlett vizuális fantáziájának el is tudja képzelni.
És most egy darabig nem szeretne egyedül maradni otthon este. Éjjel meg pláne nem.
És a fene egye meg, már Durrellt sem lehet olvasni?

Miértkorszak

A névelőn kívül nincs olyan mondatrész, amelyre a gyerek ne tudna visszakérdezni.
A kapott választ pedig arra használja fel, hogy újabb és újabb kérdéseket tegyen fel.
Olyan mintha az ember elidulna egy varázskastélyban, aminek minden egyes ajtaja olyan szobába nyílik, melyből további ajtók nyílnak, melyek olyan szobákba nyílnak, melyekből további ajtók nyílnak, melyek olyan szobákba nyílnak, melyekből további......
Szóval vagy lerázza az ember a kölyköt a legelején, vagy szabadon ereszti a fantáziáját és belelendül.
De akkor is az övé az utolsó szó: És mijaza......

Szomorú nap

Ez ma egy olyan nap, hogy hiába lehetne nekem jó napom, annyi szomorúság van körülöttem, hogy én sem tudom jól érezni magamat.

Annyira rossz, hogy hiába szerettem volna, hogy a barátaink szerencsecsillaga végre felragyogjon és beköszönjön hozzájuk az a kis lélek, akire oly sokáig vártak.
Én is átéltem párszor a hiábavaló várakozás gyötrelmét, tudom milyen az, amikor megint nem sikerül. Tudom, milyen kegyetlen érzés, mennyire fáj az ember lelke tőle. Tudom mennyire selejtnek, mennyire tehetetlennek érzi magát olyankor az ember, mennyire szeretne megszűnni, csak hogy szűnjön végre a fájdalom.
Amikor kiüresedik a világ, eltűnik a talaj a lábunk alól és csak hullunk bele a nagy semmibe, ahol már nincs cél, nincs akarat, semmi nincs, csak pont azt van: a nagy SEMMI. A hiánya annak, amit annyira szeretnénk, amiért odaadnánk a fél karunkat, hogy a másikba ringathassuk végre.
Amikor már csak azt látjuk, hogy körülöttünk mindenki terhes vagy már kisbabája van. Az utcán, a boltban, a gyógyszerttárban, a fodrásznál, a kozmetikusnál, a munkahelyünkön, a buszon, a lépcsőházban, mindenhol, mindenki MÁS terhes. Csak pont mi nem. Már megint pont mi nem.
És úgy érezzük, hogy már soha nem is leszünk terhesek. Mert el vagyunk átkozva. Mert selejtek vagyunk. Mert tuti elkövettünk valami nagy bűnt, amiért most bűnhődnünk kell, még ha nem is tudunk róla. Valami biztosan van, mert az nem lehet, hogy nekünk sosem sikerül. Hiába teszünk meg mindent, járunk utána mindennek, csináljuk végig fájdalmas vizsgálatok és kezelések sorát, hiába imádkozunk, hiába könyörgünk, hiába......minden hiába!
Nem, nem és nem.
Pedig már semmi, de semmi nem állhatna az útjában. Jöhetne. Tárt karokkal várjuk. Mindent meg fogunk adni neki, ha egyszer majd végre megszületik....Csak szülessen már végre!
Amikor eljutunk arra a pontra, ahonnan már nincs tovább. Amikor már senki nem tud mondani semmit, hogy miért nem? Hogy megint miért nem?
Nem tudom, hogyan lehet ezt túlélni. Egyszer még hagyján. De ennyiszer?
Nem tudom honnan van bennünk nőkben ennyi hihetetlen erő és akarat, hogy újból és újból összevakarjuk magunkat önkezünkkel a padlóról. És felállunk, mert fel kell állnunk. Mert menni kell tovább. Nekifutni újból és újból, amíg csak lehet. Mert KELL, mert nagyon kell az a pici üvöltő csomag. Hogy a karjainkba szoríthassuk, hogy szerethessük szívünk minden szeretetével.

Én annyira bíztam, annyira reméltem. Annyira szerettem volna, hogy végre sikerüljön nekik is. Mert nem lehet, hogy most sem. Hogy ennyi minden után megint nem. Ilyen nincs, ilyen nem lehet.

