Az a pici szárnymozdulat....

Szeretem nézni, ahogy a galambokat fújja a szél.
Nem tudom, ők vajon mit szólnak hozzá.
Azt tudom, hogy a régi lakás ablakából számtalanszor láttam a varjakat vitorlázni a kemény őszi szelekben, ők kifejezetten élvezték.
Én meg irigykedtem.
Hihetetlen érzés lehet egyetlen pici szárnymozdulattal a hatalmunk alá hajtani a levegőt.
Valamikor gyerekkoromban visszatérő álmom volt, amiben csodálatos tájak fölött repültem. Akkor ismertem, tudtam ezt a pici szárnymozdulatot. A lényem része volt. Hiszen tudtam repülni.
Azóta számtalan magyarázatot olvastam erről, hogy pubertás korban mindenki repül álmában, hogy a repülő ősöktől van beégve a tudatunkba, hogy az agykéreg tudatos részének kikapcsolása okozza.
Nem érdekel.
Én tudom, hogy tudtam repülni, és tudom, hogy majdan fogok is tudni megint. És akkor magától értetődő lesz az a pici szárnymozdulat megint. A lényem része.
A lélek része.