Tartózkodó érzelem

Öregszem.
Már nem tudom teljes lelkesedéssel és átéléssel élvezni, mert mindig ott motoszkál az agyam hátsó csücskében a cinizmus, h. vajon az írónő látott-e egyáltalán közelebbről pasit?
De komolyan: Melyik tengerésztiszt maradt volna 8 évig hűséges egy csajhoz, aki -még, ha csak rokonai sznobozmusának nyomására is - de társadalmi különbségükre hivatkozva kikosarazta?
Meg amikor a nevezett tengerésztiszt hirtelen rádöbben, h. hősnőnk unokahúga komolyan vette udvarlását és a család már a puszta jelenlétét is házassági ígéretnek tekinti, ő persze ebből semmit nem vett észre! Naneeee! Megoldás: gyorsan elrohanunk rokonaink sürgős meglátogatására hivatkozva, korábban állhatatoságára büszke kiscsaj közben gyorsan beleszeret legjobb barátunkba, mi ismét szabadok vagyunk.
Utána még egy-két bonyodalom, félreértés, gaz csábító, rokoni praktikák, míg végül csak egymásé lesznek. Jaj, lelőttem a poént? Miért, ki mire számított?

Akkor inkább az Üvöltő szelek!

Miért nem tudok hinni benne, h. legalább akkoriban voltak ilyen pasik?
Mi irtotta ki belőlem a romantikát?
Mikor győzött a józan ész és a realitás?
Sajnálom.