Trilla

Sokan rajonganak a madárfüttyért és úgy gondolják, h. az a legédesebb muzsika a fül számára.
Én is így voltam egy darabig, de rá kellett jönnöm, h. amit a városi rigók művelnek, az már régen nem tartozik a trilla kategóriájába.
Évekkel ezelőtt egy hajnalon nekiindultunk megkeresni az éjjel elveszett cicánkat és megdöbbenten vettük észre, hogy hal el a ciccegésünk a rigók egymást túllicitáló hajnali hangversenyében. Egyszerűen esélyünk nem volt rá, h. bármilyen vájtfülü macska meghallja a hangunkat, max, ha végigüvöltöttük volna az utcát a nevével, de nem akartuk mások álmát megzavarni.
A macska soha többé nem került elő, és néha eltöprengek, h. vajon milyen messze lapulhatott tőlünk és hallott-e bármit abból, h. kerestük.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert mostanában gyakran előbb ébredek, mint a kis tollas hangversenyzők, és van lehetőségem végighallgatni, ahogy az erdei (immáron urbanizált) pinty kissé karcos, de még szolíd trilláit fokozatosan felváltja a territóriumért vetélkedő rigók őrjöngésig fajuló hangorkánja.

Ilyenkor visszasírom azt a nyarat, amikor az éjszakáinkat egy panelrengetegbe tévedt fülemüle finom, szinte csobogásszerű éneke édesítette meg.