Változások szele.....

Már megint új utak előtt állunk.
Annyira utálom az ilyet.
Már rájöttem az évek során, hogy én alapvetően egy dagonyázó disznó vagyok, aki szeret félálomba merülten merengeni a semmin a langyosban.
De mindig jön valami, ami megzavar ebben.
4 éve mást sem teszek, mint gyereket nevelek.
És most itt a hatalmas változás: bölcsibe szoktatás és munkába visszarázódás.
Nincs kedvem egyikhez sem, de muszáj.
Nem vagyok az az igazi ősanya típus, aki imád otthon dekkolni a fészekalja gyerekkel. Sőt!
De belegondolni abba, hogy még pár hét és reggel beadom a kölyköket, rohanás melózni, meló végén rohanás összeszedni őket, bevásárlás, menet közben némi játszóterezés, gyerekek hazaterelése (pulikutya vagy velociraptor, ez itt a kérdés!), vacsora, fürdés, fektetés, mese, némi tv bámulás, alvás. Mert ez lesz minden nap.
És száguldanak el mellettem a napok.
Most kaptam észbe, hogy kb. ugyanannyim van vissza, mint amit már leéltem. Vagy annyi sem.
És ebből az elkövetkező 10-20 évet ebben a rohanásban fogom leélni.
Meg kéne valahogy állítani az időt. Vagy legalább lelassítani. Hogy legyen időnk mindenre, de legalább egymásra.