Ki kell találnom valamit. Muszáj, hogy legyen valami. Valami, ami segít.
Ha ráolvasás, akkor ráolvasás, ha vudu varázslat, akkor vudu varázslat.
Dolgozni fogok az ügyön.
Mert ez így nem mehet tovább!

A süti, aminek csak széle van

És igen!
Végre valaki legyártotta minden almáspitemániás álmát: a tepsit, amiben olyan süteményt lehet sütni, aminek csak széle van.
Ide nekem egy ilyet, de rögvest!
Köszi Mamzelle-nek a tippet, most álmatlan éjszakáim lesznek...
Mennyi is most a dollár?

Esélyegyenlőség

Az Intersport bejáratát balról és jobbról övező 2-2 parkolóhely a mozgássérültek részére van fenntartva.
Nem tartom valószínűnek, hogy a mozgássérültek tömegesen rohannák meg a boltot, mondjuk akciós sílécért.
Ugyanakkor - annak ellenére, hogy a bolt felét lassan játékok teszik ki - nincs egy nyomorult bevásárlókocsi, amire az ember a babahordozót feltehetné.

Mozgolódás

Kiscsipet már felhúzza magát, ha megfogjuk a kezét (ezért nem egyszerű körmötvágni sem neki), ha pedig függőlegesben tartjuk, kirúgja magát a lábával és boldogan vigyorog, h. már tud állni (na persze nem tud, de ezt egyenlőre nem mondjuk el neki).
Ha vki bekerül a látóterébe, akkor elkezd kapálózni az összes végtagjával és sikongatásokkal igyekszik felhívni magára a figyelmet, ha pedig az illető le is ül hozzá, akkor elmeséli neki az egész addigi életét, mint a nyugdíjas mamikák a váróban, és ettől nagyon boldognak tűnik.
A pihenőszékén az állatfigurákat már egészen célirányosan bizergálja, a zenélő forgót pedig borítékolom, h. pár napon belül magára fogja rántani.
Forog, sőt gurul. A forgást ugyanis közlekedésre használja, mióta rájött, h. a kúszással kapcsolatos próbálkozásai inkább tolatást eredményeztek.
Gondolkozunk, h. egykori úttörőcsapatokhoz hasonlóan, felvegyük-e Széchenyi nevét, hidat ugyanis nagyon tud csinálni....

Családon belüli pozíció

Mire észbekaptam, hátrébb szorultam a rangsorban, mint a kutya, pedig nincs is kutyánk, csak két gyerekünk.

Nevelősdi

Miután sikeresen feltereltem magam előtt a lépcsőházban, jobb kezemben Kisgömböccel, bal kezemben a bevásárlással, és így nem kellett fentről leordítoznom, hogy ugyan kegyeskedjen már egyedül feljönni a negyedikre, de azonnal, mert különben lemegyek és lesz nemulass, kabátlevétel közben csendben megjegyezte:
"Anya jó vagy!"
Kérdem miért?
"Mert nem kiabáltál."
Végülis a nevelés alapja a pozitív dolgok megerősítése.
Volna mit tanulnom a kis csirkefogótól.....

In memoriam?

Ma kidobáltam a telefonomból a rég nem használt telefonszámokat. Régi, elfeledett barátok, munkatársak, ismerősök.
Amikor a nemrég elhunyt barátunk számához értem, nem voltam képes kitörölni.
Valahogy nem lehet... nem tehetem meg... hiába tudom, hogy már nincs kit hívni... valahogy olyan lett volna, mint egy gyilkosság.
Nem járok ki a sírjához, de azt hiszem a lelkemen kívül a telefonomban is egy kicsit őrizni fogom az emlékét.


Vajon hányan őrzik elhunyt szüleik telefonszámát a telefonjukban? Talán még át is mentik a következő telefonba is.....

Morcos a libapék.....

Nem tudom, miért kell külön kérni, hogy a gyereknek PUHA perecet adjanak?
Vagy azt a fogatlan nyugdíjasoknak tartogatják?

