Kundera

Amikor fiatal voltam divat volt Kunderát olvasni. Mindenki Kunderát olvasott, mert a többiek is Kunderát olvastak, így nekem valahogy elment a kedvem az egésztől és csakazértsem olvastam Kunderát.
Aztán most eljött az ideje, és egyáltalán nem bánom, hogy csak most.

"Különös, az emberek reggeltől estig mosdatlanul beszélnek, de ha egy általuk tisztelt, ismerős embert hallgatnak a rádióban, amint minden mondat végén a francba küld valakit, valahogy csalódottak."

"A városban tiltakozó tüntetés zajlott, s Sabina nem tudta megállni, hogy ne vegyen részt rajta. A fiatal franciák az öklüket rázták, s jelszavakat kiáltoztak az orosz imperializmus ellen. A jelszavak tetszettek Sabinának, de egyszerre csak meglepődve állapította meg, hogy képtelen a többiekkel kiabálni. Néhány perc után nem volt maradása a menetben.
Ezt az élményét megosztotta francia barátaival. Azok csodálkoztak: - Szóval te nem akarsz harcolni hazád megszállása ellen? - Meg akarta nekik mondani, hogy a kommunizmus mögött, a fasizmus mögött, az összes megszállás és invázió mögött egy alapvetőbb és általános rossz bújik meg; ennek a rossznak a jelképévé számára a menetelő sokaság vált, mely az öklét rázza, és unisono kiabálja ugyanazokat a szótagokat. De tudta, hogy ezt képtelen volna nekik megmagyarázni. "

" Sabina pillantása a sír mellé állított kőlapra esett. Ez a kőlap olyan iszonyattal töltötte el, hogy gyorsan hazasietett.
Egész nap a kőlapra gondolt. Miért rémítette meg annyira?
Így válaszolt magának: Ha a sírt kőlap fedi, a halott soha többé nem juthat ki belőle.
De hiszen a halottak amúgy sem kelnek ki a sírból! Nem mindegy hát, hogy föld borítja őket, vagy kőlap?
Nem mindegy: ha a sírt kővel borítjuk le, ez azt jelenti, nem akarjuk, hogy a halott visszatérjen. A súlyos kő azt mondja az elhunytnak: "Maradj ott, ahol vagy!"
Sabina az apjára gondol. A koporsó fölött föld van, a földből virágok nőnek, és a jávorfa gyökerei a koporsó felé nyújtóznak, így az ember elképzelheti, hogy a gyökerek és virágok által a halott kikel a sírjából."