Visszakérem az iskolapénzt

Most, h. az elmúlt tízen pár évhez képest végre több időm van olvasni, könyvtárfüggő lettem megint.
Azonban ifjúkori mindenevésemhez képest egyenlőre a Bächer Iván adta irányvonalat követem, vagyis végigeszem magam az Elindulni két nővel című kötetben összegyűjtött kritikáiban megemlített könyveken.
Ennek következtében kicsit túlteng az olvasmányaim közt a zsidó irányvonal, de ez nem baj, mert felvetett egy új problémát:
Momentán azt, h. rá kellett jönnöm, h. a 20. századi magyar történelem úgy, ahogy van kimaradt az életemből. Próbálok visszaemlékezni, h. tanultunk-e bármit ezzel kapcsolatban, de nem bírok elővadászni egyetlen konkrétumot sem. Ha jól emlékszem a világtörténelmet is a japánok kapitulációjánál hagytuk abba. Mondván, h. nem fért bele az óraszámba.
De most, h. elolvastam Goda Gábor Volt egyszer egy család című könyvét, Szabolcsi
Miklós József Attila monográfiájának első részét, és ezzel párhuzamosan Valachi Anna József Jolán az édes mostoha című könyvét, rá kellett jönnöm, h. nem tudok semmit erről az időszakról. Nem tudom, mi az a klerikális, mi az a reakciós, nem vagyok tisztában a történelmi háttérrel, ki, mikor, kivel volt, ki ellen, miért? Most akkor az vajon forradalom vagy ellenforradalom? Milyen terror, fehér? Vagy vörös? Dunába lőtték? Csak úgy?
Csak kapkodom a fejemet!
Felpakolják a zsidókat a vagonokba, kiirtanak egy csomó embert, majd pár évtized múlva mégis megint őket utálják?
Proletárdiktatúra? Tanácsköztársaság? Horthy? Bethlen?És 56-ig még el sem jutottam olvasmányilag!
Most Móricz Zsigmond Életem regénye kapcsán rá kellett jönnöm, h. nem is volt olyan ősrégen a jobbágyság intézménye minálunk. Pedig eddig azt én a középkorral kapcsoltam.
Meg Ady, Nyugat, Juhász és Kosztolányi, Babits.
Az irodalmat sem tudom elhelyezni a történelemben, pedig a kettő egymás nélkül értelmezhetetlen.
Hatalmas káosz van a fejemben és nem tudom, hogyan fogjak neki a rendrakásnak.
Kéne egy jó történelemkönyv, amiben az a forradalom, ami tényleg az volt, és azok a hősök, akik tényleg azok voltak. De félek, h. ilyet itt még vagy 50 évig nem fogok találni.
Meg szintetizálni kéne az egészet: kort, történelmet, politikai, gazdasági és kultúrális viszonyokat, fogalmakat, írókat, az ő viszonyaikat és viszonyaik változását a korhoz, történelemhez, politikához.
Szabolcsi például ezért egy csoda, mert ellentétben a Móricz könyv előszavát író Erdei Ferenccel, akinek szövegén átsüt a kommunista szemlélet, Szabolcsi mindvégig képes tárgyilagosan a tényekre és körülményekre szorítkozni, nem megy át sem pro, sem kontra propagandaszövegbe. Igaz tíz év van a két írás közt. Ennyit számít?
Megdöbbentő!

Szintetizálás:
Valahogy elfuserált az egész oktatásunk. Ma egy Einsteinről szóló filmet néztem a Spektrumon. Rendkívül érdekes volt, h. rávilágított Einstein azért volt zseni, mert képes volt a környezetében begyűjthető információkat szintetizálni, azokból új és előreutató dolgokat felfedezni. Beszólt Max Plancnak: " Hé, öreg! Még egy lépés kellett volna és megtalálod a Szent Grált!" Erre Max ahelyett, h. bevágta volna a durcást, hátbaverte az ifjú kollégát és onnantól mindenben támogatta.
Matematikus kolléga dolgozott egy problémán, ő felvette, nézegette, lett belőle E egyenlő m-szer c négyzet.
Ezzel szemben a mai oktatás esélyt sem ad arra, h. ez a szintetizáló nézőpont kialakuljon. Tanítanak történelmet, irodalmat, matematikát, fizikát, kémiát, zenetörténelmet, művészettörténelmet, de mindent önálló tantárgyként. Ennek köszönhetően lóg minden a levegőben. Meg nem tudnám mondani, h. a fizikusok, írók, festők közül ki volt mondjuk Bach kortársa? Hogy amikor " Párizsba beszökött az ősz...", akkor ott éppen ki volt ünnepelt festő?

Azt hiszem mire a gyerek 10 éves lesz, készen kell legyek legalább egy vázlattal, hogy neki már ne legyenek ilyen gondjai.