Miss Marple

Anyám tegnap elhagyta a kispiacon a karkötőjét, amit szülinapjára fűztem.
Ma végigkérdezgettem az árusokat, hogy nem találta-e meg valamelyikük.
Természetesen nem.
Már csak hazafelé döbbentem rá, hogy az egyikük azt mondta, hogy ő délután kint sem volt.
Én nem mondtam, hogy anyám délután járt arra........

Ceruzateszt

Egykoron, boldogult tinikoromban, talán fodrásznál történő várakozás közben akadt a kezembe valami nőknek szóló divat- vagy bulvármagazin.
Abban olvastam, hogy a női mell szépségének fokmérője a pasik szerint az ún. ceruzateszt, vagyis hogy a mell alá helyezett ceruzát megtartja-e vagy sem.
Természetesen amint hazaértem, első dolgom volt keresni egy ceruzát, majd bánatosan konstatálni, hogy az enyém még nem tartja meg.
Most így évtizedekkel később, két gyerek után, rá kellett döbbennem, hogy azt a cikket annakidején vagy a tördelőszerkesztő húzta meg a kelleténél jobban, vagy én érthettem félre valamit nagyon......

Fiastyúk

Apám a csillagképeket magyarázta elsőszülöttemnek. Az ott a Fiastyúk, azt ott a Castor és Pollux...
Erről szabad asszociációval beugrott, hogy egykoron valaki rendszeresen olyan tojásokat hozott, melyek duplák voltak, vagyis egyazon tojáshéjon belül két sárgája volt.
Vajon ha az a tyúk talákozott volna kakassal, akkor a tojásokból csirkeikrek bújtak volna ki?
Egyáltalán a madaraknál léteznek ikrek?
Milyen lehet egy merev falú tokon osztozni egy másik élőlénnyel?
Ebben az esetben még a "kirúgom az oldalát" sem működik, melyet az embergyerekek például meg tudnak tenni.
Meg azért más, ha két kisbaba lubickol egymás mellett, mint ha két kis karmos lábú csibe.
Azt hiszem, inkább lennék ikerbaba, mint ikercsirke.

Gyerekcipő

A gyerekcipő az egy érdekes dolog.
A dedek lába sajátos módon folyamatosan növekszik, ennek köszönhetően időnként sajnos muszáj nekik új cipőt venni, pedig ennek sem a gyerek, sem a szülő nem örül kifejezetten.
De előbb-utóbb eljön a nap, amikor az ember (asszony) fülönfogja vonakodó csemetéjét és hosszas útvonaltervezést és időszámvetést követően elindul felfedezni a környéken található végesszámú gyerekcipőbolt idei szezonális kínálatát.
Ami nincs is.
Kétféle gyerekcipő létezik ugyanis: Márnincs és Mégnincs.
Vagyis, ha az ember (asszony) gyermekének lába novemberben növi ki a magasszárú átmeneti cipőt és ezzel okot szolgáltat ahhoz, hogy benevezzünk a "ki talál 24-es hótaposót a városban" versenyre, akkor csalódottan kell konstatálnunk, hogy novemberben MÉG nem forgalmaznak hótaposót. Ugyanakkor semmilyen konkrét információt nem tudnak adni arra vonatkozólag, hogy vajh MIKOR fognak megjönni a téli cipők.
Ember (a.) mély sóhajjal elüget a kínaiba és vesz, amit kap, de elhatározza, hogy tavaszi cipőt mindenképpen valami jó minőségűt szerez a lúdtalphajlammal megáldott elsőszülőttjének.
És eljő a tavasz.
Kis csapat ismételten felkerekedik, immáron egy leánygyermekkel súlyosbítva az amúgysem rózsás helyzetet. Ekkor azonban megrökönyödve kénytelen tudomásulvenni, hogy a polcokat nyári szandálok borítják, tehát tavaszi átmeneti cipőt MÁR nem talál.
Alanyunk a kereskedők felmenőinek szapora és nem jóindulatú emlegetéseinek közepette tér haza, miközben azon morfondírozik, hogy vajon milyen úton-módon számíthatná ki előre a gyerek nyári lábméretét, hiszen nyári szandált azt MOST nagyon tudna venni.